A népesedési problémákkal folytatott küzdelem valójában az értékek küzdelme – mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az Egyházak a családok szolgálatában című szerdai, budapesti konferencián.

Novák: a népesedési problémákkal folytatott küzdelem az értékek küzdelme

Fotó: MTI/Mónus Márton

Novák Katalin a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) rendezvényén azt mondta: a küzdelem valójában arról szól, képesek vagyunk-e kiállni a hagyományos családi értékek, az élet értéke mellett, képesek vagyunk-e nap mint nap igent mondani rájuk.

Erről szól az a küzdelem, amit közösen folytatunk, és köszönöm, hogy ebben a történelmi egyházakban szövetségesekre találtunk

- tette hozzá az államtitkár.

Novák Katalin kiemelte:

a csak akkor tudjuk elérni, hogy Magyarország valóban családbarát ország legyen, ha összefogunk, és minél több szereplő érzi szükségét annak, hogy részt vegyen a családbarát Magyarország alakításában.

Az államtitkár köszönetet mondott a történelmi egyházaknak a szolgálatukért, és hogy évezredek óta következetesen képviselik ugyanazon értékeket és következetesen kiállnak az élet védelme mellett.

Mint mondta, talán ennek is köszönhető, hogy a terhességmegszakítások száma az elmúlt években 30 százalékkal csökkent.

Az államtitkár megköszönte a történelmi egyházak kiállását a férfi és nő házassága mellett, és – mint mondta – ennek is köszönhető talán, hogy ma már több házasságot kötnek, mint az elmúlt 20 évben bármikor, és ismét 50 ezer fölé emelkedett a házasságkötések száma. Hozzátette:

amíg 2000-2010 között 23 százalékkal csökkent a házasságkötések száma, 2010 óta a másfélszeresére emelkedett.

Megköszönte az egyházaknak, hogy egyre nagyobb mértékben vesznek részt az oktatási-nevelési intézményeken keresztül a gyerekek nevelésében, kiállnak a rászorulók mellett, segítenek az esélyteremtésben, egyre nagyobb mértékben vesznek részt az idősgondozásban és a szociális feladatok ellátásban, felkarolják a roma fiatalokat és segítenek megtölteni tartalommal az egyházi ünnepeket.

Balog Zoltán miniszterelnöki biztos arról beszélt, a család és házasság "teremtési rend", nem pedig olyan társadalmi intézmény, amelyet le lehet cserélni, ha lejárt a szavatossága.

Hozzátette:

a család és házasság kontextusa változhat, a családon, házasságon belüli viszonyokban is változhatnak a szerepek, de fundamentálisan hozzátartozik az emberi együttéléshez.

A miniszterelnöki megbízott óriási lehetőségnek nevezte, hogy ma a magyarországi egyházak a gyermekek felét elérik hétéves korukban, mert minden második gyermeket hit- és erkölcstan-oktatásra íratnak be.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár arról beszélt, hatalmas feladatot végeztek az elmúlt nyolc évben és megváltoztatták azt a felfogást, hogy aki sok gyermeket vállal, az felelőtlen. A magyar társadalom ilyen tekintetben 8 év alatt rengeteget változott – jegyezte meg.

Hozzátett: a jövőben fontos, hogy az anyagi támogatások mellett megerősítsék a lelki és erkölcsi változást is a magyar társadalomban, és általában a családokban.

Az abortuszról szólva kiemelte: nem tiltással érték el a 30 százalékos csökkenést, hanem a társadalmi közgondolkodás formálásával.

Mint mondta, a társadalom gondolkodásának megváltoztatásához nyíltan kell az abortusz mellett a meddőségről is beszélni, és fel kell mutatni ebben a kérdésben is a keresztény, hívő megoldásokat.

Az államtitkár üdvözölte, hogy a központi közigazgatásban dolgozók 5 nap "házasságkötési szabadságot" kaphatnak és reményét fejezte ki, hogy ezt más munkahelyeken is bevezetik.

