A Fidesz szerint az ellenzéki pártok külföldi energiacégeket szolgálnak, külföldről akarnak energiát, áramot vásárolni, ezért "támadják a paksi atomerőművet".

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte, hogy az LMP és a Jobbik kifogásolta az erőmű bővítését: az LMP szerint az évszázad legrosszabb üzlete a Paks II. projekt, ezért a beruházás "kivezetését" javasolja a kormánynak, a Jobbik pedig közleményében arra hívta fel a kormány figyelmét, hogy az Orbán-rendszer bukását fogja okozni, ha nem tudnak úrrá lenni a "beruházás körül kialakult és egyre fokozódó fejetlenségen".

Fidesz: az ellenzékiek azért támadják a paksi atomerőművet, mert idegen energiacégeket szolgálnak

Fotó: atomeromu.hu

A Fidesz reagálásában azt írta, sokaknak nem érdeke, hogy Magyarország saját maga állítson elő áramot. Ők jobban szeretnék, hogy nőjön Magyarország importáram-függősége, mert úgy sokat kereshetnének rajta. A paksi atomerőmű azonban a garanciája annak, hogy a magyar lakosság és a vállalkozások áramellátása hosszú távon is olcsó, kiszámítható és biztonságos legyen – olvasható a közleményben.

Megjegyezték: a paksi atomerőmű nélkül legalább 40 százalékkal drágábban tudna csak az ország áramot előállítani, a megújuló alapú energia pedig a paksi ár háromszorosába kerülne, így egy magyar családnak havi szinten is több ezer forinttal többe kerülne az áram.

(MTI)

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
...még szerencse, hogy a roszatom színmagyar.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Lepényleső
Münchausen báró úr kezdőbetűi,adják az MTI-t ki?
kereső
A Roszatom nem külföldi energia cég? Olyan tudatlan vagyok- valaki világositson már fel!
papa.49
Főként nem azzal van a bajunk, hogy atomenergia, hanem azzal, hogy egy igen elavult technológiát akarnak ránk sózni kurva sok pénzért, ráadásul olyan eszközökkel amit már már országok biztonsági hiányosságok miatt nem vettek át, és végül EZ SE OLDJA MEG AZ ENERGIA FÜGGŐSÉGÜNKET !!!
Miért mert ha elkészül Paks II. akkor is csak az ország energia igényének 60 % körüli értékét adja a erőművi kapacitás, ráadásul lassan lejár a mostani erőmű ,,kihordási,, ideje is, nem beszélve arról, hogy nincs az erőműhöz saját üzemanyagunk, nincs a kiégett fűtőelemek tárolásához alkalmas helyünk, se !!!
Tehát továbbra is a muszkáktól függ az egész csak sokkalta nagyobb százalékban, mint jelenleg !!!
F_Viktor
@papa.49: Így igaz, ahogyan írtad, a putylertől függőség nagyon nagy lesz.
Azzal egészítenélek ki, hogy mire termelnének villamosenergiát az új blokkok, addigra Nyugat-Európa (Magyarország szempontjából Németország és Ausztria) a megújuló energiatermelés felgyorsulása révén olcsó, exportálható megtermelt többletenergiával fognak rendelkezni.
Elemzők 8 forint/kWh árat prognosztizálnak szemben a paksi 42-45 forint/kWh-ás árával.
papa.49
@F_Viktor: Ezt már nem is írtam mert még az se biztos, hogy egyáltalán megépül az egész ,,kóceráj,, olvashatod, hogy most kezdik honosítani a terveket a magyar, meg az európai szabványoknak megfelelően, az megint néhány év !!!
F_Viktor
@papa.49: Én is mindig azt írtam, hogy soha nem fog elektromos áramot termelni Paks II.
Ahogyan te is említetted, az atomhulladék temetőre soha nem lesz pénz. Ahogyan a biztonságos üzemeltetéshez szükséges két vízlépcsőre sem.
Négy éves árakkal számolva ez egész mintegy 12-14 ezer milliárd forintba kerülne az adófizetőknek, + a putylernek adományozott kamatok.
Viszont ha figyelembe vesszük, hogy azóta az építőanyagárak 40-45 százalékkal emelkedtek, s ki tudja 8-10 év múlva melyik csillagrendszer magasságába jut, tuti, hogy 20 ezer milliárd alatt nem állna meg.
Egy ilyen beruházási ár mellett mennyibe fájna egy kWh energiaár a fogyasztóknak, ha a 42-45 forint még 4 ezer milliárdos beruházáshoz volt kalkulálva?
solidedge
Ezt is a helyén kell kezelni. Idióta nyilatkozat idióta emberektől. A Fidesz névjegye.
papa.49
@F_Viktor: Az építő anyagok árát még nem is említettem, meg azt se ki fogja garantálni az erőmű biztonságosságát, remélem nem a ,,nemzethy gázcsővezető,, lesz az !!!
Szalai27
=---Itt találsz meztelen lányok a városodban : Huit.Re/Lanyok
KisGenyo2
Meg azért, mert a hűtése erősen kétséges lesz, amikor a Duna ilyen vízállásokat produkál. Meg azért, mert amennyibe kerül majd (ráadásul nem kevés orosz hitellel!!!), hogy azzal kb. 2 réteg vastagon lehetne az egész országot lefedni napelemekkel ;-)
KisGenyo2
"így egy magyar családnak havi szinten is több ezer forinttal többe kerülne az áram."
Így majd az adójából fizetett orosz hitelkamat kerül többe, de arról azt sem fogja tudni, hogy mennyivel (mert titkos), így egyáltalán nem zavarja majd. ;-)
Aki Én
...még szerencse, hogy a roszatom színmagyar.
Gauntlet
megin' másra mutogatnak? és az hogy a paksi atomerőmű teljesen orosz lesz, smafu? vagy az nem külföldi?
Gauntlet
@Aki Én: a világ már rég a megújuló energiaforrások felé halad !
qxy
Fidesz: az ellenzékiek azért támadják a paksi atomerőművet, mert idegen energiacégeket szolgálnak
Vagy,???.
Már hozzá szoktunk hogy a ruszkik el visznek mindent és a Magyar meg hagy mindent mert ez van . mint amikor itt voltak a ruszkik ugye csak annyian amennyi biztosítja a vissza vonulást. .- Na hát elég sokára tudtak kivonulni. Át járnak a Magyar dupla nyugdíjjért, mert erről is szerződés van. Paks is kész lesz de hogy kinek mi jár ebből miért is van akkor titkosítva? Tényleg? kié is lett Paks? Szerintem Putyiné.
rdos
75oo MW hazai erőmű kapacitás mellett a pillanatnyi rendszer terhelés 63oo MW.

