Elképzelhető, hogy egy szagelszívó miatt gyulladt ki annak a Teréz körúti irodaháznak a teteje, amelyben a Demokratikus Koalíció központja is volt – számolt be róla az ATV híradójára hivatkozva az index.hu.

Először a szagelszívó kezdett el égni a DK központjában

Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelem szóvivő-helyettese azt mondta:

A tetőszerkezeti tűzesetet megelőzően, ugyanabban az épületben, a földszinten egy étterem konyhájában a szagelszívó berendezés égett, ehhez riasztották a tűzoltókat, majd a tűzoltás közben értesítették a kollégáimat, hogy a tetőszerkezetben is tűz keletkezett. Hogy a kettő között van-e összefüggés, azt most jelenleg nem tudjuk megmondani, hatósági eljárás keretében vizsgáljuk a tűz keletkezési okait.

(index.hu)

Cikk- és címlapkép: MTI/Mihádák Zoltán

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Aha, nagyon eletszeru hogy a foldszinten levo szagelszivo tuzet okoz a teteoterben levo irodakban, mig a koztes emeleteken semmi. A tuz meg illiberalis diktaturakban is lentrol felfele terjed. Ergo ha elhisszuk hogy a foldszinti berendezes okozta a tuzet, akkor sorban a kovetkezo az elso emelet kellett volna hogy kiegjen.
De nem. A tuz gondolot egyet, es egybol a DK irodajaban kotottt ki.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
Aha, nagyon eletszeru hogy a foldszinten levo szagelszivo tuzet okoz a teteoterben levo irodakban, mig a koztes emeleteken semmi. A tuz meg illiberalis diktaturakban is lentrol felfele terjed. Ergo ha elhisszuk hogy a foldszinti berendezes okozta a tuzet, akkor sorban a kovetkezo az elso emelet kellett volna hogy kiegjen.
De nem. A tuz gondolot egyet, es egybol a DK irodajaban kotottt ki.
Czibor32
-Itt találszz meztelen lányok a városodban : Huit.Re/Lanyok
Sandralita
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
papa.49
@Yoda69: Igen érdekes az eset na ez se fog kiderülni egyhamar !!!
Milyen érdekes 1 nappal korábban a dk. feljelentést tett a lopós menekült me. ügyében, erre szombaton már le is égett a dk. teljes irodája !!!
terlasz
@Yoda69: Van logika abban, amit fejtegetsz, de egy szagelszívó zártrendszerű, többnyire fém kürtő, aminek a tetőn van kivezetése.
F_Viktor
@terlasz: Avagy a falon kívülre van elvezetve, azon praktikus oknál fogva, hogy ne kelljen 30 méteres kürtőt építeni egy több emeletes épületben.
terlasz
@F_Viktor: Az is elképzelhető, de ilyenre nehéz lenne engedélyt szerezni. Jelen esetben nem lehet erről szó, ha feltételezik, hogy a lángok a tetőig is érhettek.
menekült
És mi ég egy szellőző kürtőben 5 emeleten keresztül? A levegő?
papa.49
@F_Viktor: Ilyen magas ház esetében igen az épület oldalfalán van a kivezetése ..
nevemnick
Ha egy nagy teljesítményű éttermi/konyhai szagelszívó begyullad, akkor a mikrocseppes főzőolajjal átitatott szűrő csodálatos élményeket nyújt... Amíg a tűz nem éri el a motorokat, addig lángszóróként működik. Ha a belső függőleges közműalagútban vezették ki a csövét akkor elképzelhető, de öt emelet, plusz a tetőtér... testvérek közt is kb húsz méter a magasság.
Elképzelhető, de tudtommal emeletes társasházaknál külső kéményt, szellőztetést engedélyeznek.
papa.49
@nevemnick: Ahogy mondod !!!
Ez csak a ,,kábítás,, !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.