Az Országgyűlés kedden elfogadta a kormány legfrissebb adócsomagját, amely egyebek mellett 8 millió forintról 12 millió forintra emelte az egyéni vállalkozások alanyi adómentességének értékhatárát, továbbá 2023 végéig meghosszabbította a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alkalmazását azon új lakóingatlanok értékesítésekor, amelyek idén november 1-jén végleges építési engedéllyel rendelkeztek.

A képviselők 115 igen szavazattal, 20 nem ellenében és 36 tartózkodás mellett fogadta el a pénzügyminiszter előterjesztését.

Megemelték az alanyi adómentesség határát és kitolták az új lakások áfakedvezményét

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A kormány korábban kifejtett álláspontja szerint

az alanyi adómentesség értékhatárának emelését a gazdaság növekvő teljesítménye teszi lehetővé és több mint 650 ezer adózónak jelenthet könnyebbséget.

Varga Mihály november elején jelentette be az új lakások kedvezményes áfakulcsának meghosszabbítását, hangsúlyozva, azt az építőipari szakértők kérésére fogalmazták meg.

A kedvezményes adókulcs főszabály szerint jövő év végéig hatályban van, ami azt jelenti, hogy

2019. december 31-ig minden – a törvényi feltételeknek megfelelő – új építésű lakóingatlan – 300 négyzetméternél nem nagyobb egylakásos lakóingatlan, 150 négyzetméternél nem nagyobb többlakásos lakóingatlanban kialakított lakás – értékesítése után a legalacsonyabb mértékű, 5 százalékos áfát számítják fel.

A kedvezményes adómérték a változtatást követően az ingatlan legkésőbb 2023. december 31-én történő étékesítéséig alkalmazható.

A most elfogadott módosítás a fentieken kívül külön fejezetet tartalmaz a jövő év elejétől hatályba lépő kedvezménynek az új szociális hozzájárulási adót és a szakképzési hozzájárulást érintően, amely a közigazgatásból elbocsátott, védett korban lévő személyek elhelyezkedését segíti. A kedvezmény értelmében a munkáltatók – a minimálbér négyszeresének erejéig – a szociális hozzájárulási adó mértékével megállapított összeggel egyenlő kedvezményt vehetnek igénybe a 60. életévét betöltött, közigazgatásból elbocsátott munkavállalók után.

A Ház emellett kötelező ellenőrzést írt elő az adóhatóságnak a tartósan veszteségesen működő, két egymást követő üzleti évben 60 milliárd forintot meghaladó nettó árbevételt elérő cégeknél, mivel ezekben az esetekben fokozottabban merül fel az adóelkerülés veszélye. A kötelező ellenőrzés ugyanakkor nem vonatkozik a jogelőd nélkül induló vállalkozásokra az első négy üzleti évükben.

A parlament egy módosító javaslat elfogadásával felhatalmazást adott a kormánynak rendeletalkotásra a filmtámogatás és a látványcsapatsportok támogatása korlátjának meghatározására.

Emellett a látványcsapatsportok esetében a 2019-2020-as időszaktól kezdődően lehetővé vált a sportcélú ingatlanok üzemeltetésének támogatása is.

A képviselők a bankadó felső kulcsát 0,21 százalékról 0,2 százalékra csökkentették összhangban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötött korábbi megállapodással.

A változtatások lehetővé tették még, hogy a jövőben jellemzően munkabérként adózó cafeteria juttatások értéke ne módosítsa úgy a munkáért járó jövedelem adóalapját, hogy azzal a munkáltató rosszabbul jár.

A magáncélra is használt céges személygépkocsik esetében bevezették az 50 százalékos magánhasználat vélelmét, amelynek igénylésével az érintetteknek nem kell vezetniük a jelentős adminisztrációs terhet jelentő útnyilvántartást.

Az Országgyűlés 7 forintról 3,5 forintra csökkentette a 7,5 tonna össztömeg feletti járművek és buszokra vonatkozó, úgynevezett kereskedelmi gázolaj után visszaigényelhető adó mértékét.

Az indoklásban hangsúlyozták, a kormány továbbra is az uniós szabályok alapján adható legmagasabb mértékű kedvezményt biztosítja az érintetteknek.

A képviselők adómentessé tették továbbá a nemzetiségi pedagógusképzésben résztvevőknek, pályázat alapján nyújtott ösztöndíjat.

A Ház 10 millió forintos összegkorlátot határozott meg arra a lakáshitelre, amely után a munkáltatónak nem kell kamatkedvezményből származó jövedelmet megállapítania. Emellett eltörölték a feltételrendszerből a méltányolható lakásigény követelményét.

Az adócsomag kibővítette az adóhatóság hatáskörét is, amely így 2019-től átveszi a törvényszéki végrehajtás feladatait.

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sandor33
---Megtalálja Meztelen Lányok a környéken itt van : Huit.Re/Lanyok
cikicakk55
Az első pár törvény még az ami jó az embereknek a többi 40 már megszorítás lesz. Mondjuk ebben is csak az a bibi,hogy a vállalkozók lehet,hogy jól járnak egy-két hónapig,de aztán felemelik a vállalkozásukhoz kellő anyagok árát jó magasra,így még kevesebb lesz a bevételük. Aminek most örülnek,azt majd bánhatják egy-két hónap múlva. Nem tudom elhinni a Fideszről,hogy valamit is puszta önzés, és önös érdek nélkül csináljanak.
Lamberitta
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
Eladott Ország
Egy év alatt 105 fiatalt sikerült hazacsábítania a kormánynak 100 millió forintért. A bajom nekem az ezzel, hogy ugyanezen idő alatt sikerült elüldözni nem 105, hanem több tízezer fiatalt. Egyéni vállalkozó saját tulajdonú otthonról nem is álmodhat, hiszen készpénze nincs rá, lakáshitelt pedig a jelenlegi szabályok szerint KATA adózó egyéni vállalkozóként nem kap. Összegyűjteni sem tudja apránként a rávalót, hiszen megtakarítása nem marad a hó végén. Sosem. Vállalkozás- és családbarát ország, mint tudjuk. Jobban teljesít.Ott tartunk, hogy súlyos árat fizet a véleményéért az, aki nem a kormánypártot dicsőíti. Ismét hazaáruló az, akinek más a véleménye, mint a központilag meghirdetett. Éppen úgy utánanyúl a hatalom, elveszi az egzisztenciáját, kihúzza a lába alól a talajt. Most (már és még) nem hurcolják börtönbe, helyette megpróbálják kicsinálni, megtörni, megfélemlíteni. Ugyanúgy egypártrendszer van, ugyanúgy az elvtársak döntenek mindenben. És ugyanúgy ott vannak az önkéntes feljelentők, az elhivatott hittérítők. Talán éppen ugyanazok, akik a kommunizmust éltették néhány évtizede.Csoda, hogy ebben az agyonadóztatott országban még működik valami is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.