A Közép-Európai Egyetem (CEU) mellett tartott tüntetést a Momentum Mozgalom Budapesten pénteken.

"A kormány fél a tudástól" – A CEU mellett tüntetett a Momentum Budapesten
Fotó: Facebook/Momentum Mozgalom

A demonstráción Szél Bernadett független országgyűlési képviselő azt mondta:

a kormány fél a tudástól, és az a baja a CEU-val, hogy "kész válaszok visszaböfögése" helyett autonóm gondolkodásra nevel.

Szél Bernadett úgy fogalmazott: ez "az elnyomó hatalom" a "Soros-hálózatot" nevezte meg ellenségéül, pedig az nem létezik.

De van egy hálózat, amelynek tagjai hisznek abban, hogy egy demagóg populistával szemben mindig értéket őrzők állnak. Ez a hatalom nem a stúdióbeszélgetésektől és a parlamenti felszólalásoktól, hanem az utcától fél – tette hozzá.

A tüntetésen Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke azt mondta:

Orbán Viktor az erő nyelvén beszél, abból ért, "kiröhögi a diplomáciát, és átgázol mindenkin, aki csöndben marad".

Ezért arra kérte a felsőoktatás, az egészségügy és a közoktatás vezetőit, szereplőit, hogy működjenek együtt, fogjanak össze, és a Momentum támogatja őket.

Berg Dániel, a Momentum elnökségi tagja, a CEU volt hallgatója azt mondta: a CEU ügye nem a kultúrák harca és nem az értékeké, mert a rezsimnek nincsenek értékei, csak érdekei.

Mécs János, a CEU hallgatója és az ELTE ÁJK oktatója, azt mondta, ha az intézmény egy év múlva nem múlva nem lesz Magyarországon, az ország szegényebb lesz.

