A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) gyanúsítottként hallgatta ki Simonka György (Fidesz) országgyűlési képviselőt. Az ügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz.

Keresztes Imre főügyész az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Simonka György csütörtöki gyanúsítotti kihallgatásán panasszal élt a gyanúsítás ellen, tagadta a bűncselekmény elkövetését és a későbbiekben tesz vallomást.

Gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség Simonka György fideszes honatyát

Fotó: Facebook/Simonka György

A főügyész felidézte: hétfőn érkezett meg az ügyészségre az Országgyűlés elnökének értesítése Simonka György mentelmi jogának felfüggesztéséről.

A KNYF a héten a Nemzeti Nyomozó Iroda egységeinek közreműködésével több helyszínen hajtott végre összehangolt nyomozati cselekményeket. A hatóságok több ingatlanban tartottak kutatást, bizonyítási eszközöket, vagyontárgyakat foglaltak le.

A megalapozott gyanú szerint Simonka György tevékenysége a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek által igénybe vehető, az Európai Uniótól és a magyar költségvetésből származó támogatások jogellenes megszerzésére irányult – olvasható a közleményben. Az eddig beszerzett adatok alapján a Simonka György rendelkezései szerint lebonyolított beruházásokhoz kötődően okozott vagyoni hátrány meghaladja az 1 milliárd 400 millió forintot.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzmosás elleni információs irodájának feljelentése alapján indult ügyben az ügyészség eddig 34 embert hallgatott ki gyanúsítottként, valamennyien szabadlábon védekeznek.

Az Országgyűlés október 29-én egyhangú döntéssel függesztette fel Simonka György mentelmi jogát. A kormánypárti politikus mentelmi jogának felfüggesztését Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte a KNYF nyomozása miatt, egy képviselőt ugyanis csak akkor lehet kihallgatni gyanúsítottként, ha nem védi a mentelmi jog.

Az ügyészség korábban az közölte: Simonka György és társai a beruházásokat és az eszközbeszerzéseket felülárazták, az ingatlanokat olcsón megszerezték, majd azokat minimális fejlesztéssel, fiktív értékbecsléssel szerepeltették a tervekben. A beszerzett eszközök döntően használtak voltak, és csak töredékét képviselték az értük kifizetett összegnek. Simonka György meghatározta azt is, hogy az egyes beruházásokat megvalósító cégek képviselői a felülárazott vállalkozói díj mekkora részét – általában 45 százalékát – szolgáltassák vissza neki készpénzben. A beruházásokkal okozott vagyoni hátrány meghaladja az 1,4 milliárd forintot.

Az ügyészség szerint Simonka György 2009 végén határozta el, hogy kiépít egy személyi kört a támogatások jogtalan igénybevételéhez. A NAV 2014 júliusában indított nyomozást költségvetési csalás bűncselekménye miatt, az ügy 2016 februárjában került a KNYF-hez.

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Philasina
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Üdvözöljük = = > www.3xDate.top...
cikicakk55
2 lehetséges variáció van
1: Nem fizette ki azt a bizonyos százalékot a fő engedélyező nem amennyi járt volna. Gondolom pár tételt elhallgatott és ez a bünti.
2: Ő a legkisebb hal aki be lehet áldozni Polt Petya érdekében. Túl sok családra,lopásra,adóelkerülésre,túlárazásra derült fény az utóbbi időkben és az emberek ezt mind a főügyészhez és a Fideszhez kötötték. Gondolom az összes Fideszes közül Simonka lopott a legkevesebbet ,így őt áldozták be,hogy lássák az emberek,hogy hiába Fideszes Polt Péter Főügyész nem megvesztegethető.
Persze nekünk rengeteg az 1,4 milliárd de Fideszes körökben ez csekélynek még akkor is ha bűn. Majd elhúzzák hónapokig lakhely elhagyása tilalommal,aztán ha el ül a por mehet tovább. Ha hőzöng,akkor még Ő a hibás miért nem lopott többet
durbincs
@Philasina: Nyüves Herélt... abbahagyhatná már ,mert .ez se jött be !!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél