Ruszin Művészet Remekei címmel nyílt kiállítás szombaton, a budapesti Stefánia Palotában, ahol tárgyi emlékek és képzőművészeti alkotások mutatják be a ruszin hagyományokat és örökséget. A mai kiállítás egy közösség sikere: a ruszin nemzeti közösségé, amely óriási erőfeszítéseket tesz nemcsak a megmaradásért, hanem önmaga építésére, kultúrájának megerősítésére is – emelte ki Kövér László. "A családok évében itt és most gyermekek éneklik anyanyelvükön a nagymamák dalait"- mondta a házelnök. Hangsúlyozta, hogy a ruszin és a magyar nemzet összetartozik, hiszen sorsuk összefonódott jó és rossz időkben, nagy pillanatokban és a hétköznapokban egyaránt. "Nemcsak közös múltunk van, hanem közös jelenünk, amelyben azért dolgozunk, hogy közös jövőnk is legyen" – mondta. Kiemelte továbbá, hogy a ruszin nemzeti közösség mindig számíthat a magyar nemzetre és Magyarország kormányára. Mindaz a támogatás és anyagi erő, amelyet hozzáadunk az Önök erőfeszítéseihez, egyebek mellett az oktatás, a hitélet,...

Forrás: hirtv.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Tessék mondani a magyar nemzet, kevés kivétellel, kihez fordulhat segítségért, a magasságos Atya úr Istenen kívűl?
Eladott Ország
Noha Orbán pár nappal ezelőtt még a Kárpát-medence újjáépítéséről beszélt, azért azt nem kéne elfelejteni, hogy ő – sajnos – Magyarország miniszterelnöke, így elsősorban a magyar emberekért felelős, a kormány tudniillik ezen emberek adóforintjaiból él és szórja azokat a forintokat két kézzel. Megértem persze, hogy egyszerűbb szavazatokat vásárolni, mint valóban megdolgozni azokért, de azért mégis meg lehetne próbálni. Ameddig ugyanis a kormány azon dolgozik, hogy újra létrehozza az egykori Nagy-Magyarországot, addig a fiatal magyarok igen nagy százaléka inkább elhagyja saját otthonát ahelyett, hogy egy, a saját nemzetét nyomorba taszító diktátor országának lakója legyen. Orbán és Kövér nem a magyar nép megmentője, hanem történelmének egyik legkorruptabb, legmocskosabb figurái, a diktatúra újbóli kiépítéséért felelős utolsó gazemberek. Ezt jó lenne észben tartani határon innen és túl egyaránt.
desiro
Mindenkit támogatnak csak mi magyarok vagyunk leszarva, igaz laca???
Csizmás Kond
@Nessy: ...segíts magadon és az Isten is megsegít
Nessy
@Csizmás Kond: Ezt mond a most kilakoltatott családoknak, a rokkantaknak, a mély szegényeknek! Én is ismerem ezt a mondást, de úgy látszik jelenleg csak Lőrinc baráton segít! Legalább is saját bevallása szerint.
Csizmás Kond
@Nessy: ..lehet hogy ismered de azért nem biztos hogy érted is...
Nessy
@Csizmás Kond: Értem én, csak bizonyos helyzetekben sok embernek megoldhatatlan a saját magán való segítés. Ami a tragédia, egyre kevesebb a segítséget nyújtó kéz. Lefogja a politika, az önzés, az emberek egymás ellen hangolása.
Csizmás Kond
@Nessy: Az egymás ellen hangolásnak az ellenszere ha nem hallgatsz minden hülyére...
ami meg a szegénységet illeti, a lehetőség mindenkinek ugyanaz, csak van aki nem a magáért veszi alapul hanem a másét nem számolva azzal, hogy csak ő fog rosszul járni ha nem jól választ...
Dr plágium
És magyar nép mire számíthat ? Mert momentán a kormány szarik az itthoniakra.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.