A német kancellár szerint aki a jogállamiság elveit kiüresíti a saját országában, aki csorbítja a civil társadalom jogait, csorbítja a sajtószabadságot, az nem csak a saját országában veszélyezteti a jogállamiságot, hanem egész Európában.

Közös európai hadsereg és európai biztonsági tanács kell

A kül- és biztonságpolitika terén való egységes fellépéssel lehet csak megvédeni Európa érdekeit, ezért el kell gondolkodni egy tényleges európai hadsereg létrehozásán – jelentette ki a német kancellár Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésének Európa jövőjéről folyatott vitájában kedden.

Angela Merkel beszédében hangsúlyozta, egy európai hadsereg nem a NATO ellenében jönne létre, hanem azzal együttműködve tevékenykedhetne. Létrehozása azt biztosítaná, hogy soha többet ne lehessen háború – húzta alá.

Merkel: 2015-ben Orbán kérte a németeket és osztrákokat, hogy fogadják be a menekülteket

Angela Merkel német kancellár beszél az Európai Parlament plenáris ülésén Európa jövőjéről folytatott vitában Strasbourgban 2018. november 13-án

Fotó, címlapi kép: MTI/EPA/Patrick Seeger

Arra emlékezetett, hogy a védelemre vonatkozó döntéshozatal meggyorsítása érdekében a tagországok részvételével egy európai biztonsági tanács létrehozására tett javaslatot, amelynek feladatai között lenne a fegyverrendszerek közös fejlesztése és a közös fegyverexport-politika kiépítése is az egységes fellépés érdekében.

"Saját kezünkbe kell venni sorsunkat, ha egységes közösségként fent akarunk maradni" – fogalmazott a kancellár.

A szolidaritás éa a tolerancia Európa lelke

Angela Merkel beszédében kiemelte, a szolidaritás és a tolerancia Európa lelke. A toleranciára épülő szolidaritás feltétele minden működőképes közösségnek, köztük az Európai Uniónak, "a szolidaritás pedig mindig azt jelenti, hogy leküzdjük a nemzeti egoizmusokat".

Aki a jogállamiság elveit kiüresíti a saját országában, aki csorbítja a civil társadalom jogait, csorbítja a sajtószabadságot, az nem csak a saját országában veszélyezteti a jogállamiságot, hanem egész Európában. Európa ugyanis csak jogállamiságon alapuló közösségként tud működni, amelyben mindenki ugyanúgy tiszteletben tartja a jogszabályokat – húzta alá.

Szükség van a közös határvédelemre

Angela Merkel kiemelte, a migráció tekintetben Európa nem annyira egységes, mint amennyire szeretné. Véleménye szerint, minden európainak haszna van abból, ha a tagországok segítik azokat a tagállamokat, amelyeket különösen érint a migrációs válság. Noha az egyes tagállamok történelmi tapasztalata befolyásolja a menekültek befogadásának politikáját, a szolidaritás jegyében mindent meg kell tenni a közös út megtalálása érdekében.

Kijelentette szükség van egy közös európai határvédelemre, egy ellenőrzési mechanizmus kiépítésére, hogy tudni lehessen, ki tartózkodik az unió területén és ki hagyta már el Európát. Helyes a közösség határvédelmi ügynöksége, a Frontex fejlesztése, és hatékonysága érdekében bizonyos nemzeti hatáskörökről le kell mondani.

"Közös mércéket kell kialakítani, különben nem tudjuk a feladatokat megoldani. A tolerancia és a szolidaritás az, amelyek a közös jövőt szavatolhatják, csak ezért érdemes dolgozni és harcolni. Meggyőződésem, hogy Európa az legjobb esélyünk a tartós jólétre, a tartós békére és a biztos jövőre" – tette hozzá.

Orbán kérte, hogy Németország és Ausztria menekülteket fogadjon be

Egy képviselői hozzászólásra adott válaszában a kancellár elmondta, amikor nagyon sok menekült tartózkodott Magyarországon, Orbán Viktor Németországhoz és Ausztriához fordult azzal a kérdéssel: készen állnak-e arra, hogy segítséget nyújtsanak és menekülteket fogadjanak be. Kijelentette: ki kell mondani, hogy Magyarország 2015-ben még nem tudta megvédeni a külső határait. Hozzátette, soha nem ellenezte, hogy Magyarország vállalja külső határai védelmének feladatát.

"Egyszerűen csak megállapítottam, hogy Magyarország erre nem volt képes. És amiért erre Magyarország nem volt képes, mások segítettek. Azt, hogy nap mint nap szidalmaznak azért, mert akkor segítettünk Magyarországon, mert segítségért fordult hozzánk és Ausztriához, nagyon furcsának tartom" – fogalmazott.

Egy-, vagy kétsebességes Európa?

A kétsebességes Európa témájával kapcsolatban úgy vélekedett, egy ilyen modell olyan Európát jelent, amelyben a tagállamok eldönthetik, hogy mely dolgokban akarnak részt venni, és melyekben nem. Ilyen a schengeni övezet, a belügyi együttműködés, és nem minden ország használja az közös uniós fizetőeszközt, az eurót sem. Ilyen alapon nem lehet azt mondani Magyarországnak és Lengyelországnak, hogy be kell vezetniük az eurót, ha az azok nem akarják. Ez azt jelenti, hogy már így is többsebességes Európa van.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke felszólalásában a migrációs válságra utalva hangsúlyozta, Angela Merkelnek "igaza volt, cselekedetével utat mutatott a világ számra, amikor 2015-ben nem zárta le a határokat".

Másoknak sem tetszik Orbán viselkedése

Manfred Weber az EP néppárti frakciójának vezetője felszólalásában kijelentette, Európa jövője és egységének megőrzése érdekében fel kell hagyni végre azzal, hogy Brüsszelre hárítják a felelősséget.

Guy Verhofstadt, az EP liberális frakciójának vezetője a vita folyamán kijelentette, Orbán Viktor miniszterelnök "személyes keresztes hadjáratának és antiszemitizmusának tanúi vagyunk", a Közép-európai Egyetem (CEU) alapítója ellen, amely miatt az intézménynek be kell zárnia kapuit.

Fideszes EP-képviselő: először unión belüli szegénységet kell felszámolni, utána jöhet az afrikai

Járóka Lívia fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő felszólalásában hangsúlyozta, a szegénységben élők számára fontos azt hangsúlyozni, hogy nincs kétsebességes Európa, és az unió elég erős ahhoz, hogy segítséget nyújtson számukra.

A képviselő egyebek mellett arra kérte a német kancellárt, biztosítsa, hogy a 2020 utáni hosszú távú uniós költségvetés biztosítsa az Európán belüli szegénység felszámolását. Csak ezt követően szabad az Európán kívüli, például az afrikai szegénység problémájáról beszélni – húzta alá a néppárti képviselő.

Szanyi: Merkel, a pártja és az Európai Néppárt is kudarcot vallott

Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő felszólalásában leszögezte, a kancellár és pártja, valamint az Európai Néppárt súlyos kudarcot vallott, amikor elmulasztotta kizárni soraiból a Fideszt és taktikai számításból megtűri Orbán EU-ellenes, illiberális kurzusát".

Angela Merkelnek kulcsszerepe lehet ebben úgy, hogy teljes politikai súlyát latba veti, tekintélyét felhasználja "Orbánék kizárása és a hasonszőrű nacionalista szélsőségesek megfékezése érdekében" – fejtette ki Szanyi Tibor.

