Október 15-ig kellett jelentkezni a 12 ezer forintos támogatásért. Ebből mondjuk a tűzifa szállítását nem lehet fizetni, azt saját zsebből kell megoldani.

Az Mfor.hu cikke szerint a vonatkozó kormányhatározat értelmében a tűzifával fűtők közül 372 120 háztartás juthat hozzá a korábban már beígért tűzifa-rezsicsökkentéshez. 

A rászorulóknak csak a fele jelezte időben, hogy kér tűzifa-támogatást

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

A határozat szerint 2886 településen közel 4,5 milliárd forintot osztanak szét erre a célra – egy támogatott összesen 12 ezer forintos támogatást kaphat.

A cikk szerint ezt a támogatást a gázzal és távhővel fűtők már korábban igénybe vehették, a tűzifával fűtőknek azonban mostanáig kellett várni a kormányhatározatra. 

A támogatásból csak azok a háztartások kaphatnak, akik ezt az igényüket október 15-ig leadták. Akik ezt megtették, azoknak vállalniuk kell, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Alap ellenőrzi náluk, hogy korábban ilyesfajta támogatásban nem részesültek. 

A támogatást nem lehet a tűzifa kiszállítására költeni, azt saját zsebből kell kifizetni a vonatkozó határozat értelmében.

A lap szerint az országban mintegy 800 ezer háztartás igényelhette volna ezt a támogatást, de csak kevesebb, mint felük tette meg ezt a határidőig.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
magyarbakancs
4500 Ft/mázsa a tűzifa ára.
2,5 mázsa elég lesz egész télre.
magyarbakancs
@Shikari: lapát támasztás világ rekordját akarják megdönteni.
Nem is támogatod őket?
silber13
@Shikari: "A közmunkát eleve parkolópályának alkotta meg a kormány, hogy amíg nem talál valaki munkát magának, addig se legyen jövedelem nélkül. Ettől függetlenül vannak nem kevesen, akik erre rendezkedtek be, mint életvitelre!"
Így igaz. Itt vagy például te!
silber13
@Shikari: Tudom szégyelled a munkát, te buta ingyenélő!Ezért hablatyolsz itt mindnféle marhaságot. Olyanvagy,mint egy Hanmmond orgona,amiből kilopták a fogaskerekeket!
kereső
Azért ez nagyon gáz!!! Annak ,aki gázzal,villannyal fűt ,vagy távfűtéses lakásban lakik, a szolgáltató kérés!!!nélkül irta jóvá a 12.000.-Ft-ot még a választások előtt. A fával ,szénnel tüzelők meg jogvesztően igényelhették október 15.-ig?Ez állitólag 800 ezer háztartás- amelyből csak a fele nyujtotta be az igényét. Az önkormányzatok nem hirdették,vagy elhallgatták egyszerűen?-mert hisz ezt a pénzt az önkormányzati költségvetés keretszámaiból vette el a kormány.

