Bár a legtöbben nem terveznek többet költeni karácsonyi ajándékra, mint tavaly, a bevásárlás így is megterheli a pénztárcát. A megkérdezettek többsége átlagosan 10-50 ezer forintot költ karácsonyi ajándékra, és a bevásárlóközpontban tolongani továbbra is népszerűbb, mint az online vásárlás - derült ki a Jófogás online kutatásából. A felmérés szerint a felhasználók legnagyobb része, 38 százaléka, több, mint hat szerettét lepi meg. Az eredményekből az is kiderült, hogy a megkérdezettek többsége (40 százaléka) igyekszik 50 ezer forint alatt letudni az ajándékvásárlást, de vannak szép számmal olyanok is (18 százalék), aki mindössze 5-10 ezer forintot tudnak (vagy akarnak) e célra fordítani. A válaszadók negyede 50-100 ezer forint között költ, 100-200 ezer között 8, 2-300 ezer között 3, míg 3-400 ezer forint közötti összeget 4 százalék engedhet meg magának. Elenyésző számmal ugyan (2 százalék), de akad olyan is, aki 400 ezer forintnál többet szán szeretteire.

Forrás: mfor.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
„A statisztikák szerint a magyar háztartások GDP-arányos pénzügyi megtakarításai jelentősen növekedtek a 2008-as gazdasági válság óta és nemzetközi összehasonlításban is magasnak mondhatók. A magyar háztartások bruttó vagyona 2015 végén 90 ezer milliárd forint volt, ami átlagosan személyenként 9, háztartásonként 22 millió forintnak felel meg, amelynek csaknem felét a pénzügyi eszközök adták – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a háztartások vagyonáról és finanszírozási folyamatairól kedden kiadott elemzésében.” (MTI)
Addig is, ameddig megtalálom a gatyásfiókban a 9 milliót, vagy a konyhapolcon a 22 milliót pontosabban ennek a felét, mert nagyjából ennyi a pénzügyi eszköz a háznál Matolcsy szerint.
Ideje lenne elgondolkodni azon, hogy valami rohadtul nem jól van. És lehet, hogy az összes eddigi kormány rohadt, korrupt, tolvaj, dilettáns volt egészen mostanáig és egyedül a Fidesz-kormány helikopter, de az ország azóta szarik maga alá, amióta Orbán Viktor és családja elkezdett jól teljesíteni. Lehet még hazudozni egy darabig, de attól a tények még egy fikarcnyit sem fognak változni. m.blog.hu/sz/szabotazs/image/gyuri_ujvil%C3%A1grend.jpg
nemkutya.com/wp-content/uploads/2015/09/106627-kedves-szulok.jpg

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.