A Demokratikus Koalíció (DK) arra kéri az ellenzéki pártokat, hogy közösen alkossanak olyan törvényjavaslatot, amivel büntetni lehetne az álhírterjesztést.

A DK frakcióvezető-helyettese pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy

pártjuk korábban már indítványozta, hogy a büntető törvénykönyvben szabályozzák a "közpénzből folytatott kormányzati álhírterjesztést".

Arató Gergely egyúttal felhívta a figyelmet, hogy a francia parlament elfogadott egy olyan törvényt, aminek az a célja, hogy a kampányidőszakban megakadályozza a választók manipulálását.

Arra a kérdésre, hogyan nézne ki a törvényjavaslat, azt felelte, hogy egyfelől tanulmányozni fogják a francia jogszabályt, másfelől pedig azért kérték fel az ellenzéki pártokat, hogy együtt alkothassák meg az indítványt.

Az országgyűlési képviselő azt is megemlítette, hogy a DK elnökének, Gyurcsány Ferencnek a feleségéről olyan hírek jelentek meg, amelyek szerint barátságban van egy nemzetközi körözés alatt bolgár nővel, Antoaneta Vaszilevával. Dobrev Klára az illetőt nem ismeri, soha sem találkoztak, még csak a nevét sem hallotta soha

- hangsúlyozta Arató Gergely.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rockxy
Úgykell biza!
Az összes számozott oldalt máris be lehet perelni.
Ja, meg a Facebookot, Twittert.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.