Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülésén adott tájékoztatáskor nem hibázott a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal – jelentette ki a belügyminiszter a testület szerdai rendkívüli ülése után újságíróknak nyilatkozva.

Pintér Sándor megígérte: soha nem fogják elárulni a Gruevszki-ügy részleteit
Fotó: MTI

Pintér Sándor kiemelte: a bevándorlási hivatal precízen, szakszerűen és törvényesen adott tájékoztatást Nikola Gruevszki menekültügyi eljárásáról.

Pintér azt is leszögezte,

a hivatal soha nem mondhatja el az eljárás részleteit, csak az ENSZ-nek.

A menedékkérőt viszont nem köti ez a titoktartási kötelezettség, így akár a sajtón keresztül elmondhatja, például hogy milyen módon akar érvényt szerezni kérelmének.

A belügyminiszter az újságíróknak bemutatta azt is, milyen a határozat, amit egy menekültügyi kérelem elbírálásakor meghoznak. Mint hangsúlyozta, annak nincs olyan indokoló része, amely egyes cselekményekre kitér, csak törvényi helyeket tartalmaz. Így

a sajtóban megjelent indok, arról, hogy mire alapozta a hivatal döntését, "az nem lehet valós".

Pintér Sándor szerint a tények ismerete nélkül hozott következtetések miatt hívták össze a bizottság szerdai ülését, amelyen – mint kiemelte – azért is vett részt, mert fontosnak tartja, hogy a bizottság tekintélyét megőrizzék. A bizottság és a Belügyminisztérium közötti kapcsolattartás eddig kiváló volt.

Emellett a belügyminiszter a bizottsági ülésen leszögezte: a bizottság tekintélyének megőrzése mellett feladata az is, hogy munkatársai feddhetetlenségét megőrizze. Mint kiemelte:

munkatársai a törvényeknek és legjobb tudásuknak megfelelően, esküjükhöz híven adtak megfelelő választ.

Kiemelte: a menekültügyi eljárásban a törvény a hatóságokat kordában tartja és titoktartásra kötelezi. A menedékkérőt nem. Ez magyarázatot adhat arra, hogy mik jelentek meg a különböző sajtótermékekben.

A Magyar Idők kissé korán értesült

Mirkóczki Ádám a testület jobbikos elnöke azt mondta: nem pártpolitikai ügyről van szó, azért hívta össze az ülést, mert a bizottság tekintélyét helyre kell állítani.

A jobbikos politikus a Magyar Idők keddi számát is magával hozta, amely már kedd reggel beszámolt arról, hogy a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal döntött Gruevszki menekültstátuszáról.

Azt mondta: ez a nemzetbiztonsági bizottság ülésén még nem volt igaz, később mégis beigazolódott. Azt is elmondta, hogy a testületnek kedden küldött levélben a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) levelében azt írta: sem a külügynek, sem az Információs Hivatalnak nem kell beszámolnia, mert semmilyen adatuk nincs az ügyben. Ehhez képest Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán arról beszélt, magyar diplomaták segítették Gruevszkit. Úgy értékelt, a magyar kormánynak tisztáznia kell az ügyet.

Mirkóczki Ádám, a testület ülése után pozitívnak nevezte, hogy a belügyminiszter személyesen jelent meg a bizottság ülésén. Kiemelte, az ügynek van nemzetbiztonsági relevanciája: ki kell derülnie, hogy volt-e a magyar hatóságoknak akár titkosszolgálatoknak szerepe, történt-e törvénysértő cselekmény, lehet az Európai Unióban egy köztörvényes bűnözőt menekültügyi eljárás keretében befogadni – sorolta.

Ma Halász volt a soros sorosozó

Halász János, a bizottság fideszes alelnöke kiemelte: Gruevszkit

a Soros által támogatott szocialista kormány üldözi. Azt is tudni, hogy Magyarországnak van egy törvényes joggyakorlata arról, hogy a valóban üldözötteknek menedéket ad.

Azt mondta: a testület keddi ülésén a menekültügyi hivatal vezetője minden kérdésre szakszerűen válaszolt, hiteles jogi tájékoztatást adott a jogi helyzetnek megfelelően. Az ügy részleteiről a törvény erejénél fogva nem adhatott tájékoztatást. A fideszes politikus szerint az ügyből az ellenzék csinál politikai ügyet. Ezért – mint mondta – a napirendet nem szavazzák meg.

