Polt Péter közleményben tudatta, az uniós átlag felett zárja le az OLAF által felvetett ügyeket a magyar ügyészség. A közleményből viszont az is kiderült, Farkas Flórián ügyében is tett ajánlásokat az OLAF. Hosszú közleményben ismerteti Polt Péter legfőbb ügyész, hogy a magyar ügyészség mennyire sikeres az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (az OLAF) által feltárt ügyekben.„Az (OLAF) eddigi összesen 38 igazságügyi ajánlása, 4 jelzése és 1 zárójelentése nyomán minden esetben elrendelt nyomozások eredménye – a vádak és a megszüntetések jelenlegi 52,4%-os aránya – meghaladja a 42%-os uniós átlagot.”Csakhogy itt a lényeges pont a megszüntetés. Ugyanis az eredményes mutatóba beletartoznak például Tiborcz István, Orbán Viktor veje cégének, az Elios Zrt.-nek korrupciós ügyei is, amelyek kapcsán a nyomozás úgy zárult vádemelés nélkül, hogy se házkutatásokat, se kihallgatásokat nem tartottak. Sőt, számos helyről be se kérték az ügy iratait. Polt Péter szerint mindez az ügyészség...

Forrás: merce.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Kinek van még kétsége afelől, hogy a politikával összefonódó, szervezett gazdasági bűnözés elsőszámú, kulcsfontosságú pillére ez a Polt nevű homo sapiens? Senkinek. Az egész családja, annak különféle fontos pozíciókban ülő tagjai fogaskerekei ennek a rohadt rendszernek, de e szervilis senkiházi nélkül ez az egész rendszer sem működhetne. Polt Péter, aki egyszemélyben annyi kárt okozott ennek az országnak, mint amennyit milliós migránshordák nem tudnának, a lehető legjobb bizonyíték arra: napról napra csökken az esélye annak, hogy ezt a rendszert demokratikus úton le lehessen váltani.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
A legfőbb szügyészség megállapította NINCS MIT VIZSGÁLNI A FÜSTÖS FLÓRI ÜGYEIN !!!
Clavigo
A dzsuker Ikertesó...:))))DDD :)))))) nemzethyyleg büszkék lehetünk a köztörvényes,,Göncz által felmentett,,,,mediterrán jellegű Szopóautómatára.
csak úgy....
Mire ezek észbe kapnak, a Flóri mán réges rég béfütött a terhelö bizonyítékokkal,hisz gyün a tél,oszt fáznak a purdék...
Majd az lácsós adófizetök, nekik köll ledellázni a lóvét , persze meg is írdemlik.
csak úgy....
@m73: Ez az akasztgatós dolog már nagyon elavult módszer! Vagyonelkobzás,közmunka szerintem hatásosabb!
Nessy
@csak úgy...: Jó, csak ne lépcsőház mosást bízzanak rá, mert lentről felfelé mosná a lépcsőket!
csak úgy....
@m73: szerintem, pár szükös esztendö után, lerendeznék magukat, én nem piszkítanám be velük a kezem..
csak úgy....
@Nessy: :) nem föntröl lefelét akartál mondani? a fejre esös módszert ? :)
Eladott Ország
Kinek van még kétsége afelől, hogy a politikával összefonódó, szervezett gazdasági bűnözés elsőszámú, kulcsfontosságú pillére ez a Polt nevű homo sapiens? Senkinek. Az egész családja, annak különféle fontos pozíciókban ülő tagjai fogaskerekei ennek a rohadt rendszernek, de e szervilis senkiházi nélkül ez az egész rendszer sem működhetne. Polt Péter, aki egyszemélyben annyi kárt okozott ennek az országnak, mint amennyit milliós migránshordák nem tudnának, a lehető legjobb bizonyíték arra: napról napra csökken az esélye annak, hogy ezt a rendszert demokratikus úton le lehessen váltani.
papa.49
@csak úgy...: @Nessy: Ez a ,,meztelen valóság,, volt Vácot a Sallai laktanyába, kibaszásból a lépcsőt LENTRŐL FELFELÉ KELLETT MOSNI AZ ELSŐ EMELETIG, 1968. július, június ,,egyes harcos,, kiképzés, a század pk. egy volt ,,jutasi őrmester,, századosi rangban !!!
F_Viktor
"...a vádak és a megszüntetések jelenlegi 52,4%-os aránya – meghaladja a 42%-os uniós átlagot."

Csak polt szerénységének eredménye az 52,4 százalékos megszüntetések és az a minimális vádak, ugyanis hivatala úgy működik, hogy megnézi, hogy a nyomozás ki ellen irányul.
Mivel a pályázatok 95 százalékát NER-társak nyeri, ezért a kifogásolt pályázatok 95 százalékában részéről szükségtelen a nyomozás.
magyarbakancs
@papa.49: Hogy foglyuk kivitelezni?
Van ötletem csak sajnos nagyon recsegős lenne.
Jozefina
Lassan úgy néz ki, hogy Magyarország a bűnözők országa lesz??!! Nem lenne jó!!! És mindezt el tudják érni migránsok nélkül is!!!??? Kivéve a "hivatalosan" beengeetteket!!!::
papa.49
@magyarbakancs: A ,,Józsi úthengere,, megteszi, a cigány meg mindig ,,recsegős,, mikor törik ))))))))
magyarbakancs
@papa.49: Nem vagy te túl humánus,
Én pépesíteném aztán besűrítenem és le hengerelném az(" eszemmel.")
papa.49
@magyarbakancs: Kár ennyit bajolni vele, befűtjük az úthengert oszt, jónapot )))))))))
magyarbakancs
@papa.49: Mi ilyen rosszak vagyunk?
Gyújtóst hasogatok.
papa.49
@magyarbakancs: Nem mi vagyunk a rosszak, csak ,,farkas törvényű világ,, vesz körül bennünket !!!
Kookas
@magyarbakancs: esetleg egy kóbor úthengerrel!
papa.49
@magyarbakancs: @Kookas: Tudok egyet, csak el kell REKVIRÁLNI mint a nyíregyházi kisvonatot !!!
magyarbakancs
@papa.49: Nosza rajta nem vagyok semmi jó elrontója.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.