Tettenérés esete forgott fenn.

A BRFK közleménye szerint a "Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 45 éves Cs. László és a 24 éves K. Richárd ellen.

A két budapesti férfi 2018. november 14-én hajnali 4 óra 30 perckor Budapesten a XI. kerületi Dayka Gábor utcában feltört és megpróbált beindítani egy autót. A BRFK Gépjármű Bűnözés Elleni Osztály nyomozói akkor érték tetten őket, amikor az idősebbik férfi beült a kocsiba. Cs. Lászlót a helyszínen elfogták. K. Richárd futva menekült, és közben egy kukába dobta a kabátját és eldobálta azokat az eszközöket, amiket az autó feltöréséhez használt.

A fiatalabb férfit pár utcával távolabb fogták el a nyomozók.

Az eljárás során kiderült, hogy Cs. László ugyanezen a napon 1 óra 45 perckor a XVII. kerületben megkísérelt ellopni egy másik autót is. Azonban miután letörte a gépjármű kilincsét, megzavarták, ezért elmenekült a helyszínről, otthagyva a megrongált kocsit.

Mindkét férfit őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására" – áll a közleményben.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sulinna
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.