A kormány arra kéri a Fidesz-KDNP képviselőit, hogy minden lehetséges módon lépjenek fel a migránsvízumok európai elfogadása ellen – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának nyilatkozva.

Dömötör: a kormány kéri, hogy a Fidesz-KDNP képviselői minden módon lépjenek fel a migránsvízumok európai terve ellen

Dömötör Csaba hangsúlyozta, az uniós vezetők nem akarják figyelembe venni azt, ami az elmúlt három évben Európával történt. Tucatnyi javaslat és nyilatkozat bizonyítja, hogy az uniós intézmények véglegesíteni akarnak egy olyan intézményrendszert, amely legálissá tenné az Európába irányuló migrációt – fejtette ki, majd hozzátette, Brüsszelben nem megállítani akarják a bevándorlást, hanem állandósítani, ennek a csomagnak egyik központi eleme pedig a migránsvízum.

Az államtitkár emlékeztetett, a migránsvízumról szóló javaslat már az Európai Parlament napirendjén van és bár pár hete még nem kapott többséget, de az előterjesztők nem nyugodtak bele az eredménybe, nemsokára újra szavazni akarnak róla.

Kiemelte, a migránsvízumok rendszere összhangban van az ENSZ migrációs paktumával azáltal, hogy az is egyfajta alapjogként tekint a migrációra.

Az Európai Parlamentben jelenleg bevándorláspárti többség van, aminek eredményeként egy "jelentős migránscsomaggal állunk szemben" – mondta Dömötör Csaba, aki példaként említette, hogy Brüsszel be akar vezetni egy úgynevezett kékkártyát a munkaerő Európába vonzására, kivenné a határvédelmet és a menekültügyi eljárásokat a tagállamok hatásköréből, a következő hétéves költségvetésben megduplázná a migrációra szánt összegeket, továbbá

még mindig nem dobták kukába a betelepítési kvóta javaslatát.

Az államtitkár megerősítette, a soron következő uniós választás lesz az eddigi legfontosabb, mivel azon a kontinens biztonsága a tét. Tiszta lapra van szükség az európai migrációs politikában, azoknak kell lehetőséghez jutniuk, akik például a családok megerősítésével és nem a migrációval akarják orvosolni a demográfiai problémákat – fejtette ki.

Dömötör Csaba az ellenzéki politikusok figyelmébe ajánlotta, hogy az Eurobarométer uniós állampolgárokat megkérdező felmérése alapján a kontinensen a migráció a legfontosabb kérdés, amely a politika minden más területére hatással van.

Ezzel összefüggésben hangsúlyozta, átalakulóban van a politikai tájkép Európában, ahol a nemzeti önrendelkezés és a nyílt társadalom hívei állnak egymással szemben, vitájuk pedig felülírja a szokásos pártpolitikai törésvonalakat.

Közölte, szeretnék, ha a Fidesz-KDNP európai szövetségese, az Európai Néppárt markánsabb politikát folytatna a jövőben és " megerősítené saját gyökereit".

A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szólt arról is, hogy helyi visszajelzések alapján sokan vesznek részt a családvédelmi nemzeti konzultációban, a kormány pedig annak eredményei alapján bővíti majd a már meglévő családtámogatási rendszereket.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tulipan
keresztapa: SZÓVAL, a munkaerő szabad áramlása... MIÉRT isnem migráns kategória.??? Elvégre tisztéában kéne lenni azzal, hogy a '40-es, '50-es, vagy akár még a '60-es években is , óriási munkáskéz-hiány volt, a 2 háborús veszteség folytán, eglsz Európában!!! A GYARMATTAR
tulipan
ORSZÁGOK, hozták is gyarmaitakról, az akkor még helyi állampolgárként kezelt emberek ezreit!
terlasz
@kokopelli: Nincs rajta mit olvasni, de mégiscsak ekénk kerül és rápillantással is láthatók az ismétlődő baromságai. Én egy mosollyal tovább szoktam lépni.
lampa laz
@tulipan: Nem hallja meg, nem látja meg mert leszarja a nép hangját...sőt, magát a népét is. Kizárólag önmagával és a maga köré kiépített bázisával foglalkozik. Amíg ezek között nem lesz pár olyan aki azt merje mondani, h na ez már tényleg sok, addig ez a ge*ci itt fog tobzódni a nyakunkon.
Undorodom a pofájára kiülő gúnyos vigyorától. Egy értelmes mondattal nem tud válaszolni a hozzá intézett kérdésre, csak vádaskodással, meg a hülye fahumorával, amin csak az idióta barmai röhögnek telepofával, mert kötelező nekik. Ha lehetne egyszerűen a WC-n húznám le az egész bandát, mert oda valóak mind.
tulipan
@lampa laz: Igy igaz!m Minden szavaddal egyetértek!!!
tulipan
@durrbincs: Hülyegyerek narancso sseggnyaló félfaronyi Sügré! Engek nem zavarsz! AKKORÁKAT, HAHOTÁZOK RAJAD,Te buta vérbunkó BOHÓC!!!
Te vagy ugye, az a HIRDETŐS StTRICI? A csak húgy..: +kula..: abnormal,pisi-kaka sexes?
NAGYN JÓ LÁTNI milyen egy málé is vagy, rettenet, hogy csipázod eme súlyos aberráciot, üveges asztalodon? azt hova ferdülnÉL má ,azzal a repedt kis agyaddall ? talán a papir alapú Kincses Kalendáriumokat-Lexikonokat ,kéne olvasgatnod?s ne a maga elé tápolt narancsos menüt ollózgassa ide ? s nem gondoljuk hogy,mostantól falná da könyveket ? de -néha -néha tán egy egy szótár...? megprobálhatnál?ha már a sors haverod,ilyen nívótlan,sex tivornyás?
@durbincs: oszt te meg reáizzadál a csak 102 éves jó mekeg Shikarira? nyálilag ,futószemölcsileg ?...
Most máR végleg egy degenera gumbo LETTÉL? No. akkor innen mihamareabb
hord el magad.Te vagy mégis, a ballonkabátos játszoterek réme? megint csak újra kezdte ? a rányitott -édesanya automata esernyőket kioperálták a farpofájádból ? csak fülibe cseng, abnormális ? hogy a szülök a farpofájádba dugott esernyőt nyitják :( nyomd már meg a gombot !!!) de csaks NEKED, visszaeső pedo P ONDRó
lehet az is, hogy TE igen csak érték-csökkent vagy,agyilag ? ákkcentusos Ploesti bányakecos,s ipari hulladék az 50IQ -ja látni mire elég ? azokból a,fény nélküli, sötét penészes veremkecokból, Nobelt ,Edizon még soha nem mászott ki ? Tán csak nem Te majd ? a növésben visszamaradtál ? a fejed meg ugy, most is tele van a bányalóvizeletpálesszel?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.