A GDP a harmadik negyedévben a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 5 százalékkal nőtt, ezért a kormány arra számít, hogy a magyar gazdaság bővülésének üteme a negyedik negyedévben is jóval meghaladja a 4 százalékot, éves szinten 2018-ban pedig 4,3 és 4,5 százalék között mozoghat – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva.

Varga: továbbra is lendületes növekedési pályán halad a magyar gazdaság

Fotó: MTI/Földi Imre

A KSH szerdai közlése szerint Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,8, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint 5,0 százalékkal nőtt az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A miniszter kiemelte,

továbbra is lendületes növekedési pályán halad a magyar gazdaság, ezt támasztja alá, hogy a GDP harmadik negyedévben mért bővülési ütemét az Európai Unióban csak az ír gazdaság előzte meg, régiós összevetésben pedig Magyarország áll az első helyen.

Varga Mihály felidézte, hogy az elmúlt időszakban az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutalap (IMF) is felfelé módosította a magyar gazdaság növekedési ütemére vonatkozó előrejelzését.

Mindez pedig két tényezőnek, egyrészt a hatéves bérmegállapodás fogyasztást, belső keresletet ösztönző hatásának köszönhető, illetve annak, hogy a Magyarországon előállított termékek és szolgáltatások külföldön is piacra találhatnak, azaz nő az export.

A külkereskedelmi forgalom alakulásáról megjegyezte, a magyar export teljesítménye tavaly haladta meg először a 100 milliárd eurót, az adatok azonban azt mutatják, hogy 2018-ban ennél is nagyobb eredményre lehet számítani.

A Pénzügyminisztérium (PM) által az MTI-nek szerdán eljutatott közlemény szerint idén eddig a magyar gazdaság egy erőteljes 4,7 százalékos növekedési ütemet mutat, ami a jövedelmi helyzettel párhuzamosan emelkedő lakossági fogyasztásnak és a kétszámjegyű bővülést elérő beruházásoknak köszönhető.

Legutóbb az Európai Bizottság emelte 4,3 százalékra a magyar gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését, így mostanra a magyarországi és nemzetközi szervezetek jóval négy százalék feletti bővülést várnak Magyarországon 2018-ra, ami összhangban van a kormány várakozásaival.

Ennek elérését olyan tényezők segítik, mint az otthonteremtési program, a tartósan emelkedő bérek, a növekvő belső fogyasztás, az erős export, a fejlesztési projektek megvalósulása, valamint a szolgáltatói szektor növekvő teljesítménye.

Felidézték, hogy míg a kétezres években a külső és belső eladósodottságot eredményező gazdaságpolitika a csőd szélére sodorta Magyarországot, napjainkban a növekedés alapjai stabilak, a GDP negyedévről negyedévre 4 százalék feletti bővülést mutat, a költségvetési hiány alacsony, ezzel az államadósság aránya is évről-évre csökkenni tud.

A magyar gazdaság 2013 óta kiegyensúlyozott és fenntartható növekedési pályán van, azaz eredményes a kormány adócsökkentésre és béremelésre épülő gazdaságpolitikája

- olvasható a tárca közleményében.

Forrás: MTI

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
,,A magyar gazdaság 2013 óta kiegyensúlyozott és fenntartható növekedési pályán van,"

Hogy mi?
KSH adatok:

2004: 5 %
...
2014: 4,4%
2015: 3,5%
2016: 2,3%
a növekedés üteme.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
solidedge
Fidesz nyelvről magyarra fordítva azt jelenti, hogy meneküljön innen aki nem akarja hogy felkopjon az álla.
nevemnick
Egy darabig azt hittem, hogy a Misi a legnagyobb fej a kormányban, de mostanra rájöttem, hogy már általánosban is bukdácsolt matekból.
namihami
"" Én csak annak a statisztikának hiszek, amit én hamisítok.""---Sir Winston Churchill.
Pedig az nemhogy a Misinél, de (talán) még a Viktornál is nagyobb politikus volt.
Isten bocsássa meg, hogy ilyet akár csak feltételezni merek.
Amyranna
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
Eladott Ország
@Amyranna: Megjött Piroskád te fideszes gyökér, geciputtony... menjél és pinázzál a narancskeltetőben, te anyád majma, faszfej!
i.pinimg.com/originals/fc/18/3a/fc183a2cf8807425ab1462bfbb33a196.jpg
kereső
No,ha tényleg igaz-hogy 5% a GDP- akkor felül kell vizsgálni a nyugdijprémiumot- mert ebben az esetben 28.000 Ft, a max.összeg.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.