Az azonnali kérdések órájában az elmúlt hetek legnagyobb diplomáciai botrányáról kérdezték a miniszterelnököt. Orbán Viktor legtöbbször tömören vagy visszatámadva válaszolt.

Orbán megvédte a Parlamentben a magyar hatóságokat a Gruevszki-ügy miatt, az ellenzék szerint szégyellje magát

Az MSZP-s Harangozó Tamás kérdezte először a témában a kormányfőt. Idézte  azt a felmérést, amely szerint a magyar állampolgárok nem értenek egyet a volt macedón miniszterelnök befogadásával. Arra volt kíváncsi, hogy

Moszkva vagy a magyar miniszterelnök kérdésére született-e a döntés Gruevszki menedékjogáról.

A kormányfő válaszában kijelentette: a magyar hatóságok szabályosan jártak el. Macedónia pedig Magyarország szövetségese, Magyarország pedig ezen túl is biztosítja szövetségesei számára a tisztességes eljáráshoz való jogot. A miniszterelnök szerint

Magyarországon nem a kormány, hanem politikai befolyástól mentesen a megfelelő hatóság bírálja el a menedékkérelmeket.

A DK-s Vadai Ágnes, azt kérdezte, hogy Orbán tudja-e, őt hova fogják elküldeni, ha már nem lesz miniszterelnök. A párt szerint Orbán Viktor péntek óta elvesztette a bátorságát, és már nem nevezi szövetségesének Gruevszkit.

A miniszterelnök válaszában visszautasította a feltételezéseket, amelyek szerint a magyar állam bármely tisztségviselője törvénytelenséget követett volna el Gruevszki-ügyben. Szerinte azok, akik ezt állítják, hazudnak.

Orbán Viktor hozzátette: akiket Gruevszki menedékjoga zavar, de Ahmed H.-nak volt igazságügyi miniszterükön keresztül jogsegélyt nyújtottak.

A Párbeszédes Szabó Tímea Ghaid Pharaon és Zaid Naffa és a baltás gyilkossal egy lapon említi Nikola Gruevszkit.

Miért terroristák, bűnözők, tolvajok, baltás gyilkosok a szövetségesei? Nem szégyelli magát, hogy Magyarországot a bűnözők és terroristák lerakatává tette? 

- teszi fel a kérdést Szabó Tímea.

Orbán Viktor válaszában azt mondta, hogy elvesztette a fonalat, 

van, amikor az a baj, ha valaki bejön, van, amikor az, ha hazamegy.

- fogalmazott. Hozzátette: a Gruevszkivel szembeni kiadatási eljárást a bíróság fogja lefolytatni.

(ATV)

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
Remélem a macedonok elintézik ezt a torz korcsot...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
Remélem a macedonok elintézik ezt a torz korcsot...
RonaGyuri
Miért, volt valaki, aki azt hitte, hogy ez dagadt törpe erkölcsim senki vállalja a felelősséget???
tudode
Ahhoz, hogy a miniszterelnök EGY LÓKUPEC, azt a választ adta az elnök javaslatára a gombnyomogatók akaratával kizárt jobbikos képviselőnek, hogy a LÓKUPEC az egy szakma, és ahhoz ő nem ért!
kereső
@tudode: ja, ő vezető! Ahhoz ért azt mondja- pontositanám : megvezető, méghozzá elsőrendű.De tényleg.
Gauntlet
Hát így képről súlyosan szedált , függőnek néz ki! Súlyos, azonnali leváltását javaslom!
Clavigo
@Horizont: :))))DDDDDDDDDDD :))) ,kb.,,mint egy Telibesz@rt Zokni...
görbetükör
A magyar alkotmány lehet, hogy tiltja a megkoronázást, de kérdezem, mi van a magyar alaptörvényben a témáról???
kereső
@görbetükör: A szent korona,mint jogforrás- szent korona tan:-werbőczy hármas könyve (tripartitum).
görbetükör
@kereső: Egy nagyobb szent simán felülírja, mint eddig is...
csak úgy....
@görbetükör: Még a putyin elvtárs is ott lenne a koronázáson? ,OK! ,...hülye a faxi,de ennyire?
RonaGyuri
aktuális:

