A kormány két és félszeresére emelte az Otthon Melege Program keretösszegét, így még többen tudnak olyan hűtőt, fagyasztót, illetve mosógépet beszerezni, amelyek hozzájárulnak a rezsiszámlák csökkentéséhez – mondta Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán pénteken.

A kormány kiemelt célja, hogy mindenki be tudja szerezni az igényelt gépet, ezért a program 2 milliárd forintos keretösszegét 5 milliárd forintra emelték

- tette hozzá.

Közölte: a minisztérium 30-50 százalék közötti pályázati többletre számított, azonban míg tavaly az érintettek 63 ezer pályázatot nyújtottak be, idén 119 ezer igény érkezett. Régionként átlagosan 15-20 pályázatot küldtek be, a legtöbb pályázat pedig Észak-Magyarországról érkezett – fűzte hozzá.

Elmondta: a programban 2015 óta meghirdetett pályázatoknak köszönhetően az ország 260-270 millió kilowattórát spórolt meg, ami nagyságrendileg 80 ezer háztartás éves energiafogyasztását jelenti – fűzte hozzá.

A program keretében három kategóriában: az A+ kategóriában háztartásonként 20 ezer forintra, az A++-ban 40 ezer forintra, az A+++ kategóriában pedig 45 ezer forint támogatásra lehet pályázni.

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szalai00
=--_Itt találsz meztelen nők a városodban : Huit.Re/Nok
Levendula
Mi is akartunk pályázni de mégsem tettük, mert nem éri meg...
1magyar
Ezzel az a nagy baj, hogy csak kijelölt kereskedőknél lehet azok meg felviszik úgy az árát azoknak a termékeknek, hogy bárhol keresed még olcsóbb.
Ez egy nagy svindli.
Szabad piac lenne a megfelelő, hiszen kapitalizmus van.
1magyar
Annyival drágábbak ezeken a helyeken mint a támogatás összege.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.