mavir.hu/web/mavir/adatpublikacio

hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1gi_er%C5%91m%C5%B1vek_list%C3%A1ja

Holott beépített erőmű kapacitás most is a rendelkezésünkre áll, de valamiért olcsóbb venni, mint itthon megtermelni?
tudode
Laikusok számára is, háztartás szintjén MEGGONDOLATLANNAK tűnik attól, aki TÖBBNYIRE pártelnöki SIPKÁJÁBAN zsibizhet! Eladósítva még az ük unokákat is!
.
Fura egy projekt az, ahol MÉG EGY KAPAVÁGÁS nem történt, de már LÓVÉT hívtak le!
.
Kronologikusan arról, amit TÁMADNAK, ill. kritizálnak az ellenzékiek, annak figyelembevételével, hogy 2018. nyarán úgy LEAPADT a Duna, hogy a meglévő Paks-ot is leállítás fenyegette:
.
2014.01.14
---- Az oroszok építik Paks két új blokkját
index.hu/gazdasag/ado_es_koltsegvetes/2014/01/14/nem_veletlenul_ment_orban_moszkvaba/
.
--- Aláírtuk a 10 milliárd eurós paksi gigahitelt
index.hu/gazdasag/2014/04/01/alairtuk_a_10_milliard_euros_paksi_gigahitelt/
.
--- Húsz évig fizetjük majd paksi adósságot
index.hu/gazdasag/2014/05/28/husz_evig_fizetjuk_majd_paksi_adossagot/
.
---- Egyre több jel utal arra, hogy az új paksi atomerőmű még tervezőasztalon sincs kész
444.hu/2018/11/12/egyre-tobb-jel-utal-arra-hogy-az-uj-paksi-atomeromu-meg-tervezoasztalon-sincs-kesz
.
--- Paks 2: megkezdték az orosz hitel lehívását
24.hu/fn/gazdasag/2017/11/07/paks-2-megkezdtek-az-orosz-hitel-lehivasat/
------------------------------------------
.
Ha ez nem ELEGENDŐ vállalás, felvetődik a kérdés, hogy
.
---- Miért kell nekünk a méregdrága kínai vasút?
index.hu/gazdasag/2017/11/29/budapest_belgrad_ferencvaros_kelebia_vasutvonal_kinai_hitel_eu_minek_nekunk/
-----------------------------
.
Nem történt egyéb, mint a PÁRTELNÖK a sipkájában KINYITOTTA a nyilászárót TÖKIG Keletnek, annak ellenére, hogy
.
www.youtube.com/watch?v=NtKwEovr5Wo
.
Ennyit ér a szava egy KÖZJOGI MÉLTÓSÁG-szerű piros pacsisnak!
kokopelli
@Gauntlet: ..természetesen nem fogják megválaszolni! Az olaj,a gáz sem magyar! A 100%-os
külföldtől való függés az a "magyarosch"! Azé is megmutassuk,ha beledöglünk akkó is!
Szomorú!
Szalai33
===----Itt találsz meztelen lányok a városodban : Huit.Re/Lanyok
Clavigo
@Shikari: A tetves,, magyarul beszélő,,,,sz@rházi ,,, román qrva @nyádat... te kretén.
Madácsi Pali
0 IQ-s fideSS barmok! A Rosatom mióta magyar?
Beckybela
Üdvözöljük a legjobb a szex Társkereső = = > www.3xDate.top
kokopelli
@Madácsi Pali: Ha helyesen írnák: "Rossz atom",akkor kigyünne hogy mágyár! Da?
Klubtag
@kokopelli: ...édes Istenem. Hol vannak már azok a békebeli idők, mikor a szép emlékű kisgazdák kukoricacsutka égetésével akartak bioenergiát előállítani...
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 09:40
Igazad van:lásd csernobil.
Mikor tud ilyet egy szén,gáz,nap,szél ,vagy vízerömú.
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 13:43
Látod erről írtam a múltkor.
Tudod táboroztasd a román cigány kúrvaanyádat te kis fideszes fasszopó geci.
Madácsi Pali
@kokopelli: "Rosatom állami atomenergia Corporation , az állami Atomic Energy Corporation Rosatom vagy Rosatom állam Corporation , egy orosz állami vállalat" idézet a vikipédiából.
a "Rossz atom-ot mégérteni vélem de a többit .. Ja nye znaju, kogda prigyet vengerszkij. Kanyesno?
simmering73
Bevallom, agitátor vagyok én is: Soros aggregátot minden háztartásba!
Pálinkafőző Rézüst
@simmering73: Sorost? Ide a házba?? Rögvest elvisznek... :)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.