A kis nyű kidugja a fejét a trágyából, és ezt kérdezi a mamájától: - Anyuci! Mi az a csodálatos kék felettünk? - Az az ég, kisfiam. - S mi az a ragyogó sárga az égen? - Az a nap, kisfiam. - És az a pompás zöld körülöttünk? - Az a fű, kisfiam. - Anyuci, ha minden olyan csodálatos kint, akkor mi miért élünk itt a szarban? - Ez a hazánk, kisfiam!
cikicakk55
@Horizont: ma 18:04
Én elolvastam és a hozzászólásokat is.Jól beégette magát Orbán. Egy az egyben kiderült a válaszából,hogy a lókupec abban különbözik tőle,hogy az egy becsületes szakma, a másik ami elszólás volt tőle,hogy Nem koronáztatja meg magát,mert azt tiltja az alkotmány( még,ezt én írom hozzá) Szóval bevallotta,hogy akarná,csak tiltja az alkotmány.Nem semmi amit ma művelt ezek szerint.
tudode
Jutott fejembe, számtalan gondolat, mégpedig az, hogy nem először, már 2015-ben megtisztelték a kerti törpénket LÓKUPEC elő-, v utónévvel
.
--- ORBÁN VIKTOR, A DRÓTKERÍTÉSSEL ÜZLETELŐ BALKÁNI LÓKUPEC
szeka.blog.hu/2015/10/19/orban_viktor_a_drotkeritessel_uzletelo_balkani_lokupec.
.
Nem volt arra példa, hogy egy KÖZJOGI MÉLTÓSÁGNAK látszó tárgy Dr-, G-, FASZA GYEREK, vásott kölök, "lókupec" elő becenevet kapjon.
.
Az az i-GAZSÁG, hogy bár ne szolgált volna rá, de IGEN!

.

.

.
Borsodi
@Horizont: A kit mi választottunk? Persze,hogy nem elvégre csak hazugság veszi körbe.Orbán megint megvédte a hazáját a parlamentbe,fantasztikus valóban egy Isten! Legalábbis annak hiszi magát,ne hogy Isten átadja a helyét.
www.youtube.com/watch?v=NrP5OL30LLI&t=256s
tudode
Az ország nagy része 30 év után szívesen, v káromkodva most már elénekelné ENNEK a 37 self made MARADÉK bagázsnak, hogy
.
AZOK A SZÉP NAPOK ÉG VELED, TE NEM TUDOD MILYEN JÓ "lenne" nélküled/tek
,
---- Orbán Viktor első éve az Országgyűlésben
www.youtube.com/watch?v=61d1msY8RSU&t=95s
.
Hogy tudta volna, de mégsem, már akkor is ZSEBHOKIZVA!
.
Ma már üres "csak" az ellenzékiek JÁRNAK BE A MUNKAHELYÜKRE, és azok a NER self made-k közül, akik éppen KETTŐEZERTÍZELŐTTIZNEK!
.
2014 óta a VÁLASZTÓKNAK mi közük a NYOMORGÓ lököm, bököm választókhoz!
.
ÁLLAMTITOKKÁ MINŐSÍTETTÉK a fiúk a plenáris üléseket, vagy mit csinálnak?
human
Hallottátok? Egy hír-tv-st kirúgtak egy kérdés miatt. Az előzmény az volt, hogy egy nappal korábban azt a kérdést merte feltenni a kormány szóvivőnek, hogy

„Ha Demeter Mártát minősített adatokat nyilvánosságra hozatala miatt támadják, akkor amiatt lesz-e vizsgálat, hogy a Magyar Idők címlapon hozta a Gruevszki menekültügyi vizsgálatának eredményét?”

Másnap repül a tévétől.
444.hu/2018/11/26/egy-honapja-meg-azt-skandaltak-a-riporternek-hogy-orban-csicska-most-tavoznia-kellett-a-hir-tv-tol
justhpeter
@Horizont: Ne sértsük meg a tisztességben megöregedett lókupeceket. Orbán nem lókupec. Orbán egy kleptokrata tahó.
justhpeter
@RonaGyuri: Felejthetetlen ! Gratulálok !
human
:) Ezt most találtam . Orbán beszéde 2007-ből. Főleg fideszesek figyelmébe ajánlom :)
www.youtube.com/watch?v=Ug6RCIkJgOs
kereső
@görbetükör: az alaptörvényben benne van- lehetséges a királyság-éppen a szent korona tanból levezetve-és nem véletlenül emlegettem a tripartitumot: a nemesi kiváltságok megerősitése!
RonaGyuri
Viktor nem csak szimplán összezavarodott,

