Jogerősen pénzbüntetéssel sújtotta a vádlottakat az őssejtügyben a Fővárosi Ítélőtábla – közölte a bíróság csütörtökön a honlapján.

Őssejtügy: Pákh Imre és Fásy Ádám bűnösök, és pénzbüntetést kaptak jogerősen

Pákh Imre üzletember, elsőrendű vádlott és társai, köztük Fásy Ádám üzletember ügyében 2007 és 2009 közötti cselekmények miatt emelt vádat az ügyészség 2012-ben. Az elsőfokú bíróság az alapeljárásban 2015-ben hirdetett ítéletet, amelyet azonban a tábla 2016-ban hatályon kívül helyezett és új eljárásra utasított, ebben született másodfokú, jogerős ítélet szerdán.

A tábla honlapján az olvasható: a Fővárosi Törvényszék a megismételt, elsőfokú eljárásban 2017 decemberében kihirdetett ítéletének tényállása szerint a vádlottak engedély nélkül, nagyrészt anyagi ellenszolgáltatás fejében végeztek embrionális őssejtekkel terápiás célú kezeléseket 18 esetben gyógyíthatatlan vagy súlyos betegségben szenvedő embereken, illetve 3 esetben fiatalítás céljából.

Az egy évvel ezelőtti elsőfokú ítélet szerint a vádlottak a szolgáltatást igénybe vevő embereket több esetben megtévesztették, illetve tévedésben tartották a kezeléssel kapcsolatban és ezzel kárt okoztak, így a Fővárosi Törvényszék szerint emberen végezhető kutatás szabályainak megszegése és emberi test tiltott felhasználásának bűntette mellett csalást is elkövettek.

A megismételt eljárásban egy éve kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint az elsőrendű vádlott és több társa kapott 10 hónap, illetve egy év felfüggesztett szabadságvesztést, emellett az elsőrendű vádlott 9 millió, több társa milliós nagyságrendű pénzbüntetést. A büntetések kiszabásakor a bíróság már akkor nyomatékos enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy az eljárás a vádlottaknak fel nem róható módon csaknem egy évtizede tart, ami sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot.

A megismételt elsőfokú büntetőper fellebbezések nyomán került másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblára.

A tábla a szerdai döntésében a tényállást kiegészítette azzal, hogy a vádlottak tevékenysége az embrionális őssejtek kezelés során történő értékesítésére irányult, ennek célja az elsőfokú bíróság által rögzített befektetés megtérülésén kívül a jövőbeni kísérletek költségének fedezése és a gyógyítás volt, bízva abban, hogy az ahhoz szükséges engedélyeket megszerzik. A tábla szerint valamennyi beteg tisztában volt azzal, hogy az elismert orvosi kezeléseknek nem képezi részét az embrionális őssejtkezelés, azt a társadalombiztosítás nem támogatja, annak hatékonysága tudományosan nem bizonyított. A kezelést igénybe vevők tájékoztatót írtak alá, amely nem tartalmazott a kezelés eredményességére vonatkozó ígérvényt.

A tábla mellőzte a tényállásból az egyes esetek kapcsán azokat a megállapításokat, amelyek szerint a vádlottak kihasználták a sértettek súlyos betegség miatti kiszolgáltatott helyzetét és megtévesztették őket a gyógyulás reális lehetőségével kapcsolatban, továbbá elhallgatták, hogy az általuk kínált őssejttel való kezelés hatékonysága nem bizonyított, azt nem jogosultak elvégezni, és azért ellenértéket sem kérhetnek. Ugyanakkor a tábla rögzítette, hogy a kezelés igénybevétele során a betegek, illetve törvényes képviselőik az egészségügyi önrendelkezési jogukkal éltek.

Az így pontosított tényállásban már nem voltak fellelhetőek az első fokon még megállapított csalás tényállási elemei: a jogtalan haszonszerzési célzata, a tévedésbe ejtés és a károkozás – közölte honlapján a tábla.

Mindezek alapján a tábla a törvényszék ítéletét megváltoztatta és a vádlottak által elkövetett bűncselekményt emberen végezhető kutatás szabályainak megszegése és emberi test tiltott felhasználása bűntettének minősítette.

A bűnösség körének szűkülésére – a csalás megállapításának elmaradására – figyelemmel az ítélőtábla a vádlottak halmazati büntetését pénzbüntetésre enyhítette, egyebekben az elsőfokú ítéletet helyben hagyta.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Balogh Zoltán

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

czibor41
-----Itt találsz meztelen lányok a városodban : Huit.Re/Lanyok
kereső
sztelt!!!propi-és Szerkesztősége.Szeretném felhivni a figyelmet a Btk 200§-205§ szakaszaira,az itt megjelenő hozzászólásba burkolt hirdetések kapcsán.Különösen ajánlom figyelmébe a moderátornak,ha van!!- a legenyhébb büntetés kettő év. Kéretik takaritani az oldalt,és ezeket a hirdetéseket "hozzászólásként" kiszürni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.