Megemelnék a hadkötelesség felső korhatárát és nem állnának meg a kézifegyverek gyártásánál. 

Magyar fegyverbe magyar töltény – ezt tervezi a kormány

Fotó: MTI

Interjúban magyarázza a Honvédelmi minisztérium parlamenti államtitkára a kormány tervezett haderőreformját. Németh Szilárd szerint a 2015-ös migrációs helyzet is azt mutatta, hogy szükség van élő erőre a határok védelménél. Ezért fontos szerinte a hadkötelezettség felső korhatárának emelése, amiről kedden már szavaz is a parlament.

A 40 és 50 év közöttiek korosztálya a legnagyobb létszámú. A népi bölcsesség úgy tartja, ekkorra válnak férfivá az ifjak. Nekik nehezen tudná bárki is bebizonyítani, sőt egyenesen sértésnek vennék azt, hogy háborús védelmi helyzetben egy 45 éves magyar ember alkalmatlan lenne arra, hogy megvédje családját, otthonát, hazáját.

Az államtitkár beszélt a fegyvergyártás újraindításáról is. A Fideszes politikus úgy látja: a korábbi baloldali kormányok padlóra vitték az ágazatot, de Kiskunfélegyházán már újraindult  honvédség és a rendvédelmi erők számára a gépkarabélyok, géppisztolyok és pisztolyok gyártása. Ezekhez pedig a lőpor- és lőszergyártás is Magyarországon fog történni – tette hozzá Németh Szilárd. 

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.