A kormány célja, hogy lehetőleg minden család saját otthonában élhessen. A benyújtott törvényjavaslat elfogadása újabb segítséget jelenthet az egykori devizahiteleseknek.

Visszakaphatják otthonaikat a bajba került devizahitelesek

Fotó: Pixabay cco

Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter közölte, hogy a kormány most benyújtott törvényjavaslata szerint visszaadná lakásukat, házukat a Nemzeti Eszközkezelő Program résztvevőinek.

A bérleti díjat rendszeresen megfizető bérlők kedvező feltételek mellett ismét tulajdonosaivá válhatnak korábbi ingatlanjaiknak

- olvasható a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter közleményében.

A NET Zrt.-t a devizahiteleseket segítő intézkedéssorozat, az Otthonvédelmi Akcióterv keretében hozta létre a kormány 2011-ben – emlékeztetett a miniszter.

A NET programban az állam megvásárolta a hiteladósok, köztük számos gyermekes család ingatlanát, biztosítva számukra évek óta a bérlés lehetőségét.

A miniszter szerint programmal 36 ezer otthont tudtak megvédeni, mintegy 154 ezer ember menekült meg úgy a többmilliós hiteltartozástól, hogy továbbra is otthonában maradhatott.

A törvényjavaslat alapján

a kormány rendkívül kedvező visszavásárlási feltételeket teremtene.

A javaslat elfogadása esetén a kormány felajánlaná az egyösszegű visszavásárlást, melynek során a vételárat csökkentené a bérlő által korábban megfizetett bérleti díjak összege, kamat felszámítására nem kerülne sor az állam részéről és további százalékos mértékű kedvezmény igénybevételére is lehetőség nyílna a bérlő ez irányú igénye esetén. A kedvezményes ajánlattal a bérlők közeli hozzátartozói is élhetnének. Így visszakaphatják ingatlanjaikat a korábbi tulajdonosok.

Azon bérlők esetében, akik nem tudnak élni az egyösszegű visszavásárlás lehetőségével, a kormány hosszú távú részletfizetést tud felajánlani.

A nehéz anyagi helyzetben lévők számára pedig továbbra is biztosított a jelenlegi konstrukció: bérleti díj megfizetése mellett továbbra is bérlők maradhatnak.

A közlemény szerint a tulajdonszerzés kapcsán felmerülő anyagi és eljárási kötelezettségeket az állam viseli.

A visszavásárlás fontosabb további részletei ITT olvashatók.

Ha a törvényt elfogadja a parlament, akkor a NET Zrt. hivatalosan is értesíti az érintetteket a lehetőségről, és a lakás egyösszegű visszavásárlásáról szóló szerződést a tervek szerint 2019 végéig megkötik azokkal, akik szeretnének élni ezzel a lehetőséggel

- írja a portfolio.hu.

Forrás: Portfolio, 24.hu

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Alattvalók! Senkit nem hagyunk az út szélén! Beletaposunk mindenkit az árokba, a sárba, a szarba! Kétpofára szidjuk a bankokat a devizahitelek miatt, amit mi vezettünk be annakidején, és amiből Matolcsy cimbora olyan nyereséget ért el, hogy a csodájára járok azóta is. Hát hol van még ilyen Európában, mondjátok meg! Sehol! Sehol nincs olyan barom nép, amelyik rommá adósítja magát azért, hogy a jegybank milliárdos nyereséget érjen el, amit aztán szétfolyathat alapítványokba, műkincseket és ingatlanokat vehet rajta. És ti még örültök is ennek, tapsikoltok és büszkék vagytok! Még a híd alól is éljeneztek, a bokorból, a kartondobozokból összetákolt vityillóitokból.Tündérország ez, sikertörténet és mindenki minket csodál, minket irigyel. Tündérország a Makovecz-stílusú kazánházzal, a fűtött gyeppel, milliárdokért feldíszített miniszterelnöki irodával, közpénzből fizetett propagandával, külföldre talicskázott pénzekkel, óvodáskorú villatulajdonosokkal, félanalfabéta milliárdosokkal, helikopteren röpködő politikusokkal, jó pénzért adott letelepedési kötvényekkel, szétrabolt termőföldekkel, szétmutyizott, lerabolt országgal. Sikertörténet az országból elüldözött, gondolkodásra és kritikára hajlamos tömegekkel, az itt maradó, de megfélemlített, lefizetett, lejáratott, földbe taposott egykori kritikusokkal, a végletekig lebutított, egymás ellen fordított, rettegő társadalommal.Forradalmárok, rezsiharcosok, illiberális demokraták! Már csak egy közös erőfeszítésre van szükség és soha, soha többé nem kell aggódni, örökre bebetonozom a hatalmamat. Addig zabáljátok két pofára a moslékot, hízzatok gömbölyűre, csiszoljátok az agytekervényeiteket simára. Győzni fogunk, mert győznünk kell! Ez a harc lesz a végső! Aztán már csak a dakota harcosok és ősmagyar sámánok fognak altatódalokat énekelni a szittya pusztában. Oroszul.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.