Január 24-én két gyermekkorú fiú egy pécsi bevásárlóközpont tetőtéri parkolójában felült a külső homlokzati párkányra majd sétálgatott is azon. Ezzel élt vissza B. R, a zsarolási ügy vádlottja. 

Ál-biztonsági őr gyerekeket vert át

Fotó: Pixabay.com

Azzal még nem lett volna gond, hogy figyelmezteti a srácokat arra, hogy ne mászkáljanak azon a veszélyes helyen. Ám B. R. úgy gondolta, azt hazudja nekik, hogy ő az üzletház biztonsági embere. Közölte a fiúkkal, hogy életveszélyben vannak, és ha továbbra is ott mászkálnak, akkor azzal az ő munkáját veszélyeztetik, ezért két választásuk van:

1. Vagy lekíséri őket a biztonsági szolgálathoz, ahol rendőrt hívnak és így akár százezer forintos bírsággal számolhatnak.

2. Vagy annak fejében, hogy ne köpje őket be, adnak neki valamilyen értéket.

A srácok a második lehetőséget választották, egyikük pedig odadta a “biztonsági őrnek” az iPhone-ját a benne lévő SIM kártyával. A telefon egyébként azóta sincs meg, pedig a kártyával együtt 76 ezer forintot ér. Ez az összeg az eljárás alatt nem térült meg.

A bíróság november 19-én, hétfőn tart előkészítő ülést az ügyben a Pécsi Járásbíróságon.

(Borsonline)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Czibor32
--=Itt találsz meztelen lányok a városodban : Huit.Re/Lanyok
ila51
afenébe , mindig azt hiszem , hogy egy értelmes hozzászólás , erre ez a bullshit...nincs szanálás ? ...majd küldök én be olyat , hogy
Sandralita
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.