Biztonsági együttműködési megállapodást írt alá a terrorizmus elleni harc jegyében hétfőn Abu-Dzabiban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ottani kollégájával, Sejk Abdalláh bin Zájid ál-Nahajannal.

A terrorizmus ellen írt alá együttműködési megállapodást arab kollégájával Szijjártó
Fotó: MTI/KKM/Mitko Sztojcsev

Szijjártó Péter az MTI-nek telefonon elmondta, hogy a szerződés szerint

Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek a jövőben összehangolják akcióikat a terrorizmus elleni harcban, és kölcsönösen tájékoztatják egymást lépéseikről.

A miniszter kifejtette, hogy az Egyesült Arab Emírségek rendkívül fontos szereplő a közel-keleti térség stabilitásában, mivel területén számos terrorszervezet próbálja megvetni a lábát, és ha ez sikerül nekik, az komoly veszélyt jelenthet Európa biztonságára földrajzi fekvésénél fogva.

Kétszáz magyar katona harcol Irakban

Szijjártó Péter kritikus fontosságúnak minősítette az arab ország szerepét a terrorszervezetek elleni küzdelemben, legyen szó akár az al-Kaidáról, vagy az Iszlám Államról. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország is elkötelezett a terrorizmus elleni harcban,

ennek jegyében harcol kétszáz magyar katona az Iszlám Állam ellen Irakban, és ennek jegyében vesz részt Magyarország a NATO több műveletében is.

Szijjártó Péter elmondta, hogy megállapodást írt alá az Egyesült Arab Emírségek diplomáciai akadémiája és a Magyar Külügyi Intézet közötti együttműködésről, amelynek keretében fiatal diplomatákat fogad kölcsönösen a két fél gyakorlati tapasztalatszerzés végett.

Nem elég szoros az együttműködés

A kétoldalú gazdasági együttműködést a magyar külgazdasági és külügyminiszter szerint a kihasználatlan lehetőségek jellemzik, mindössze 210 millió dollárnyi a kétoldalú kereskedelmi forgalom, azonban a víz-, az élelmiszer-gazdálkodás és a gépipar terén számos lehetőség áll a magyar vállalatok előtt. Ezért 840 millió eurós hitelkeretet nyitott Magyarország az Eximbanknál a kétoldalú gazdasági együttműködés finanszírozására.

Szijjártó Péter Abu-Dzabiba, az Egyesült Arab Emírségek fővárosába Dubajból érkezett, ahol a Világgazdasági Fórum (WEF) Globális Jövő Tanácsa idei éves ülésén vett részt.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Willissa
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Üdvözöljük = = > www.3xDate.top...
Sandor44
---Itt találsz meztelen lányok környéken : Huit.Re/Lanyok
Lepényleső
Ez akkor most családegyesítés,s ki lett a keresztapai kinevezés?
human
Orbán mit is csinál? Társadalmi csoportok ellen uszít és mindehhez a vallást használja fel. Ez terrorizmus.
anima
Egy meteorkövet tisztelnek.
Egy meteorkő az istenük.
Odajárnak, és kavicsokkal dobálják.
Utána, vagy előtte, vagy közben halálra tapossák egymást.
Értelmes ember ilyet nem csinál.
Értelmes embernek ez elfogadhatatlan.
Értelmes ember ilyenekkel nem tárgyal.
Elvannak a saját bullshitjükkel a saját hazájukban, és ennyi.
Vannak ilyenek, ahogy vannak még az őskorban élő törzsek is, akik meztelenül elrohannak oda, meg vissza. És ezt sokszor egymásután.
papa.49
A ,,papír,, az aláírás után már irattározva a KUKÁBAN, mert annyit is ér ))))))))))))))))))))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél