"Támadják" Magyarországot, mert más véleményen van, mint a "bevándorláspárti elit".

Államtitkár: elfogadhatatlan, hogy Európa szegényebb régióitól a gazdagabbak felé csoportosítaná át a felzárkózást segítő forrásokat
Fotó: kormany.hu

Magyarország semmiféle politikai nyomásgyakorlás, vagy kötelezettségszegési eljárás megindítása ellenére sem fog változtatni álláspontján, amely szerint a tömeges migráció negatív jelentség, azt már az Európai Unió külső határánál meg kell állítani – jelentette ki Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára hétfőn Brüsszelben.

Az uniós tagországok általános uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek ülésén a figyelem középpontjában egyebek mellett a lengyelországi és magyarországi jogállamiság helyzetéről folytatott megbeszélés állt, amelynek keretében kitértek a Magyarországgal szemben az uniós szerződés 7. cikke szerint indított eljárásra is.

Az államtitkár az ülést követően magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta,

politikai vita zajlik az Európai Unióban, amelynek a fő témája a migráció és a bevándorlás, célkeresztjében pedig Magyarország áll.

A brüsszeli bevándorláspárti elit azért támadja Magyarországot, mert a magyar emberek úgy döntöttek, hogy nem akarnak hazájukból bevándorló országot. Világos az is, hogy politkailag támadják azokat a tagállamokat, amelyek úgy döntöttek, hogy kilépnek az ENSZ migrációs csomagjából és nem vesznek részt annak további tárgyalásában – húzta alá.

Mint elmondta, a jogállamiságról folytatott, a közintézményekbe vetetett bizalmat vizsgáló általános éves napirendi pont tárgyalása alkalmával az ülésen hangsúlyozta, a bizalom alapja nemzeti és uniós szinten egyaránt az, hogy a döntésekbe a polgárokat mindig be kell vonni.

Noha az Európai Unió iránti bizalom uniós átlagon felüli a magyarok körében, az uniós intézményekbe vetett bizalmukat jelentősen rontja, hogy az Európai Parlamentben a valóságnak nem megfelelő állítások hangzanak el Magyarországról

- emelte ki.

Hozzátette, a közintézményekbe vetett bizalmat növeli az is, hogy Magyarország gazdasági tevékenysége jelentősen javul, már 2010-ben csökkentette az államadósságot és a költségvetési hiányt.

Takács Szabolcs a 2020 utáni hétéves uniós költségvetést érintően elmondta, addig, amíg az Európai Bizottság a következő költségvetésben az uniós intézményi bürokrácia növelését irányozza elő, addig Magyarország a kormányzati bürokrácia csökkentéséről döntött, és folyamatos lépéseket tesz a közigazgatás modernizációja érdekében.

Magyar és közép-európai szempontból aggasztó, hogy az Európai Bizottság javaslata "minden kétséget kizáróan a testület politikai ambícióit szolgálja, amelyeket az európai emberek érdeke elé helyez"

- húzta alá.

"Noha még csak a tárgyalás kezdeti szakaszban vagyunk, biztosítani kell, hogy abban minden tagállam álláspontja egyenlő mértékben tükröződjön" – fogalmazott.

A gazdagabbak felé csoportosítják át a forrásokat?

Magyarország úgy értékeli, hogy a tárgyalási keret nem kiegyensúlyozott, az jobban figyelembe veszi a nettó befizető országok elképzeléseit, ezért azt jelentősen módosítani kell – közölte az államtitkár.

"Elfogadhatatlannak és indokolatlannak tartjuk azt is, hogy az uniós bizottság Európa szegényebb régióitól a gazdagabbak felé csoportosítaná át a felzárkózást segítő forrásokat, amely elképzelés nyíltan szembe meg az uniós szerződésekkel és aláássa a belső piac és az egész unió érdekeit. Egy ilyen alapokon nyugvó többéves költségvetési keretet Magyarország nem fog tudni támogatni

- tette hozzá Takács Szabolcs.

Sargentini is megszólalt

Az Európai Parlament tájékoztatása szerint a tanácsülést megelőző, de a tanács részének nem tekinthető, az osztrák elnökség által összehívott külön ülésen Judith Sargentini zöldpárti EP-képviselő és Claude Moraes, az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) elnöke arra szólították fel az uniós ügyekkel foglalkozó tagállami képviselőket, állapítsák meg, hogy Magyarországon veszélyben vannak-e az uniós értékek.

Az ülésen részt vevő Judith Sargentini kijelentette, a jelentés elfogadása egyértelmű jel, hogy határozott vonalat kell húzni, amikor egy tagállamban megsértik a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok közös értékeit.

"Most a tagállamoknak kell gyorsan, nyíltan és hatékonyan cselekedniük"

- fogalmazott.

A képviselő aggasztónak nevezte, hogy Magyarországon további fejlemények történtek a jelentés elfogadása óta. Egy nemrégiben megszavazott új törvény például tovább sérti a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét – jegyezte meg. Sargentini hozzátette, arra kéri a tagállamokat, hogy hívjanak össze formális tanácsülést is a magyar jogállamiság kérdésének megtárgyalásáról.

Claude Moraes felszólalásában aláhúzta, a tagállamok képviselőivel folytatott hétfői előkészítő megbeszélés semmiképpen sem tekinthető hivatalos tanácsi ülésnek és szintén reményét fejezte ki, hogy formális ülésre is sor kerület a Magyarországot érintő ügyről.

Az Európai Parlament szeptemberben szavazta meg a magyar jogállamiságról szóló Sargentini-jelentést, amelynek alapján megindították az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárást.

A dokumentum kritikát fogalmazott meg a jogállamiság magyarországi helyzetével, így többek között az alkotmányos és választási rendszer működésével, az igazságszolgáltatás függetlenségével, a korrupcióval, a véleménynyilvánítás és a tudományos élet szabadságával kapcsolatban.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
pont az ilyen állatok böfögnek akik már a félországot szó szerint letaroltátok.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
Semmi új: a Sargentini-jelentés „félrevezető és hemzseg a ténybeli tévedésektől”, ráadásul a „liberális fundamentalizmus és taktikus megbélyegzés” az alapja, „figyelmen kívül hagyja a magyar választókat”, és eltorzít olyan értékeket is, mint a kereszténydemokráciát vagy „Európa alapító atyjainak politikai gyökereit”. Csak ezt az ostoba gyökerezést hagynák már a fenébe, de nem hagyják. Hozzák a kötelezőt, csak már nincs kedvem röhögni se rajta: "Mi a demokráciát képviseljük, a jogállamot, a lelkiismereti szabadságot – valódi demokráciát, nem az illúziók demokráciáját." Igen, tudjuk, hogyne.
Sandor33
-=Megtalálja Meztelen Lányok a környéken itt van : Huit.Re/Lanyok
Eladott Ország
Olyan szellemi mélyrepülést szerintem még az elmúlt rendszerben sem élt meg a kicsit sem tisztelt ház, mint aminek ma tanúi lehettünk. Egyszerűen nem lehet felfogni, hogy ezeknek a figuráknak milliós fizetést adunk a közösből azért, hogy olyan hülyék legyenek, amilyenek.
Tündérország. Felelős kormány. Fejlődés. Utolérjük Ausztriát. Lekörözzük. Mi leszünk Európa motorja, mi leszünk a szag a fingban. Vagy ben.
Lamberitta
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
Eladott Ország
Valamilyen naplopó államcsicska. És most szépen köpjél fel a levegőbe, és állj alá.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.