(MTI)

79 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Hol van már az az idő mikor a Merkel kezét csókolgatta ez a tatjtparaszt !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Hol van már az az idő mikor a Merkel kezét csókolgatta ez a tatjtparaszt !!!
Sámannus
@papa.49: Hogy vetődött a plajbászért mint a párduc! Most bele is rokkanna, vagy szétszakadna rajta szatén gatyau.
papa.49
@Sámannus: Az kevlárból van meg a mellény is azért olyan ,,délceg,, az ,,elfűrészelt óriás,, )))))))
bencemacska
Meg is köszönte OV Merkelnek is meg az EU-nak is a segítséget!
Nessy
@bencemacska: Ez Orbánnál olyan keresztény demokrata viselkedés!
A kereszténygyökerekből, ő a gyökér! Illetve már szép nagy bunkó lett belőle.
csak úgy....
@Pegero: na megyek! 2 agyalágyult egyszerre,nekem már sok!
Rockxy
"... 2015-ben Orbán kérte a németeket és osztrákokat..."
Ennyire degeneráltak a németek, és az osztrákok, hogy meghallgatták és teljesítették a geciorbán kérését?
Komo'an mondom, magamnál vagyok. :D
Rockxy
"A német kancellár szerint aki a jogállamiság elveit kiüresíti a saját országában, aki csorbítja a civil társadalom jogait, csorbítja a sajtószabadságot..."
Uff, elftársak!
Pont a német (nyugati) sajtóban nem szabad bírálni a vendégbűnözők viselkedését, de még hírül sem szabad adni mindet, mert van érvényben egy olyan valami, ami cé betűvel kezdődik.
Nálunk mit nem írhat meg a média balról-jobbról?
Ja, tudom, a zorbánjahu paktumot.
Csak itt:
tatabanyamiep.wordpress.com/a-netanjahu-orban-paktum/
De be van tiltva ez is rendesen, főleg a Propelleren.
Yoda69
Igaza van Merkelnek. Miután orbán sikeresen lezullesztette hazánkat most Európát verne szét. Ezt nem fogják hagyni neki mert ott nem annyira birkak az emberek mint nálunk
Sandor33
Megtalálja Meztelen Lányok a környéken itt van : Huit.Re/Lanyok
justhpeter
Lassan minden kiderül. Orbán kért segítséget és megadták neki. Ezért tehette meg, hogy ezreket regisztráció nélkül szabadított Európára. Lassa de biztosan kitelik az ideje, ha tetszik az itthoni birkáinak, ha nem.
wagabund
Kellene a német vezetésű európai hadsereg?...hogy újra náci csizmák tapossák európa országait?...

Hát egy nagy lófaszt...
Peller Anikó
@justhpeter: Megáll az eszem, mennyivel lenne jobb ha százmilliókat regisztrált volna az orbángeci? Teljesen félreérted a világot, nem regisztrálni kellett volna hanem lövetni.

Nézd meg ezt a hülye kotkodáló tyúkot, akkor mit szólt volna ha megvédjük a határainkat. A kutyák miatt is károgtok, pedig lángszóróval kellett volna megállítani őket.

