Körömlakklemosó oldószert, acetont tett két osztálytársa egy alsós kislány italába Sárváron. A gyereket megfigyelésre kórházba vitték, de orvosai szerint nem szenvedett maradandó károsodást és már otthon lábadozik.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense korábban annyit megerősített, hogy az ügyben büntetőeljárást indult, de részletekkel nem szolgált.

Rozmán László, a Sárvári Tankerületi Központ igazgatója szombaton elmondta: természetesen a tankerület is kivizsgálja a történteket, de a rendőrségi nyomozás lezárultáig részletekről ők sem nyilatkozhatnak. Hozzátette:

szerencsére a kislány orvosai szerint már jól van, nem szorul kórházi kezelésre.

Az egyik sárvári iskolában történt mérgezésről a nyugat.hu olvasói levélre hivatkozva számolt be pénteken, majd a részletekről a 112press.hu írt bővebben.

Oldószerrel akartak megleckéztetni egy kislányt az osztálytársai

Beszámolójuk szerint

két kilenc év körüli kislány valamin összeveszett, és egyikük úgy akarta büntetni a másikat, hogy az italába körömlakklemosót, acetont öntetett egy harmadik osztálytársukkal.

Szinte azonnal rájöttek, hogy butaságot csináltak, ezért az acetont betöltő kislány kiöntötte az italt. A kulacs alján azonban még maradt némi folyadék, és belekortyolt az áldozat. Röviddel ezután hasfájásra panaszkodott, ezért osztálytársai szóltak tanítójuknak, az iskola vezetői pedig értesítették a mentőket és a szülőket is.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ila51
hogy nem érezte meg ?...annak szaga van
földlakó
@ila51: A végén még Ő lesz a hibás!?
ila51
@földlakó: mint kiderült azóta , a bűnösök megbánták , és kiöntötték , tehát már csak az alján levő maradékot kortyintotta fel a lány ... a végén még képesek bármit kideríteni ...addig csak írkálnak ide

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.