Ingatlanértékesítési irodává alakul hat át a Nemzeti Eszközkezelő.

Az állam teljesen átalakíthatja a törleszteni nem tudó hiteladósok lakásainak menedzselését. Egy frissen benyújtott törvényjavaslat szerint a bebukott banki tartozást átvállaló Nemzeti Eszközkezelő tulajdonképpen egy ingatlanközvetítő irodává alakul át.

A mfor.hu szerint az ingatlanok egy részéből egészségügyi szolgálati lakások lehetnek a jövőben, de az önkormányzatok is tulajdonhoz juthatnak, ezzel segítve a helyi bérlakás programokat.

A javaslatból az is kiderül, hogy

új ingatlanokat már nem fogad be, nem vásárol az eszközkezelő, a meglévő állomány menedzselése, illetve leépítése lesz a feladata, melyben külső közreműködő szervezetek lesznek a segítségére, mint például a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő.

Egészségügyi dolgozók kaphatják meg a bajba került hitelesek lakásait?

A megüresedő ingatlanokat először egészségügyi szolgálati lakáscélra kínálják fel,

ami pedig erre nem megfelelő, azt árverésre bocsátják. Ami pedig a legvégén megmarad, a területileg illetékes önkormányzathoz kerül, vagyis az országosan jellemző bérlakáshiány enyhítését szolgálják majd ezek a lakások.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(mfor.hu)

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
Érdekes, másutt meg azt olvastam, hogy visszavásárolhatják az eredeti tulajdonosok megfelelő feltételek mellett.
Hazudnak ezek reggel, délben és este.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tulipan
@durbincs: Remek ez az újjtásod, Te magyarul is alig tud, narancsseggnyaló félfaroknyi Sügér! Egészen üdítő!
De jó kellenek neked azok a kannibálok, na akkor vigyed?s ne csak lökdösd ide a szóvirágot?
Nekünk ide NEM kellenek ?s ha ezt nem érti 1000km-ről,s szavazati jogról hadovál ide nekünk? ...még mondhatnánk hogy rontaná a magyar vért onnan ? direkt - ? ejnye @Durbincs, ugyan minek? azt azokban a Ploesti bányaszakiskoláidban ottan az...iskoláiban nem éppen a jó eredményeket elérő,s gyorsanreagálló, nebulok csapatát vezethetted ?
tulipan
@Eladott Ország: Nagyon ráférne egy kampó!!!
tulipan
@durbincs: Remek ez az újjtásod, Te magyarul is alig tud, narancsseggnyaló félfaroknyi Sügér! Egészen üdítő!
De jó kellenek neked azok a kannibálok, na akkor vigyed?s ne csak lökdösd ide a szóvirágot?
Nekünk ide NEM kellenek ?s ha ezt nem érti 1000km-ről,s szavazati jogról hadovál ide nekünk? ...még mondhatnánk hogy rontaná a magyar vért onnan ? direkt - ? ejnye @Durbincs, ugyan minek? azt azokban a Ploesti bányaszakiskoláidban ottan az...iskoláiban nem éppen a jó eredményeket elérő,s gyorsanreagálló, nebulok csapatát vezethetted ? Ideje lenne má eltünnöd a balfenéken a poklok kénköves fenekére, ahol nagyon várnak máe a többi hasonlóan agyatlan narancsos haverjaid, akikkel firkággahatjátok a mocskos sexhirdetéseiteket!

Köszi a felsorolást, leglább megtudtam, hogy szerinted ki mindenki nomális akivel ÉRDEMES szóba állnom! :)))))
tulipan
@durbincs: Remek ez az újjtásod, Te magyarul is alig tudó, narancsseggnyaló félfaroknyi Sügér! Egészen üdítő!
De jó kellenek neked azok a kannibálok, na akkor vigyed?s ne csak lökdösd ide a szóvirágot?
Nekünk ide NEM kellenek ?s ha ezt nem érti 1000km-ről,s szavazati jogról hadovál ide nekünk? ...még mondhatnánk hogy rontaná a magyar vért onnan ? direkt - ? ejnye @Durbincs, ugyan minek? azt azokban a Ploesti bányaszakiskoláidban ottan az...iskoláiban nem éppen a jó eredményeket elérő,s gyorsanreagálló, nebulok csapatát vezethetted ? Hja a narancsos Zorbán biztosan nyakig beléd van esve,ó! Na, de deje lenne má eltünnöd a balfenéken a poklok kénköves fenekére, ahol nagyon várnak már a többi hasonlóan agyatlan, narancsos puszi-pajtás haverjaid, akikkel majd ott, firkágathatjátok a mocskos sexhirdetéseiteket!

Köszönöm, hogy felsoroltad, hog ki mindenki normális itt, akivel érdemes szóba állni!!
tulipan
@durbincs: Remek ez az újjtásod, Te magyarul is alig tudó, narancsseggnyaló félfaroknyi Sügér! Egészen üdítő! Te DNX hibáas degenera gumbó sé kula!
De jó kellenek neked azok a kannibálok, na akkor vigyed?s ne csak lökdösd ide a szóvirágot?
Nekünk ide NEM kellenek ?s ha ezt nem érti 1000km-ről,s szavazati jogról hadovál ide nekünk? ...még mondhatnánk hogy rontaná a magyar vért onnan ? direkt - ? ejnye @Durbincs, ugyan minek? azt azokban a Ploesti bányaszakiskoláidban ottan az...iskoláiban nem éppen a jó eredményeket elérő,s gyorsanreagálló, nebulok csapatát vezethetted ? Hja a narancsos Zorbán biztosan nyakig beléd van esve,ó! Na, de deje lenne má eltünnöd a balfenéken a poklok kénköves fenekére, ahol nagyon várnak már a többi hasonlóan agyatlan, narancsos puszi-pajtás haverjaid, akikkel majd ott, firkágathatjátok a mocskos sexhirdetéseiteket!

Köszönöm, hogy felsoroltad, hog ki mindenki normális itt, akivel érdemes szóba állni!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.