Az LMP budapesti kongresszusa december 8-án dönt Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt támogatásáról. 

Jövő héten dönt az LMP Puzsérról

Az országos elnökség titkára, Kanász-Nagy Máté az MTI-nek elmondta: az eddig beérkezett javaslatok értelmében két alternatíváról dönthet a 40 delegáltból álló kongresszus a főpolgármester-jelölttel kapcsolatban.

Az egyik szerint az LMP elvi támogatásáról biztosítaná Puzsér Róbertet és felhatalmazná a budapesti elnökséget arra, kezdjen tárgyalást az együttműködésről. Végleges döntést azonban csak az európai parlamenti választás után, várhatóan jövő júniusban hoznának.

A másik előterjesztés értelmében más most döntést hoznának arról, hogy az LMP nem állít saját főpolgármester-jelöltet, hanem a független Puzsér Róbertet és programját, a Sétáló Budapest koncepciót támogatja.

Kanász-Nagy Máté közölte: a budapesti kongresszus meghatározná a 2019-es fővárosi önkormányzati választások stratégiai céljait is, amelyek között szerepelhet a többi közt a Fidesz és Tarlós István leváltása, és azon jelöltek támogatása, akik magukénak vallják az LMP ökopolitikai programját, valamint döntenének a fővárosi jelöltállítás szabályairól is.

(MTI)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sámannus
Magyarul a fidesz a héten nem ér rá a kamujelöltre. Nem elég büdös neki.
Jennijina
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
Cicamama55
Az LMP-t nem kedveltem soha, de ha ezt az embert felvállalják, azzal végképpen porig ég ez a párt előttem!
F_Viktor
@Cicamama55: Nem is tudom...
Lehet, hogy Magyarországon belül Budapest nem is érdemel Puzsérnál "jobb" főpolgármestert".
A közgyűlésben biztosan fityeszes többség lesz, ez az ember alkalmas rá, hogy minden fórumon, mindenki által érthetően alázza szénné orbánt és szavazógépezetét.
Cicamama55
@F_Viktor: Én úgy gondolom, Tarlós ellen jelenleg bárki indul is, esélytelen.A megélhetési politikusoktól hemzsegő ellenzék kizárt dolog, hogy egy ütőképes jelöltet közösen ki tudjon állítani vele szemben. Lehet hogy rosszul látom. Puzsér egy célt tűzött maga elé,-legalábbis amikor én hallottam őt nyilatkozni,- Budapest autó mentesítését... Mégis csak a fővárosról van szó, azért ennél több célt kellene legalább kitűzni! Aztán hogy majd mik valósulnak meg belőle, a jövő zenéje..Engem borzasztóan irritál a beszéde, az egész kommunikációja, s az észjárását sem tudom sokszor követni...Ilyen közfeladatra ezzel a személyiséggel nem tartom őt alkalmasnak. A kompromisszum kötési képesség elengedhetetlen hozzá, ami egy ekkora "egójú" emberben nincs bekódolva...Lehet hogy rosszul látom, de én így érzem ezt...
F_Viktor
@Cicamama55: Írod:
"Én úgy gondolom, Tarlós ellen jelenleg bárki indul is, esélytelen."

Nem tartom erősnek Tarlóst, kap kritikákat mind az ellenzéki-, mind a fityesz szavazóktól.

Írod:
"Puzsér egy célt tűzött maga elé,-legalábbis amikor én hallottam őt nyilatkozni,- Budapest autó mentesítését."
...
"Engem borzasztóan irritál a beszéde, az egész kommunikációja, s az észjárását sem tudom sokszor követni..."

Podcaston rendszeresen hallgatom A hét mesterlövészében, a Jó, a rossz, és a nézhetetlenben, az Önkényes Mérvadóban és Hard Talkban.
Véleménye szinte mindenről van, a marihuána legális fogyasztásától a geekségik mindenről. Nem féltem, hogy csak az autómentesítésről fog a kampánya szólni.
Beszédstílusa egyéni, ez teszi különlegessé.

Írod:
"A kompromisszum kötési képesség elengedhetetlen hozzá, ami egy ekkora "egójú" emberben nincs bekódolva."

Kompromisszumképessége semmivel nem kevesebb, mint az orbán hordájáé, éppen ez teszi igazi ellenfélé, a fityeszt úri modorral nem lehet legyőzni.
Cicamama55
@F_Viktor: Puzsér egy kíméletlen kritikus, ahhoz ért! Az ő mentalitásával elképzelhetetlennek tartom, hogy fő polgármesterként működni tudna, sikeres lenne. Ez csak az én véleményem. Orbán Viktor mögött azért ha tetszik, ha nem, ott a kétharmados többség, de Puzsért még az LMP sem biztos hogy felvállalja...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.