A Szentendrei úton parkoló bérelt autóban nyolc millió forintot találtak a rendőrök.

Az újpesti nyomozók 2018. november 13-án 18 óra 30 perckor megjelentek Budapest III. kerületében, a Szentendrei úton, mivel tudomásukra jutott, hogy az ott parkoló bérelt autóban egy körözött férfi van.

A rendőrök az autóban ülő 26 éves O. Krisztiánt a helyszínen elfogták, majd a kocsi kutatása során közel nyolc millió forintot, valamit a férfi által kitalált hamis személyi adatokat tartalmazó iratokat találtak és foglaltak le. A nyomozók azt is megállapították, hogy férfi ellen csalás és más bűncselekmények miatt öt körözés volt érvényben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói O. Krisztiánt előállították, ellene hamis magánokirat felhasználása vétség miatt eljárást indítottak. Majd átvitték a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe, mivel a jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetés letöltését nem kezdte meg.

Címlapkép: police.hu

(Police)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sokanvagyunk
Rendőreink biztos nagy zavarban voltak, most vajon melyik parancsot érvényesítsék? :)
KisGenyo2
Nemigazán értem az összefüggést. Én is béreltem már kocsit, személyit kértek, meg pénzt. De az, hogy engem esetleg köröznek, annak miből kellene kiderülnie?
Tudom, hogy van olyan weboldal ami megmondja az okmányról az adatok alapján, de azt is tudom, hogy nincs arra vonatkozó törvény, hogy ezt muszáj lenne ellenőriznie bármilyen gazdasági szereplőnek... Még nincs...
Ha vinne közüzemi számlát, hitelre is adtak volna neki mondjuk ájfónt is. XD

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.