Fűrész Tünde, a Kincs elnöke a konferencia megnyitójában arról beszélt, a szerdai tanácskozás egy hateseményes konferencia-sorozat nyitó rendezvénye. A rendezvényen a történelmi egyházak beszámolnak a családok szolgálatában végzett tevékenységükről, délután pedig a Családok évében szervezett egyházi programokat tekintik át a résztvevők.

Forrás: MTI

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Húzzál a büdöspicsába te repedt sarkú !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
pontosabban a hozzád hasonló értéktelen senkik mondvacsinált küzdelme! =))
papa.49
Húzzál a büdöspicsába te repedt sarkú !!!
Nessy
Kedvesem! Ha az egyházakra lenne bízva a terhesség megszakítások számának csökkentése, sehol sem tartanánk! Ugyanis az elsősorban az antibébi tablettáknak köszönhető, ami ellen pont az egyházak tiltakoztak a leghangosabban! Néha az egyházak, elsősorban a klérus talpnyalása mellett kéretik a valóságot is figyelembe venni!
Hellcat
Azt is tegyétek szépen hozzá, hogy a probléma okozója a fidesz...elvándorlás, a gyerekvállalási kedv csökkenése stb. Ez mind mind a fidesz érdeme.
Eladott Ország
És nálatok a legfőbb érték az ember. Mondjam, vagy mutassam... Ezeket a szarfaszú dumákat/üres lózungokat, nem tudom ki találja ki a fidesz Homo sapienseinek.
Sandor31
--Itt találsz meztelen lányok a városodban : Huit.Re/Lanyok
Eladott Ország
Novák Katalin úrhölgy, az embertelen minisztérium család- és ifjúságügyért felelős államtitkárának, a családok felkent védőszentje.Azután amikor a jól fizetett politikai elit leszármazottainak luxusiskolába járatása közbeszéd tárgyává lett, akkor jöttek az egyenközlemények Rogántól Szijjártóig, beleértve Novák Katalin és Szabó Tünde főnökét, a Kásler Miklós nevű polihisztort. Magánügy, hogy ők hova járatják iskolába a csemetéiket, kéretik tiszteletben tartani a magánéletüket. Azt a magánéletüket, amit előzőleg önként-dalolva nyomtak a nyilvánosság arcába. Úgy vélem, így felszínesen elnézve a dolgot, hogy Novák tévedni méltóztat. Ugyanis innentől kezdve mindenki jogosan leszarhatja az egyes élethelyzeteket (a minden menekült terrorista jól bevált embertelen propaganda analógiájára, ugye), az egyéni döntéseket, a Novák Katalin szerint létező, avagy nem létező párhuzamokat. Mert innentől kezdve bizony súlyos közügy, hogy miután a regnáló politikai elit egy irányba hablatyolva, közös erővel mossa az agyakat, ajnározza a saját művét, adja a jótanácsokat, amikor saját magáról van szó, akkor tökéletesen az ellenkezőjét cselekszi annak, amiről másokat győzköd. Ez nem csak hogy nem magánügy, hanem egy hazug, sunyi, ócska, álságos rezsim kórképe is egyben.
Sámannus
@Eladott Ország: Ezek kiherélnek mindent csak rabolhassanak. Nyomorékok.
A fosztogatás hagyományos kizárólag. Hagyományos család még a fideszben sem létezik. különösen ott nem, nincs idő rá a lopás mellett.
Beckybela
Üdvözöljük a legjobb a szex Társkereső = = > www.3xDate.top
tudode
Miről karatyol ez a tintanyaló a CSALÁDOK ÉVE alkalmából.
.
Szerencséjük, hogy az ÁLLAMPOLGÁROK nem kapják fel a vizet, tüzet amiatt, hogy
.
---- Teljesen elszállt a kormány a kiemelt jelentőségű beruházásokkal
index.hu/gazdasag/2018/01/24/nemzetgazdasagi_szempontbol_kiemelt_jelentosegu_beruhazasok_2006-2017/

----- Nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházások
www.terc.hu/tudastar/nemzetbiztonsagi-szempontbol-kiemelt-beruhazasok
------------------------------------------
------- Kiemelt állami beruházás a stadionépítés
Nagyjából 3 070 találat (0,52 másodperc)

www.google.hu/search?q=Kiemelt+%C3%A1llami+beruh%C3%A1z%C3%A1s+a+stadion%C3%A9p%C3%ADt%C3%A9s&oq=Kiemelt+%C3%A1llami+beruh%C3%A1z%C3%A1s+a+stadion%C3%A9p%C3%ADt%C3%A9s&aqs=chrome..69i57.9834j0j7&sourceid=chrome&ie=UTF-8
------------------------------------
.
Amelynek az a LÉNYEGE, hogy HATALOMMAL VALÓ VISSZAÉLÉSNEK minősül az, hogy nem a bérlakások építése, a STADIONERDŐK élvezhetnek/hatnak a """kiemelt jelentőségű beruházások""-kal járó előnyöket!
.
Az államtitkár asszony pedig SIPÁKOLHAT amiatt, hogy FOGY A MAGYAR kulipintyó hiányában is!
.
Ennyit a CSALÁDOK ÉVÉRŐL, amellyel összefüggésben
.
--- A szegény családokat még mélyebben nyomja a nincsbe a kormány
nepszava.hu/3015839_a-szegeny-csaladokat-meg-melyebben-nyomja-a-nincsbe-a-kormany
.
Hogy érhetőbb legyen, a cumisüvegen, a peluson, mindenen LÓG a 27%-os ÁFA!

.
mackoka46
Továbbra is maradnak az éhbérek meg a magas árak giga áfázva, de fagyira valót kapnak a 2 gyerekes családok a diktátori hivatal despota ügyosztály mézesmadzag csoportja utasítására már megszavazta a tiszteletlen ház.
Eladott Ország
@Sámannus: tegnap, 16:49; Bevallom, nekem Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára az egyik kedvencem. Amióta Selmeczi Gabriella eltűnt a színről (sajnálatosan a nyugdíjvagyonunkkal egyetemben), azóta Novák képviseli a nőiséget a kormányban. Szakmaiságot ugye nem nagyon tud képviselni, az értelem lángját se igazán tudja körbe hordozni. De kedves a mosolya és biztosan jó édesanya. Az sem mellékes, hogy nincs az az eszement baromság, amivel ne lenne hajlandó kiállni a kamerák elé és a kétség legapróbb jele nélkül felmondja a leckét. Teljesen függetlenül attól, hogy a józan ésszel, a realitással, de még a statisztikai adatokkal is szembemegy olykor a mondandó, neki a szeme sem rebben. Mivel Novák Katalint soha nem gyötrik a kétségek, kénytelen vagyok én kételkedni. Nem az ő nevében, hanem a sajátomban. Az aktuális jó hír most az, hogy fideszék 13,3 milliárd forint európai uniós forrásból országszerte hat regionális központot és 67 helyi centrumot hoznak létre, amelyekben a gyerekvállalás előtt álló, illetve a szülés után a munkaerőpiacra visszatérni vágyó nőket is várják. A centrumok helyi szinten nyújtanak segítséget a nők rugalmas foglalkoztatásához, képzéseket és tanfolyamokat szerveznek, továbbá összekötik a munkavállalókat és a munkaadókat – közölte az államtitkár.
Jó. Tehát a szülés előtt, alatt és után álló nők más kategóriába tartoznak, mint mindenki más. Nem koedukáljuk őket, mert még megzavarná a fejüket, ha férfiakat, vagy idősebb nőket kell elviselniük maguk körül. Hanem az lesz, hogy iszonyatos összegből létrehozunk egy speciális hálózatot, ahol majd az okosok tanácsot adnak, képeznek, "tanfolynak," összekötik a munkavállalót a munkáltatóval. Aztán meg minek?
Sámannus
@Eladott Ország: Biztos a kocsmákban alakulnak meg ezek a szervezetek is, mert az apák egy része is odajár, mint a kukaholdingos szervezetek is jól meg lettek szervezve. Fel sem merül bennem más rosszindulatú feltételezés hogy ezt a pénzt közvetlenül is zsebre lehet majd tenni, mivel semmi bizonyíték nem lesz hogy eredményes volt-e ez az akciósorozat
Folt Petya ebben sem fog hibát találni, az életem teszem rá.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.