Miaz hogy nem voltunk képesek megállítani őket büdösbanya? Pont az ilyen degeneráltak miatt nem lőttük le őket.
tulipan
Bizony, ez nagyon is hihető, hiszen akkor NARANCSOS DAGADÉK, teljesen bepánikolt!!
Csizmás Kond
Hazudik a banya, ő kérte Orbánt hogy engedje tovább a pátyoltjait.
tulipan
@csak úgy...: NYUGI, ne izguulj, VANNAK MÉG NÉHÁNYAN!!
tulipan
@wagabund: Nekem a francia-vezetés is megfelel! :)
Gauntlet
Merkel asszony, maga még elhiszi ennek a gumicsizmás, függöny mögül vezénylő tahónak a szavát is?
tulipan
@Csizmás Kond: Tévedsz, a narancsos DAGADÉK volt az, aki tök bepánikolt!!!Még buszokat si kért a németektől!!!
Csizmás Kond
@tulipan: ...te csak a tanultakat ismered...
tulipan
@Gauntlet: Remélhetőleg már senki sem hiszi Európában a Csuti-vezíír egy szavát sem!!!
tulipan
@Csizmás Kond: Hát, Te, narancsködös? Te tán. nem is tanultál SEMMIT! Ugyi???
Csizmás Kond
@tulipan: nekem ilyesmit nem is próbáltak tanítani...de amint látom neked se műveltséget...
tulipan
@Csizmás Kond: Ja igaz is, egy náci narancsködös? Nem is képes tanulni!
kokopelli
@tulipan: nem kell vitázni,mert a felkapott rémhír,"A.Merkel hívta meg...",sokaknak
jobban fekszik!Egy elb@ßott ország másokra mutogató nyaloncainak mosakodása!
Nem is foglalkoznak Orbánnal,csak a jobbos újságírók! A "nép" csak úgy említi,hogy :
"az a mélynövésű cigány MP. Bukarestből?! (tiefwachsender Zigeuner Min.Pr aus Bu-
karest! ..was?..Budapest?..schnuppe!...es geht mir am Arsch vorbei!" ;-))))
tulipan
@kokopelli: Jajj, köszi! Ez jóóóóó! :)))))))
kokopelli
@Rockxy: olvasd az eredetiben "Zeitung"-okat! Jobboldaliakat is!
görbetükör
@Shikari: A köpcös miért nem küldte vissza a csürhét három éve?
görbetükör
@Shikari: Jó kifogás sose rossz. :D
Főleg, ha pénzért bűnözőknek ad a kormány menedéket!
Egyébként a drótkerítés miatt sem jött a NATO. :D
görbetükör
@Shikari: A szelektív memória sok tévedéshez vezet ám.
Ugyanis nem azért tódult a sok menekült, mert Merkel hívta őket, hanem amikor Orbán kérte a segítséget, akkor nyilatkozta, hogy jöhetnek.
Szóval én legszívesebben a sok hazug retket lódítanám ki az országból. :D
tulipan
@görbetükör: Bizony rengeteg ilyen narancsos, hazug férget, ki kéne innen lódíitani!! Csak akkor lehetne tisztulás a fejekben!! :(
Aki Én
@Shikari a beteg hazaáruló: Ha valaki a Keletibe fuvarozta a migránsokat, az orbán. Ha valakinek jól jön a migráns válság, az orbán. Ha valaki hátráltatja a megoldást, az orbán.
Ha valaki igazán nagy pénzt keres rajta, az orbán.
Ezzel hülyít titeket évek óta, ezt a kártyát játssza ki ha korrupcióba keveredik, ezzel takarózik, ha kritizálják a demokrácia és jogállam leépítési törekvéseit.
De jónak mondom...
görbetükör
@Shikari: Egyetlen kérdésre válaszolj: szerinted mi lett volna, ha akkor Merkel nem fogadja a Magyarországon levő négyszázezer menekültet?
Tényleg érdekel, hogy mit saccolsz!
tulipan
@Shikari: Nen,újság, hogy mindg ferditetek, Ti, embertelen narancsos férgek! Merkel ezt mondta . "A szír HÁBORÚS menekülteket korlátlanul befogadja!" Ezt minden tisztességes ország meg is teszi!
tulipan
