Magyarország az olyan politikai törekvéseket támogatja, amelyek a migrációs folyamat megállítását célozzák, és elutasítja azokat, amelyek ösztönzik az illegális bevándorlást – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Genfben, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) tanácsülésének általános vitáján.

Megerősítette, hogy Magyarország nem ért egyet az ENSZ elfogadás előtt álló migrációs csomagjának számos alapvetésével, és elutasítja azt, kivonult a jóváhagyási folyamatból.

Hozzátette, hogy

az ENSZ-éhez hasonlóan elbukott a brüsszeli migrációs politika is, amely ösztönzi a bevándorlást.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy Magyarország korábban számos javaslatot tett az ENSZ-csomag módosítására, ezek egyebek mellett a migrációs folyamat megfékezését célozták, továbbá azt, hogy vegyék figyelembe a cél-, illetve tranzitországok helyzetét és érdekeit is. Hangoztatta, hogy

a migráció nem alapvető emberi jog, a határsértés pedig bűncselekmény.

Biztosítani kell az egyes országok szuverenitását, kultúrájuk megőrzését, és el kell kerülni a párhuzamos társadalmak kialakulását.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: a világ korábban soha nem látott biztonsági kihívásokkal néz szembe, és ezek közül az egyik legfontosabb a tömeges migráció, amely egész régiókat tud destabilizálni. Külön említette a terrorveszélyt, emlékeztetve arra, hogy

a folyamat kezdete óta több mint 30 terrortámadást követtek el az Európai Unióban "migránshátterű emberek", és ilyen méretekre korábban nem volt példa.

Magyarország nem ért egyet azzal, hogy a migráció alapvető emberi jog. Nem ért egyet azzal sem, hogy a bevándorlás jó és bátorítani kell – szögezte le.

Szijjártó Péter emlékeztetett a magyar álláspontnak arra az elemére is, hogy a hazájukból menekülni kényszerülőknek segítséget kell nyújtani, de a problémát lehetőleg a gyökerénél, a kiinduló országokat sújtó nehézségek leküzdésével kell kezelni.

Ott kell segíteni, ahol szükség van rá

- emelte ki. A nemzetközi közösségnek arra kell koncentrálnia, hogy otthon biztosítson békét és biztonságot a lakosságnak, ha pedig ez nem lehetséges, a hazájukhoz lehető legközelebbi térségben élhessenek emberhez méltó életet.

Hozzáfűzte, hogy a Hungary Helps programmal Magyarország már közreműködik ezekben az erőfeszítésekben.

Az ENSZ-csomag elutasításának ellenére Magyarország együtt kíván működni a nemzetközi közösséggel az embercsempészet elleni küzdelemben is.

Szijjártó: Magyarország elutasítja a migráció ösztönzését

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) főigazgatója, António Vitorino találkozója Genfben 2018. november 28-án. Fotó: MTI/KKM/Mitko Sztojcsev

António Vitorino, az IOM főigazgatója a magyar miniszter felszólalásához fűzött reagálásában azt mondta, hogy több pontban egyetért a Szijjártó Péter által felvázoltakkal.

Az illegális migráció "dinamikája" például valóban "zavaró" – fogalmazott.

Egyetértett azzal is, hogy törekedni kell a megelőzésre, meg kell próbálni kezelni a gyökereket. A menekültek visszatéréséhez azonban biztosítani kell társadalmi visszailleszkedésüket is

- fűzte hozzá.

Vitorino kijelentette, hogy ő maga is volt európai bizottsági tag, és ismeri a témára vonatkozó szabályozást. Mint mondta, nem hozná közvetlen kapcsolatba a terrorizmust a migrációval. A terrortámadások jelentős részét nem migránsok követik el

- fogalmazott.

Az ENSZ-csomagra térve azt mondta, abban több olyan elem is van, amelyet Szijjártó Péter is hasznosként említett. A csomag emellett jogilag nem kötelező dokumentum, minden ország maga döntheti el, hogy mely elemeit hajtja végre – tette hozzá. Kijelentette, hogy az IOM kész támogatni az ENSZ-tagországokat ezekben a törekvéseikben.

A 172 országot tagjai között tudó (IOM) abból az elvből indul ki, hogy a szervezett és emberséges módon végrehajtott migráció kedvező mind a bevándorlók, mind az őket befogadó országok számára. Az IOM támogatást nyújt a menekülteknek, és alapvetésében hangsúlyozza, hogy minden félnek tiszteletben kell tartania a nemzetközi normákat.

Szijjártó Péter Genfben kétoldalú tárgyalást is folytatott António Vitorinóval.

Forrás: MTI

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gauntlet
cserébe viszont bárkit befogadunk aki korrupt, makedón és bukott miniszterelnök ! Csakazértis!
tudode
Ki van osztva - témakörönként - APA FEJ BEJ által a papagájkommandó tagjainak, ha cigánygyerekek potyognak az égből, akkor is LEGYENEK KITARTÓAK, ha "tisztességeSSen" viselkednek BÁRSONY FOTEL a jut-almuk, ha követik ars poetikéjét a következők értelmében:
.
"""" Az ellenzék véleményére oda kell figyelni, de nem az ő álláspontjukat kell képviselni. A mi értelmezésünk az, hogy a következő évtized kérdése a bevándorlás. Az az erkölcsi kötelesség, hogy erről beszéljünk. Ahhoz, hogy minden házba eljusson, hogy csata zajlik Európában, visszafordíthatatlan dolog lesz, ha a bevándorlás megtörténik, akkor azt százszor, és ha kell, ezerszer is el kell mondani.
.
Ez egy monotóniatűrő képességet igényel, de így kell csinálni. Hogy meggyőzzük az embereket, hogy azt tekintsék a legfontosabb kérdésnek, amit mi is."""
.
A MONOTÓNIATŰRŐ képességükkel nincs hiba, de a SZAKÉRTELMÜK a BÁRSONYSZÉKBEN csapni való!
RonaGyuri
csak a köztörvényesékét támogatja:
Gulyás: Gruevszki az EU területén szabadon mozoghat, miután megkapta a menekültstátuszt
szalai1976
[-----Itt találsz meztelen lányok a városodban : tress.is/lanyok
Lepényleső
Pofázhat az hasonlót is,aki az ország terhére díszpintynek otthonából hozatja el azt akit
egyébként köztörvényes bűnökért otthonában elítéltek,itt meg-menekült migráns egy órán belül?
Kimberliska
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.