A fővárosi Egyetem téren tartott demonstráción a tüntetők megtöltötték a területet a Károlyi utca végében felállított színpadtól az egyetem épülete mentén.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Minden nap és minél többen az utcán kell lenni!!?? Csak így lehet orbánt elűzni távolkeletre!!!??
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Jozefina
Minden nap és minél többen az utcán kell lenni!!?? Csak így lehet orbánt elűzni távolkeletre!!!??
karma1
@Jozefina: Hagyd el a kerdojelet, es megvan a valasz: Csak az utcan lehet oket kiverni, mert jogi uton mar nem lehet: az alapkatyvaszt teljes egeszeben a sajat kepukre formaltak...
nezelodo
Hát az tény hogy nem tűri a nála tanultabb, inteligensebb, okosabb embereket maga körül Orbán. A céljainak jobban megfelelnek a sziporkázó kósák, farkas flórik, semjének, stb. A Lázárhoz hasonlóaknak egyenlőre nem terem babér, pedig meggyőződésem, hogy egykor bíráiként látja a pulpituson őket Orbán.
csipetke
Csak a címre:- ez a kormány nyilvánvalóan fél a tudástól,elég,ha csak a fidesz-vezérkart nézzük,rogán-,kósa-,németh sziszi-,gulyás "sztárügyvéd"-,semjén-,kovács zoltán-,stb,stb.A szavazóikról meg már ne is beszéljünk.Már régóta azt gondolom,azért vette magát körül orbán ilyen emberekkel,mert a hülyék közt a féleszű a király.
Cicamama55
A tudásért való szabadságharcot vívják ezek a tüntetők- mondaná ezt Orbán Viktor, fordított felállásban.."Ahova ész kell, oda hiába az erő"- Ez nem dakota, hanem magyar közmondás!!!
mackoka46
Dehogy félnek ezek a bűnözők, nagyon is találva érzik magukat. Bevetik a végső megoldást is, ezek a propagandát ugatva perregtető szemétládák.
tudode
Egyet lehet érteni az alábbi VIDEÓ ÖSSZEÁLLÍTÁSHOZ hozzászólóval, amely úgy hangzik egy hónappal ez előtt, hogy
.
Roteiro
1 hónapja
""" Szóval így alakult meg Magyarország legnagyobb bűnszervezete! :D"""
.
Közzététel: 2016. júl. 3.
.
A FIDESZ indulása (1988)
.
www.youtube.com/watch?v=1g2y17NbX-8&t=2441s
.
Harminc év alatt ELKUKORÉKOLTA a galeri kvartettje a demokráciát!
.
Rémes(s)!!!
.
A társadalom BESZOPTA "ezeknek" a cumiját! A JOGÁLLAMISÁG elhunyt!
verőce21
Nagyon jól élnek az emberek ebben az országban, azért meg kell állapítani. Még egyetlen tüntetésen sem láttam "Munkát, kenyeret!" feliratú táblát.
Carlicota
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
kokopelli
@csipetke: Természetesen félnek a képzett "fejektől"! A valamikori fideszdiákok is megér-
tették,hogy az ellenzék soraiba a tanult fők viszik be az új szellemet! Az Októberi forradalom,
az '56-os forradalom,a '89-es megmozdulások,mind az értelmiség soraiból indult ki! Neki
igazán nincs szüksége "kiművelt főkre"! Lakájokra,bólogató Jánosokra és buta diplomások-
ra van szüksége!...ha még puhagericűek is az már prémium-minőség! (ergo CEU kifelé!)
tulipan
@durbincs: Mi a szösz? Há' nem bírsz magaddal, hülyegyerek?? Aha, te narancsos seGGnyaló félfaroknyi Sügét! Legalább kiderült, hogy TE vagy ennek a a HIRDETŐS SEX -nek a feladója? vagy ?@csak húgy...+@kula-szar is ? aki Ploestiben a bányakecódban, miközben hektószámra vedeled a bányalóvizeletpáleszedet, bámulod a faladon levó meztelen Shakirát ábrázoló pószteredet? simogatod? élvezkedel?Igaz is,Tew futószemölcsös, azt mennyi idő alatt nyargalják a 100-zat ? a fattyaid
Tünj el mielőbb innen, jó mélyen a pokol 9. rétegébe mert nagyon uncsi vagy, Te undorító, iszákos, kiherélt, szörnyeteg idióta, a degenerált gumbó +kula, az akuális narancsos haverjaid mellé? ?
Ott aztán gyárhatjátok szakmányba, az ocsmány hirdetéseiteket!!!
kokopelli
@tulipan: ..bár ne lenne!A történelem ismétli magát,de az emberek nem tanulnak belőle!
"Kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba belelépni"!.. assem Heraklit von Epesos mondta,
de az "emberiség" sokszor megcáfolta ill. megpróbálta!!
tulipan
@Shikari:Az a POFÁTLAN, soha nem dolgozó, ostoba és tudatlan, de gőgös buta narancsos hülyegyerekek belterjes közössége megmozdulást szervez a nemzet és a tudás ellen!
Na ezek ők!
tulipan
@durbincs: Mi a szösz? Há' nem bírsz magaddal, hülyegyerek?? Aha, te narancsos seGGnyaló félfaroknyi Sügét! Legalább kiderült, hogy TE vagy ennek a a HIRDETŐS SEX -nek a feladója? vagy ?@csak húgy...+@kula-szar is ? aki Ploestiben a bányakecódban, miközben hektószámra vedeled a bányalóvizeletpáleszedet, bámulod a faladon levó meztelen Shakirát ábrázoló pószteredet? simogatod? élvezkedel?Igaz is,Tew futószemölcsös, azt mennyi idő alatt nyargalják a 100-zat ? a fattyaid
Tünj el mielőbb innen, jó mélyen a pokol 9. rétegébe mert nagyon uncsi vagy, Te undorító, iszákos, kiherélt, szörnyeteg idióta, a degenerált gumbó +kula, az akuális narancsos haverjaid mellé? ?
Ott aztán gyárhatjátok szakmányba, az ocsmány hirdetéseiteket!!!
Nessy
A tudatlan emberek mindig a diktatórikus hatalom legnagyobb támogatói! Ha egy országban két tánc iskola, és három faiskola elég a képviselőséghez, a pár év alatti milliárdossá váláshoz, ahol diploma nélküli a rektor, ahol a szaktudás bolsevik huncutság, ott úgy félnek az értelmes, gondolkozni tudó tanult emberektől, mint ördög a tömjéntől!
kokopelli
@Nessy: A történelem bebizonyította,hogy a totalitáris rendszerek,az utcai csöcseléket
használják fel a hatalmuk bebetonozására!Attól félnek,hogy az értelmiség nekik nem tet-
sző ideológiát terjeszthet! Az Orbán-félék csak átveszik a sémát!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.