@görbetükör: A narancsos Dagadéknak, semmi elképzeése sem volt, csak elöszöR bepánikot, akkor kérte németek segÍtségét.ámde AZTÁN, jó ellenségkép gyártási lehetőséget látott meg a szerencsétlenekben!!! Az összes többi orazággal szemben, nem áldozatoknak, hanem -elképesztő módon - bűnözóknek tekintette őkat!!!
kereső
Má ' megint a "sánta kutya"-,hogy a devla vinné el! Merkel hivta? meg a menekülteket-azután,hogy orbán kikönyörögte? Amit 2015 tavaszán-kora nyarán kék plakátokra költött 5-7 milliárdot lehetett volna határőrizetre foditani.De putyin biztosan nem azt tanácsolta neki, amikor tájékoztatta,hogy mikor érkeznek az általuk kibombázottak a magyar határra.
görbetükör
@Shikari: és a NATO-tól akkor már nem félt volna ??? :O
tulipan
@Shikari: Nagyszerű! Veled nem beszélgetek. Mocskos szájú egy náci-újkommunista vándorcigány vagy és hazudozol össze vissza!
görbetükör
@Shikari: Még valami. Abszurd a feltételezésed NATO ügyben. Merkel azt nyilatkozta, hogy Németország fogadja a háborús menekülteket. Azt nem és azóta sem, hogy más országnak kötelező! Szerecsenmosdatásod átlátszó!
tulipan
@durbincs:: Nahát nálatok ott Ploestibe a bányába,a műszak végén:23:30-kor lekapcsolják a Wifit is ? amit persze előszeretettel lopkodtok szénporos odúitokba, a bányakecosok ? Mint néhány éve a Daciakat??? Gondolom, a mai napi adag bányalóvizeletpáleszt már el is fogyasztottátok??
tulipan
@Shikari: Te olyan hülye vagy, mint 9 más, EZEKKEL AZ EGYATLAN SZÓLAMAIDDAL!!! HAHAHAHAHAHA :)))))))
Hellcat
Csak nem azt akarta a qrbán, hogy más ország fogadjon be menekültet??? CSAK NEM MIGRÁNSOKAT TUKMÁLT MÁS ORSZÁGOKRA??? HOgy lehet ez???
görbetükör
@Shikari: Ja, ja. Magyarország is szét van verve miatta anyagilag.
Bár, szerintem a menekültek maguktól is jöttek volna és kis hazánkat is egész más veri szét.
De hát az a szép, hogy nem vagyunk egyformák a véleményekben.
Nektek az kell, hogy minden áron legyen konkrét ellenségkép, én megelégszem azzal, hogy az igazságot keresem, mert csak azt szeretem. :)
kokopelli
@tulipan: Képzeld el,ha mondta volna A.Merkel,akkor otthon mit csinált volna szélső-
jobb AfD vagy a Pegida,de az ellenzéki SPD és a "Zöldek" is!Egy biztos,hogy Orbánék
azóta végtelen filmet játszottak volna szünet nélkül az összes csatornán! Hol vannak a-
zok a felvételek?Tulképpen a hazug mezitlábas purdénak kellene bizonyítania,hogy mit mondott,és nem Merkelnek,hogy mit nem mondott! Jogász a csórikám,vagy mi a f@ß?
A diplomáját krumpliért vette,vagy anno MSzMP bélyegeken! A nagy KISz-es tégla!
tulipan
@görbetükör: Az egész már a kezdetektől fogva nevetség tárgya! Csak a szokásos hisztis, narancsos hőzöngés!!!
verőce21
Hej, jó lenne pedig vagy félmilliót beengedni ebből a mocsok ázsiai muszlim csürhéből és eltartani őket segélyen. (A kétmillió cigány mellett.)
kokopelli
@tulipan: Az hát!Ha az A.Merkel mondott volna valamit,akkor már az első perctől
kezdve az egész narancsos bagage mint a véres kardot az egész Globuszon szét-
hordattata volna!Az A.Merkelnek ugyanis van két főnöke az NSzK-ban,akik leverték
volna őt mint vak a poharat!A két állami plénum is megfogta volna őt! Ergo,hol az
nagyban terjesztett mondás tőle? Nem nekem(künk) kell bizonyítani,hogy mit nem
mondott,hanem a gyökér fidesznek,hogy mit mondott! Évezredes jog,kivéve az álke-
resztény parlamenti csuhásokat és a narancsosokat!
Hellcat
@durbincs: Felőlem te is eltakarodhatsz a hazaáruló fideszes kurva anyádba :)
kokopelli
@Hellcat: nem kell neki válaszolni,mert árva gyerek,és az tudásának
nem az ismétlés az anyja!Szellemileg annyi! ;-))
Hellcat
@kokopelli: Úgy látom darabszámra kapja a bérezését...:D
Amyranna
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
kokopelli
@tulipan: a "Willkommenskultur"-t az egybitesek által nemlétező,lenyomott. ill.
cenzurázott jobbos sajtó találta ki,amit érdekes módon százezrek olvasnak! A le-
vitézlett politikusok által vezetett AfD és a megalakult Pegida aminek köztörvényes
elitélt alapítója évek óta Délafrikában él,mert ülnie kellene pár évet,találhatta ki!Mer-
kel leß@rja Orbánt,mert megvannak a reszortosai,akikre az tartozik!
"Egy medve nem kapkod legyek után" (dakota mondás??)
nezelodo
Az olvasók többsége már nem emlékezik 2015-re amikor iderobogott Merkel, rászánt tizenöt percet Orbán helyreigazítására, aztán faképnél hagyta, mert fontosabb dolga volt Budapesten, minthogy Orbán kéznyalogatását tűrje. Másnap az addig akadály nélkül az országon keresztüláramló migráns áradatot megakasztották előbb Győrben, ahol az első reggeli vonatról vagy háromszázat szedtek le, aztán a fővárosban rendeztek bemutatót, a keresztényi bánásmódból. Amúgy addig is megvolt minden jogszabály, hogy megakadályozzuk a beutazásukat, de sokkal hatásosabb a balhé, a harc, a háború, amit aztán kenj a nyuszira.
tulipan
@durbincs: Most mi van? Te narancsos seggnyaló félfaroknyi Sügér?
Újabb mesét ötlöttél ki? Hát akkor nézd csak:
Azt a Dögös Mezitelen Shakirád a Posztert ? meg csak, a plafonra ragasztottad ? miiiiiiii
Ploesti Plékakas ? míg a 102 éves, ráncos félhülye anyádat ábriktolod a bányakecódban?
tulipan
@kokopelli: De jóóó, hogy ezt is tudom!! Hahaha :)))
kokopelli
@tulipan: pár napja jött ki a hír,hogy N.o. erényőrének a reklámarca az AfD-s
Alice Weidel, Schweiz-ből 130.000 €-t kapott párttámogatásra,amit "elfelejtett"
bejelenteni, holott a választás előtt minden adomány bejelentésköteles! Ilyen
nagy ß@rok a magukat országmegmentők-nek titulálók a Janus-acú hulladé-
kok!! Jó partnerek lennének a a "narancsosoknak"!
tulipan
@durbincs: Te IDIÓTA, szerencsétlen, narancsos seggnyaló, döglött halfarok Sügér Egy, igazán sajnálatra méltóan, agyatlan, süket és VAK narancsos TINÓ VAGY! Szóra sem méltó!!! Miért nem baszod már meg azt a bányalovadat?
tulipan
@Shikari: : Veled nem beszélgetek. Mocskos szájú egy náci-újkommunista vagy és jó szokásotok szerint, hazudozol össze vissza!
kokopelli
@tulipan: nincs is értelme!Már írtam egy-két itteni nyaloncnak,amikor megpróbálták a lehetetlent!Tények ill.adatok nélkül idézni történteket,amiket egymás között sem hisz-
nek el! Írtam hogy"Kihívnálak téged egy szellemi párbajra,de sajnos fegyvertelen vagy!"
Egy biztos,hogy itt ízelítőt kap az ember,hogy milyen mélységei lehettek a Rákosi-Sztá-
lin komcsi rendszernek az itt "gályázó hasonló szócsövek" olvasásakor!Nem vagyok val-
lásos,de köszönöm a "mindenhatónak" hogy később kezdtem élni és gondolkodni,ill meg-
éreztem,hogy egy nemzet alapjaiban nem sokat változik és nem kapja vissza a mindíg em-
legetett hősiességét,ha ugyan volt neki! Már milliós tömeg jött rá az "új kalandozás" szük-
ségességére!Állítom,hogy igazuk van!Ha nekik még döcögni fog,de az utódjaik meg fogják
köszönni nekik! ;-))
tulipan
@kokopelli: A KALANDOZÁS SZÜKSÉGESSEGE egyértelmű, ahogy 1000 éve az volt, most is az! Azt pedig, hogy éppen mely népesség KALANDOZIK, mindig az adott földrajzi és/vagy történelmi törvényszerűség határozza meg!!!
tulipan
@Pegero: Ez azért van, mert az ilyenhez fel kéne pumpálni azt a rigóagyadt!!! Ne erőlködjetek, hülye narancsködösök!
tulipan
@durbincs: Mi a hézag, Te narancsop seggnyaló hulla halfaronyi SÜGÉR Et? vALAMI nem stimt? Azt ha magadra nézne,csak eleredne a könnyea,nem? mint csak nékünk a kacagástól? Nálad ez nem jellemző, hogxüy szőrnyeken nézegess!! Még belehalnál a rémületbe Ez ellen iszogatod ott Ploestiben, a bényakecódben azt a jó, bányalóvizeletpáleszedett, hektószámra, hülye pintyőke agyú, haverjaiddal együtt!!!
kokopelli
@tulipan: Ezen a héten is további névtelen "pénzeket" találtak meg az AfD kontóin,amit
anno a "schwezi" átutalásokkal egyidejűleg kaptak a "nazi"-k! Nem csak a fidesz avat-
kozik bele a mások politikájába,hanem az európai szélsőjobbosok is dolgoznak hatér!
Lehet,hogy a Soros más neveken manipulál? (;-))))))))))))))))
tudode
Nem tartott senki GYERTYÁT a két néppártosnak, hogy miben állapodtak meg 2015 őszén, de az alábbi cikk igazolja Angela Merkelt, hogy a csuti valamit kevert az ügyben, hiszen a cikk percről percre beszámol arról a napról
.
---- Megérkezett az osztrák konvoj a Keletihez
24.hu/kozelet/2015/09/06/ejfel-korul-meg-erkeztek-menekultvonatok-hegyeshalomra/
.
Úgy tűnik a "csti"-ka nem számol azzal, hogy a VILÁGHÁLÓ csak a böfögését nem örökíti meg!
tulipan
@Durbincs: Te narancsos seggnyaló félfaroknyi bűzlő hulla Sügér Kösz az újabb mesét! :)
Tudod Te nyűves kiherélt magtalan a kitagadott, szeretteidet ? fötörjék ki ? ha ennyi a válaszod ?dobálják a kukába ? ha egyáltalán vannak ? Te egy narancsos öntelt bunkó , egy tahó vagy? tudod ? de érted ?
TE : KEGYELETSÉRTŐ ? HALOTTGYALÁZÓ ? AZ EMBERI GYÁSZT NEM TISZTELŐ ?
Egy bukott,lejárt-lemezes, pitiáner iszákos, senki vagy?? érted? 30IQ-s
Derékig már a kukába-mit nyöszörögsz?De nálatok a matatós kukás görény meg rég beépült a rokonságba? vagy Téged már az is nemzett ?
Mert Te amúgy is egy rettenet egy büdös állat vagy ám ? Csíkos koma, a kopott bundájú ? azt tudod -e? A tapló viselkedéseden meg igen jól látszik,hogy téged a Surmó Klón gyáros, a le Herélt jegyez ?-hát mint tudjuk ? sajnos ? . ,Uffolnak már itt a csótányok is !!! ? Te egy csoti vagy?
gumbo, vagy @csak húgy...: ? vagy kupac büdös Kula is ? 30IQ-s és úgymaradott ?
S gyárilag ily remek,rettenet trére teremtetett,vezekelve vérfertőző bűdös-vérvonala tetteiért ?
Azt ha Isten? véletlenül is Rád nézne,csak eleredne a könnye,nem?mint csak nékünk a kikacagásától ? @Duebincs: de --bo ? Azt te lehetnél a negativ kiválasztott ? A Bányakecos ? A Ploesti Júdás?
tulipan
@Durbincs: Te narancsos seggnyaló félfaroknyi bűzlő hulla Sügér Kösz az újabb mesét! :)
Tudod Te nyűves kiherélt magtalan a kitagadott, szeretteidet ? fötörjék ki ? ha ennyi a válaszod ?dobálják a kukába ? ha egyáltalán vannak ? Te egy narancsos öntelt bunkó , egy tahó vagy? tudod ? de érted ?
vagy?