de valójában egy tételt még ki is felejtett

A parlament pour-parler –ról szóló beszámolók szerint a „„Miért tolvajok a szövetségesei? Nem szégyelli magát, hogy az országot bűnözők, terroristák paradicsomává tette?”” felvetésre válaszolva ismét megcsillogtatta elképesztő arroganciáját. Az válaszolta a kérdésre (ami egyébként kitért arra is, hogy: A volt macedón miniszterelnök mellett megemlíti Pharaont és Zaid Naffát is, valamint az azeri baltás gyilkost): „elvesztette a fonalat, hol az a baj, hogy kiad valakit, hol az, ha befogad”! =)) Amihez – igaz ezt a képviselő nem firtatta – hozzátehetjük egyes bűnözők rejtegetését is!
Azonban a tegnapi nap csúcsa az volt, mikor arra a felvetésre, hogy „sokan attól tartanak, a Duna alacsony vízállása miatt befagy a folyó és
még a Viktor a végén megkoronáztatja magát.” reagált. Azt tudta mondani: „A magyar alkotmány tiltja a koronázást”
Ami lássuk be még tőle is nagy pofátlanság lévén:… Na jó az egyszerűség kedvéért magamat idézem a vonatkozó hírre írt hozzászólásomból:
• „Ne már Viktor! Téged mikor zavart, ha valamit az alkotmány tiltott?
Egyfelől; úgy érezted, hogy rád nem vonatkozik,
egyébként is az alkotmányt már megszüntetted,
ráadásul az alaptörvényt meg bármikor 5 perc alatt átiratod! =))”!
Klubtag
@Horizont: ...ő nem tehet róla, ő olyan amilyenné nevelték, eleinte a szülők, később pedig ez az értékvesztett társadalom...a magyar választók csak maguknak tehetnek szemrehányást, és hogy kivel van(lett) dolgunk az már 1989. június 16-án IS látható és tudható volt...De hát az a fránya euforikus remény, illetve annak édes emléke - az zavarta(ja) a tisztánlátást..
Klubtag
@kereső: ...miután a "régi" nemesek(?!?!) eltűntek, kíváncsi volnék, hogy az új aspirálók kiválasztása milyen alapon történne meg. Mondjuk például a lázári mérce szerint, vagy az ország (=Orbán) javára tett "önzetlen" szolgálat alapján, vagy a haza "fényrederülésének" előmozdítása lenne a belépő a nemesi körbe, esetleg a különböző lÓvagrendekben egymás sarkában lihegő sznobok közül kellene választani?
Aki Én
,,politikai befolyástól mentesen"
Itt vált nevetségessé a történet.

