A Magyar Antidopping Csoport (MACS) ügyvezető igazgatójának összegzése szerint ebben az évben eddig 11 hazai pozitív eset volt, az októberi argentínai ifjúsági olimpián viszont minden magyar tisztának bizonyult.

Idén 11 esetben bukott le doppingoló hazai sportoló

Tiszeker Ágnes a 2018-as helyzetet elemző csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a magyar állam 1500 mintavételt finanszíroz, amelyet magyar, vagy magyarországi klubokban versenyző külföldi sportolókon végeztek, illetve végeznek el. Közölte: "jelenleg tizenegy pozitív esetnél tartunk, de nem biztos, hogy ennyinél megáll a dolog". Magyarázatul hozzáfűzte, hogy novemberi feldolgozású adatokról van szó, az évi összesítés még hátra van.

"A kép teljesen vegyes: a nem olimpiai sportágak is egyre jobban felzárkóznak az olimpiaiak mellé, és ahogy mindig, most is ott vannak a pozitív eseteket szolgáltató sportágak között az erősportok, mint például az erőemelés, a testépítés. Az EPO-val történt lebukás a kajak-kenuhoz köthető, de a jet-skitől kezdve a technikai sportágakig terjed a paletta" – jelezte. Az illegális teljesítményfokozásban változatlanul "népszerűek" az izomnövelő szteroidok, amelyek olcsók, könnyű hozzájuk jutni, sok a stimuláns is, és vannak olyan termékek, amelyekről a MACS-nál azt gondolják, hogy étrend-kiegészítők voltak szennyezve velük.

"A szennyezett táplálék-kiegészítők problematikájának jelentős időt szenteltünk ma zárult kétnapos konferenciánkon, és a témával azért is érdemes foglalkozni, mert tömegével vannak esetek már nem is annyira az élsportban, mint inkább a szabadidősportban, ahol nincs eltiltás, nincs dopping-ellenőrzés, de a probléma maga egyre súlyosabb formában jelentkezik" – mondta a MACS első embere.

Tiszeker Ágnes szerint az EPO-használatnál nem jön szóba a véletlenül vagy gondatlanságból elkövetett doppingolás. Olyan szer ez, amelyhez nem könnyű hozzájutni, biztosan kell mellé valamilyen orvosi vagy szakemberi segítség, de – hangsúlyozta – "ez már abszolút túlmutat a MACS hatáskörén, mi nem vagyunk hatóság, nincsenek eszközeink, hogy nyomozzunk..."

Ami az egyik legújabb veszélyforrást, a géndoppingot illeti, a MACS vezetője leszögezte, hogy egyelőre nincs megbízható leleplező módszer, és a kimutathatóság gondja miatt a WADA, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség is

egyelőre sötétben tapogatózik, információkat gyűjt, s igyekszik támaszkodni a rendőrségre, az Interpolra és az Europolra.

"A géndoppingnál egyértelmű, hogy itt már egy sportszakember vagy sportorvos segítsége kevés, laborháttér kell hozzá, technika és centrumok, ahol a beavatkozásokat el tudják végezni – jelentette ki a szakember. Kiemelte, nagyon reméli, hogy "Magyarországon a géndopping még nincs jelen, szervezett szinten biztosan nincsen, talán még sportolói szinten sem, ám előbb-utóbb hozzánk is el fog érkezni."

Tiszeker Ágnes szólt arról is, hogy jövőre felülvizsgálják a WADA-kódexet, amely 2020-tól lép hatályba. A tiltólista alapjaiban nem változik, inkább csak pontosabbá válik, ésszerűsödik. Ami jelentős változás lesz, az a sportolói jogok chartája.

"Készül egy ilyen alapdokumentum, amelyben a tiszta környezetben való sportolás jogát rögzítik, s mindennek szerves része az edukáció és felvilágosítás. Most új koncepció van: e-learning formájában – afféle netes nevelés keretében – egy nagyon alapos képzés lesz különböző szinteken, tehát nemcsak sportolóknak, hanem sportszakembereknek, edzőknek, sportorvosoknak, sportvezetőknek és még szülőknek is lesz internetes továbbképzés" – jelezte a MACS vezetője, hangsúlyozva, hogy a felvilágosítás mellett nyilvánvalóan marad az ellenőrzés is.

Ugyanúgy él tovább a tízesztendős szabály, ez az egyik nagy fegyvere a WADA-nak, hogy egy évtizedig őrzik a levett vér- és vizeletmintákat, amelyeket bármikor elő lehet venni újbóli analízisre. Mi is őrzünk néhány magyar mintát, főleg a sportoló saját paramétereit rögzítő biológiai útlevél gyanús, eltéréses mintáit tesszük el, hogy egy későbbi újraelemzésnél, ha kell, fel tudjuk használni

- közölte.

Tiszeker Ágnes a sajtótájékoztatón foglalkozott az októberi ifjúsági olimpiával is, megjegyezve, hogy jónéhány ellenőrzés volt a magyar csapatnál is.

"Még nem adták ki a végső eredményeket, de azt már most nagy örömmel tudom mondani, hogy magyar szempontból rendben lezajlott az ifi olimpia, tudomásom szerint a mi sportolóink csupa negatív tesztet produkáltak" – fogalmazott.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Marivelsa
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
czibor41
=---Itt találsz meztelen lányok a városodban : Huit.Re/Lanyok

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.