gumbo, vagy @csak húgy...: ? vagy kupac büdös Kula is ? 30IQ-s és úgymaradott ?
S gyárilag ily remek,rettenet trére teremtetett,vezekelve vérfertőző bűdös-vérvonala tetteiért ?
Azt ha Isten? véletlenül is Rád nézne,csak eleredne a könnye,nem?mint csak nékünk a kikacagásától ? @Durbincs: de --bo ? Azt te lehetnél a negativ kiválasztott ? A Bányakecos ? A Ploesti Júdás?
tulipan
@Pegero: Nagy kunszt! Hiába ez aztán a valódi narancsos "kultúra", mutatja mennyi eszed van Pintyőke!!! hahahaha! :)))))))
kokopelli
@tulipan: nem kell válaszolni neki!Az baxa a csőrét (kopoltyúját?),holott a főnök scheggé-
ben van,ha nem kap választ! Egy ilyen IQ-mentes agyamputálttal csak az orbánnyaloncok kommunikálnak! ...különben is csak ismétegeti magát minden értelem nélkül!
"Boldogok a lelki szegények,mert övék...!?) ;-)
tulipan
@Pegero: Köszi! Ez, valami gyönyörűen NARANCSOS! :)
A gúvadtszemű tárkonyos anyadisznó szarhúgyos csöcsealja dörzsölje ki a gombás herédet te unintelligens szappanszopó!
tulipan
@durbincs: Aha, te narancsos seGGnyaló félfaroknyi Sügét! Legalább kiderült, hogy TE vagy ennek a a HIRDETŐS SEX -nek a feladója? vagy ?@csak húgy...+@kula-szar is ? aki Ploestiben a bányakecódban, miközben hektószámra vedeled a bányalóvizeletpáleszedet, bámulod a faladon levó meztelen Shakirát ábrázoló pószteredet? Sumigatod és elalész közben???
@ durbincs: Te ugye gumbo vagy, @csak húgy...: ?vagy kupac büdös @kula..: is ,20IQ-s úgymaradott ? S gyárilag ily remek,rettenet trére teremtetett, vezekelve vérfertőző büdös-vérvonala tetteiért ? Azt ha Isten? véletlenül rád nézne,csak eleredne a könnye,nem?mint csak nékünk a kikacagásától ?
@Durbincs: de --bo ? Azt te lehetnél a negativ kiválasztott ? A Bányakecos ? A Ploesti Júdás ?
Tünj el mielőbb a pokolban, a narancsos haverjeid közé, Te undorító, iszákos, kiherélt,, eunuch szörnyeteg, idióta...
tulipan
@durbincs: Mi a szösz? Há' nem bírsz magaddal, narancsködös, kiicsavart narancasfejű, hülyegyerek?? Aha, te narancsos seGGnyaló félfaroknyi Sügét! Legalább kiderült, hogy TE vagy ennek a a HIRDETŐS SEX -nek a feladója? vagy ?@csak húgy...+@kula-szar is ? aki Ploestiben a bányakecódban, miközben hektószámra vedeled a bányalóvizeletpáleszedet, bámulod a faladon levó meztelen Shakirát ábrázoló pószteredet? simogatod? élvezkedel?
Tünj el mielőbb innen, mert nagyon uncsi vagy, a pokolban, Te undorító, iszákos, kiherélt, szörnyeteg idióta, a degenerált gumbó +kula, az akuális narancsos haverjaid mellé?
Ott aztán gyárhatjátok szakmányba, az ocsmány hirdetéseiteket!!!
tulipan
@durbincs: Mi a szösz? Há' nem bírsz magaddal, hülyegyerek?? Aha, te narancsos seGGnyaló félfaroknyi Sügét! Legalább kiderült, hogy TE vagy ennek a a HIRDETŐS SEX -nek a feladója? vagy ?@csak húgy...+@kula-szar is ? aki Ploestiben a bányakecódban, miközben hektószámra vedeled a bányalóvizeletpáleszedet, bámulod a faladon levó meztelen Shakirát ábrázoló pószteredet? simogatod? élvezkedel?
Tünj el mielőbb innen, jó mélyen a pokol 9. rétegébe mert nagyon uncsi vagy, Te undorító, iszákos, kiherélt, szörnyeteg idióta, a degenerált gumbó +kula, az akuális narancsos haverjaid mellé?
Ott aztán gyárhatjátok szakmányba, az ocsmány hirdetéseiteket!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.