A Parlamentben felszólaló a DK-s képviselő keményen beszólt a kormánypártoknak. 

Vadai szerint bilincsben fogják végezni a Fideszesek

Fotó: MTI

Vadai Ágnes arra kérdezett rá napirend előtt, hogy hogyan lehetséges az, hogy a hazájában elítélt, nálunk azonban politikai menedékjogot kapó volt macedón miniszterelnök, Nikola Gurevszki nem a tranzitzónában várta ki kérelme elbírálását, hanem Budapesten.

Azt is felhozta, hogy múlt héten Orbán Balázs államtitkár ezt egy olyan törvénnyel magyarázta, amit éppen a kormány függesztett fel: az általa említett részt ugyanis a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetre hivatkozva függesztették fel.

Vadai szerint ez tehát azt jelenti, nincs már válsághelyzet, ami viszont azt jelenti, hogy akkor "nincsen közbeszerzés nélküli luxusköltekezés sem", és hosszan sorolta a DK-s politikus, kik és hogyan fognak börtönbe kerülni.

 Bilincsben és vezetőszáron fogják befejezni a munkájukat

- mondta Vadai, aki szerint, amikor a magyarok elzavarják a kormányt, annak tagjai mindent el fognak veszíteni, a legfőbb ügyésznek lesznek cellatársai.

Kontrát Károly válaszában azt mondta, Magyarország kormányának minden tagja a magyar törvények betartásával jár el, és a fenyegetést, "azt a cinikus, vérlázító fenyegetést" visszautasítja, amivel Vadai élt.

A konkrét Gruevszki-ügyről pedig megismételte, hogy nem adhat információt egyetlen menekültügyi eljárásról sem.

(Index)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.