Nem igazán jól van ez igy!
silber13
@Shikari: " Ha nem tudsz arabusul, ne beszélj arabusul!" Ha nem értsz hozzá, haléass inkább! Mellesleg a Hammond orgona egyáltalán nem gagyi! Ismerned kéne, de nem ismered cak szövegelsz marhaságokat!Az biztos,,hogynicsenek sípjai de nagyon jó hangszer.
simmering73
Be lett adva időben. De az ingerküszöbüket még nem érte el. Kussolnak.
tulipan
@silber13: Ugyan, honnan ismerene ez a narancsos, vérbunkó, vadkommunista ilyeneket?
silber13
@Shikari: Nem csodálom. Valamit érteni is kell hozzá, mint a sípos orgonákhoz.
silber13
hikari: Bocsi, nem akartalak megbántani,csak azt hittem a gagyi jelződ a h
Hammondra jobb hozzáértést takar mint az enyém. Csak érdekesséképp a Hammond 1935 óta a legjobb márka.
staro2
mindenki elhúzhat a jó büdös francba.
A polgi, mikor szóltam neki, hogy én is fával fűltök, de nem akarom a rászorulók elől elvenni a fát, azt mondta hogy ha túljutok néhány elég megalázó kérdésen, akkor kaphatok néhány mázsa nyárfát amit saját költségen hazavihetek.
Ehhez képest a 12000 ft.- ot szó nélkül írták jóvá a távfűtéseseknek.
akkor ki is kaphatja be???
egyember
Vannak olyan rászorulók -nem kevesen- akik a fuvarköltséget -sem- tudják megfizetni. Vagy nem esznek.
A tűzifa ehető (is)? Ebben az esetben megoldás (lehet), hogy az "ajándék" fát hazafuvaroztatják, majd ez egyik felét felhasználják a másik fele megfőzéséhez.
mackoka46
A gázzal úszó medencét fűtő milliárdosok már megkapták a szociális támogatást.
silber13
@Shikari: Megnézted. Pedig érdekes a konstrukció.Hangzerben ritkán használnak pl fogaskerekeket!
csak úgy....
@durbincs: mukim,te hülyébb vagy mint régen...
tulipan
@durbincs: @durbincs: Te szerencsétlen, teljesen agyatlan, narancsos segglyuknyaló, félfaroknyi Sügére! Há' mégis mit képzelsz Te ott Ploestiben, abban a bányakecódban, a bányalóvizeletpálesz kortyolgatáa közben magadról?? Gondolom ezeket, mi? kulatasi vagy? azt tojod a téli tüzelőt? Űrtakony de Pont Te?
Pofa be hülyegyerek! Tünés innen! Menj a hires Ploesti bányahírlapba firkálni a narancsos szexmániáa, hírdetős haverjaidnak!!
tulipan
@csak úgy...: Még annál is kreténebb!
CsipkeRózsa
@Shikari: november 28., 09:17

Vagy csak nem tudtak róla, mert senki nem szólt nekik.
tulipan
@durbincs: TE HÜLYÉBBNÉL is hülyébb narancsos segglyuknyaló félfarokni SÜGÉR ! Hogy ityeg az a minivirsli ftyeg nálad??? az a 30IQ-s 30milis & Sexmanias-bálvány,a Ploesti a bányakecokban?? Jól megy a bolt a haver 102 éves Shikarival, mióta házhoz mentek, kinyalni a szaros seggeket??? Hord el magad, Te degenera gumbolett ..!!! Ploesti ipari hulladék, kukalakó! Ez itt, nem szexlap!!!
tulipan
@durbincs: Hülye narancsos segglyuknyaíó, félfaroknyi Sügér! ! Nagy rakás Szar vagy, a minivisliddel, ott a Ploesti bányakecódban! Te degenera gumbolett ..!!! Ploesti ipari hulladék, kukalakó! Te bűzös undormány! Nevetslges senkiházi, romány! Tünés innen! Menj a Ploesti bányahirlapba! a sexhirdetéseiddel !!
tulipan
@dur00bincs: Hülye narancsos segglyuknyaíó, félfaroknyi Sügér! ! Nagy rakás Szar vagy, a minivisliddel, ott a Ploesti bányakecódban! Te degenera gumbolett ..!!! Ploesti ipari hulladék, kukalakó! Barom agyatlan ! Na, mi van? Most az orvosi szótárban lapozol? Te tudatlan majom, bűzös undormány! Nevetséges, sötét, senkiházi, romány! : azt Te újra csak sertéstelepi ápolö vagy ? ha egy malacka is megdöglik, akkor véged van ? tudod-e? Te rettenet 50IQ-s balfácán,
na kezd csak el azonnal hozni a veder vizeket a vályúkhoz ? mert ki leszel rúgva, Te torz törpe zseni ?Tünés innen! Menj a Ploesti bányahirlapba! a sexhirdetéseiddel, úgyis csak pár bani !!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.