A Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszékének vezetője szerint fontos lenne, hogy az Európai Unió meghatározza az édesvízi halak húsában előforduló vegyszerek egészségügyi határértékét.

Szakértő: az édesvízi halaknál is meg kell határozni a bennük lévő vegyszerek egészségügyi határértékét
Fotó: Pixabay

Urbányi Béla az M1 aktuális csatornán pénteken azt mondta, hogy az európai közösség inkább a tengeri halakat fogyasztó nemzetekből áll, ezért azokra a fajokra már megállapították az egészségügyi határértéket.

A tengerekből csak meghatározott mennyiségű halat lehet lehalászni, és ezt a kvótát már elérték. A haligény viszont folyamatosan emelkedik, már csak az édesvízi kultúrában nevelt halakkal lehet ezt az igényt fedezni, ezért az édesvízi halak népszerűsége egyre növekszik – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy Magyarországon átlagosan 5,7 kilogramm az egy főre eső halfogyasztás, ennek fele import. Pedig a magyar haltenyésztés teljes mértékben ki tudja elégíteni a keresletet, sőt egyes hazai fajták külföldön nagyon keresettek.

A magyar hal egészséges és fogyasztásra alkalmas

- mondta Urbányi Béla.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Carlicota
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.