,,Orbán Viktor válaszában azt mondta, hogy elvesztette a fonalat"
Igen, ezt már évek óta láthatjuk. Megvolt az a fonal valaha?
kisrigó
@cikicakk55: Ismerve az eddigi "joggyakorlatot", ha úgy látja jónak ez a "lókupec" senkiházi,, bármikor megváltoztathatja az alkotmányt, ami már alaptörvény, hogy ő legyen a király! Gyalázat! Csókosok ez is tetszik nektek?!
kereső
@Klubtag: szerintem meg már megtörténtek.Orbán úgy osztogatja az ország javait évek óta,mint a király anno- egyházak,hűbéresek. A kutyabőrt majd mindenki intézi magának.Akinek meg megvan a régi- majd előveszi amikor eljön az ideje.
nevemnick
Mindent egybevéve, nagy sz@rban az ország.
De remélem, hogy hamarosan az a másfél száz kerül sorra, akik az ország házában most még gőgösen és cinikusan mosolyognak...
Klubtag
@kereső: ...és ekkor kell végképp menekülőre fogni...:o)))
ferenczalai33
[---Itt találsz meztelen lányok a városodban : tress.is/lanyok
cikicakk55
@Horizont: ma 06:06
Látod én is ezt nem értem. 2006-ban ellenzékiként képes volt megmozgatni annyi izomagyút,focidrukkert,börtönt viselt embert, hogy megtudták rendezni a TV székház körüli botrányt,pedig az MSZP messze nem ilyen orbitális bűnöket követett el. Akkor még milliók tűntek el,nem milliárdok, ha az MSZP akkor egy olyan volumenű disznóságot mert volna csinálni,az egész Budapest lángolt volna. Most meg mindent megtehet,semmi következménye. Én nem a népet hibáztatom,mert nem a nép a hibás azért,mert ezt megteheti. Mi tudjuk,hogy nem 2,6 millió ember választotta meg,de nem tudjuk bebizonyítani,hisz minden titkosítva van. Nem tudunk semmit tenni,mert nem áll rendelkezésre egy hadseregnyi kopasz,akik borogatnának,gyújtogatnának. Azok most a TEK-ben vannak. Valamit nagyon elcseszett az összes ellenzéki párt. Nekik kéne a népet összefogni és nem pártokra tagolni. Ameddig az MSZP-s öli,k. anyázza a DK-st,vagy a Jobbikost,addig nem lesz egységes az ország,pedig minden párt tagja Magyar ember. Én ezért is nem akarok egyetlen párthoz sem tartozni.
Brandywinna
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
tulipan
@Shikari+@Durbincs: Bizony, a két naranacsos, bűzös szájú-nyelvű, seggnyaló, sötét, bunkó testvér ökör !!!
tulipan
@durbincs: Te, agyatlan, nyűves herélt, félfaroknyi,narancsseggnyalinkós Sügér! Firkálasz te onnan Ploestiből össze-vissza hülyeségeket, ilyen ploesti bányakecós, alúiskolázott, narancsos senkiházi? Te Nyüves Herélt ? mennyél már ? ez se jött be ? Shakira beszéljen már a fejével ? hisz rokonok vagytok, unokatesók, a vérfertőzött alvégről? az egyike a sok plloesti ipari vérhulladéknak ? s ! a narancsos SEXHIRDETŐS STRICIK KÖZÜL valók vagytojk!?:Hozza az is a pénzt, ugyi? ugyan, egy kis pörcöt nyomjá má be ? ha má' magad snem tudod, a narancsos deliriumodban, mit is beszélsz itt összevissza? lehet te szegény, hogy tán cukros vagy? Attól még nem kéne csontülyének is lenned ?azt ne támaszd má' aannyira azt a szívlapátot ott a ploesti lóistállóban,mert még benő a hónaljadba ? törpe ,malackák, szerencsétlen huszára ? Igyad inkább, továbbra is a bányalóvizeletpáleszedet, a puszihaver Shikarival, jobban jársz? Különben még .LECIBÁLNÁTOK magatokat, a haver Shikarival, a tényleges valóság talajára?
cikicakk55
@kisrigó: tegnap 09:43
Amennyiben rám gondoltál mint csókosra,akkor mellétrafáltál. Soha semmilyen pártnak nem voltam a tagja és nem is leszek. A Kádár korszakban sem voltam Párttag és az azóta ténykedő egyik kormánynak sem. Véleményem az összes jelenlegi pártokról lesújtó. nem hajlok sem jobbra,sem balra. Egyszerűen csak élni szeretném úgy olyan nyugalomban,anyagi biztonságban,mint ahogy a szüleim és a nagyszüleim éltek. Na meg persze szeretném olyan biztonságban látni a gyerekeim és az unokáim jövőjét,mint ahogyan azt az én szüleim látták az én valós életbe lépésemkor.
tulipan
@durbincs: Te, agyatlan, nyűves herélt, félfaroknyi,narancsseggnyalinkós Sügér! Firkálasz te onnan Ploestiből össze-vissza hülyeségeket, ilyen ploesti bányakecós, alúiskolázott, narancsos senkiházi? Te Nyüves Herélt ? mennyél már ? ez se jött be ? Shakira beszéljen már a fejével ? hisz rokonok vagytok, unokatesók, a vérfertőzött alvégről? az egyike a sok plloesti ipari vérhulladéknak ? s ! a narancsos SEXHIRDETŐS STRICIK KÖZÜL valók vagytojk!?:Hozza az is a pénzt, ugyi? ugyan, egy kis pörcöt nyomjá má be ? ha má' magad snem tudod, a narancsos deliriumodban, mit is beszélsz itt összevissza? lehet te szegény, hogy tán cukros vagy? Attól még nem kéne csontülyének is lenned ?azt ne támaszd má' aannyira azt a szívlapátot ott a ploesti lóistállóban,mert még benő a hónaljadba ? törpe ,malackák, szerencsétlen huszára ? Igyad inkább, továbbra is a bányalóvizeletpáleszedet, a puszihaver Shikarival, jobban jársz? Különben még .LECIBÁLNÁTOK magatokat, a haver Shikarival, a tényleges valóság talajára? Ámde persze, nalatok a matatós kukás görény meg már jó rég beépült a rokonságba? vagy lehet, hogy Titeket már az is nemzett ?
Mert Tew bizuony egy rettenet egy bűzös állat vagy ám ? Csíkos koma, a kopott bundájú ? azt nagyon jól tudod. ugye ? Azon tapló viselkedéseden meg igen jól látszik,hogy az híres a Surmó Klón gyáros, a le Herélt jegyzett ? De-hát mint tudjuk ? sajnos ? . ,Uffolnak már itt a csótányok is !!! ? te bányacsoti ?
Tünj el innen a francba végre, hiszen senkit nem érdekenek a listáid!!!
kisrigó
@cikicakk55: Félreértettél, természetesen nem rád gondoltam! Elnézést, ha kellemetlen érzést keltettem benned!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.