A fideszes politikus is hangsúlyozta, hogy a nemzetbiztonsági bizottság tekintélyét meg kell őrizni. Ehhez olyan kérdésekkel kell foglalkozni, amelyek a nemzet biztonságát érintik. Azt mondta, az ellenzéki politikusok a bizottság keddi ülésén csak a Gruevszki-ügyről kérdeztek. Miközben a balkáni útvonalon fokozódik a migráció, a hétvégén háromszor annyian támadták a magyar határkerítést, mint korábban. Az is látható, hogy az EU, az ENSZ és Soros György pénzéből anonim bankkártyákat osztogatnak a migránsoknak. Ez a terrorveszélyt is növelheti. Magyarország és Európa biztonságát veszélyezteti – szögezte le Halász János.

A bizottság ülésén Mirkóczki Ádám, a testület jobbikos elnöke, a szocialista Molnár Zsolt, valamint Halász János, a bizottság fideszes alelnöke vett részt, aki a fideszes Lezsák Sándort is képviselte, így határozatképes lett az ülés. Ugyanakkor, mivel Halász János – kijelentésével megegyezően – nem szavazták meg a napirendet, így érdemben nem tudott tárgyalni a testület.

A szocialista Molnár Zsolt elfogadhatatlannak nevezte a kormánypárti képviselők eljárását. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy mivel jelen volt a belügyminiszter, választ kaphattak volna fontos nemzetbiztonsági kérdésekben.

Nikola Gruevszki 2006 és 2016 között volt Macedónia miniszterelnöke, a múlt héten nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, mert nem kezdte meg kétéves börtönbüntetésének letöltését, amelyet hivatali visszaélés miatt szabtak ki rá. A politikus múlt kedden a Facebook-oldalán közölte, hogy Budapesten van, és politikai menedékjogot kért a magyar hatóságoktól.

Nikola Gruevszki kedden a Facebook-oldalán megerősítette, hogy megkapta a menekültstátuszt Magyarországon.

(MTI)

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Klubtag
"Pintér azt is leszögezte: a hivatal soha nem mondhatja el az eljárás részleteit, csak az ENSZ-nek."
Tetszik érteni EU-s adófizető polgárok, politikusok, a közért folyamatosan fáradozó, stb. (együtt) fejőstehenek...
A "büszke és erős" Magyarország miniszterelnöke ezzel üzen: le vannak Önök nagy ívben...akkor üt lyukat a bástyájukon, amikor csak akar...továbbá köszike EU néppárt a közvetett részvételt ebben a gazemberségben, amit Orbán-pártoló magatartásukkal elősegítettek...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Madácsi Pali
Mint ahogy az sem derült ki soha, hová tűnt az általa biztosított, orosz államadósság törlesztő gázolajat szállító vasúti szerelvény, Záhony-Budapest között.
tulipan
@Eriksson: Nem is vártam mást, pontosan ismered és BETARTOD ia narancsos, tetszés szerinti, félrebeszélés technikáját!
tulipan
@durbincs: Há, mi van már megint Te narancsos seggnyaló, te hafaroknyi hulla Sügér: ! Hülyegyerek vagy? Már meg, hirdeted a rokonságoda ist?
Tán talán bányaló vizelet van neked helyén eszednek? Kevés a fidesses júdáspénz már? Kiegészíve a nő rokonaidnak bájaik árulása lett van több suska? Pitesti cigánysor dísze.
Bolond fejed,de bajnak nem érdekes ,le van szarva ! Tünj el a francba!
Eriksson
@tulipan: És te mit tartasz be angyalom? Ha a butaság fájna, te egyfolytában ordítanál mint a sakál.
Foghatnál valami hasznosabb dologba is mint mások ócsárolása, mert ez sehogy sem illik bele egy boldog ember imázsába.
Megnézted a Kötöttfogást? https://www.youtube.com/watch?v=Adz8wx8711Y...
Szeparepa2
Jaj kérem, hát lógni fog mind hamarosan a lámpavason, "jó magason, hogy le ne ugorhasson"... :D
tulipan
@Eriksson: Nem kértem az oktondi tanácsoda!t Bár ugyanezt NEKED is mondhatnám! :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél