Egyelőre vizsgálják, hogy a kigyulladt szagelszívó okozta-e a Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi irodájának leégését – közölte Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Egyelőre nem tudni, hogy a szagelszívó miatt égette-e le a DK irodája

Fotó: Katasztrófavédelem

Az ügy előzménye, hogy

szombaton egy Teréz körúti tűzben teljesen megsemmisültek a párt irodái.

A DK azt a tájékoztatást kapta, hogy a tűz elsősorban az épület 5. emeletét érintette, ahol a párt irodái is voltak.

A tető beomlott, falak dőltek ki, a berendezés elégett.

Hétfőn több lap is azt írta, hogy egy meghibásodott szagelszívó okozta a tüzet. Az MTI megkeresésére a fővárosi katasztrófavédelem azt közölte, hogy

a tűzoltókat valóban egy lángoló szagelszívó miatt riasztották az épülethez, csakhogy nem a DK-irodába, hanem egy földszinten lévő étteremhez.

A tüzet eloltották, ekkor kapták a riasztást, hogy lángol az épület tetőszerkezete.

Egyelőre vizsgálják, hogy a két tűzeset között van-e összefüggés

- mondta Kolozsi Péter.

Forrás: MTI

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
menekült
@Shikari: Bizony. Ami 0rbánodról nem mondható el.
menekült
@Shikari: Nem, de te a tiéddel biztosan. Már jó előre kiröhögted magad a saját humortalan vicceden ahogy a balfékek szokták, hogy legalább valaki nevessen rajta.
görbetükör
@Eriksson: Nem, a szagelszívó a földszinti étteremben volt.
És az okos tűz, a földszintről csakis a legfelső emeleti DK irodát vette célba. Hmmm. :))))
Eriksson
@görbetükör: Te is úgy találod? Ez már az én fejembe is szöget ütött. Ez lehet az okos szikra prototipusa. :)))
Sandralita
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.