A tavalyi 8 ezer milliárd forintos rekordösszeget jelentősen meghaladva a 10 ezer milliárd forintot is elérheti a magyarországi autóipar éves termelési értéke – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, az Automotive Logistics Közép és Kelet Európa 2018 Fórumon.

Szijjártó Péter szerint az ágazat termelési rekordját az eddig érkezett beruházások mellett az újabb autóipari befektetők érdeklődése valószínűsíti.

A magyar gazdaság számára kulcsfontosságú kivitelben és a növekedés fenntartásában továbbra is kulcsszerepet játszanak a belföldön működő autógyárak és autóipari beszállítók – tette hozzá.

A miniszter egyértelmű sikernek nevezte, hogy Magyarország most először került be a világ autóexportjának 90 százalékát előállító húsz legnagyobb autóexportőr állam közé.

A kormány – mint fogalmazott – minden feltételt megteremtett annak érdekében, hogy Magyarország az autóipar innovatív korszakában is sikeres lehessen, támogatja az elektromos és önvezető autók fejlesztését, gyártását és elterjedését. Az intézkedések közül kiemelte a beruházásösztönzési rendszert és a szükséges infrastruktúra kiépítését. Megjegyezte, hogy az autóipar technológiai és digitális változásai a világgazdaság egészének átalakulását vezérlik.

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Klubtag
Belföldi autóipar meg autóexportőr...micsoda pofátlan, fellengzős duma...
Nyomott bérekért való - behozott technológiát alkalmazó - betanított munka van, meg egy néhány beszállító, akik szintén nyomott áron apró egységeket gyártsanak le a hatalmas adókedvezmények fejében idetelepült autóipari üzemeknek, persze azt is külföldi anyagból, majd kiszállítják külföldre. És ha valakinek sértené az érzékenységét a "néhány" kifejezés és büszke arra, hogy sokan vannak - a dolog annál tragikusabb, ugyanis itthon már minden iparágat tönkretettek s így maradt a rabszolgamunka - nevezzék azt akár "belföldi autóiparnak", vagy "autóexportnak".
papa.49
A ,,szépség hibája,, a dolognak az, hogy csupán összeszerelő ,,BIOROBOT,, üzemek vannak itt, mi a fasorban se vagyunk a világ 20 legnagyobb autóipari országhoz, és a LEGKEVÉSBÉ SE VAGYUNK AUTÓEXPORTŐRÖK !!!
Miért mert a már vagy 20 éve itt termelő Suzuki gyár termékeit is HONOSÍTANI KELL !!!
A szargyártó megint nem vette be a gyógyszerét !!!
Clavigo
A " nemzethyy autó márkákra " lennék kíváncsi... Ja,,hogy ilyen nincs,, ezek mind gaz multik ?? :) :))) Apropo,,a félkretén birkahad még mindig " szabacsságharcol" ?? Nem kéne megkérdezni a Nemzethhvezetőt,,hogy mi a helyzet a " frontokon " ??Egyszer,,,legalább..
Eladott Ország
Csak az a nagy probléma, hogy a szarér-húgyér összeszerelt végterméket a németek értékesítik.
csipetke
Magyar autóipar?Tán csak nem az opelt,az audit,a mercit,vagy a suzukit nevezi a magyar hajzseléipar fellendítője magyarnak?Szerintem,ha lenne magyar fejlesztésű verda,amit gyártanak is,na,az lenne a magyar autóipar.De sajnos itt csak összeszerelő-gyárakról beszélhetünk.
@Eladott Ország: 13:55 Pont azért vannak még itt a németek-japánok,mert itt még olcsó a munkaerő.Ha találnak Európában még olcsóbb helyet,elcuccolnak innen,bár ha nem fizetik jól a dolgozóikat,otthagyják őket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.