Kitti 12 év hallgatás után nyilatkozott a sajtónak.

Megszólalt az olaszliszkai lány, aki miatt 12 éve agyonverték Szögi Lajost
Fotó: Vajda János/MTI

Újra fókuszba került a 2006-os olaszliszkai lincselés ügye, hiszen hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az elsőrendű vádlott, ifjabb H. Dezső ötmillió forintos kártérítést kapott rossz tartási körülményeiért.

A Bors a helyszínen faggatta az akkor 11 éves H. Kittit az esetről. A fiatal nő egyébként azóta családot alapított, egy hároméves kislányt nevelnek párjával, alkalmi munkákból élnek.

Kitti a lapnak elárulta, nagyon sajnálja a történteket, és ha lehetne, megváltoztatná a múltat. 

Hazajárok a testvéreimhez Olaszliszkára, de ott aludni nem tudok. Az ablak ugyanis pont Szögi Lajos emlékművére néz

– mondta.

Szögi Lajos családja a mai napig nem kapta meg a megítélt kártérítést, miközben a hírek szerint H. Dezső, a gyilkosság első rendű vádlottja (és egyben a megszólaló Kitti bátyja) ötmillió forintos kártérítést kaphat a rossz börtönkörülmények miatt.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
Lári-fári...addig amíg a vezetőink nem egyeznek meg a bér-rabtartás ügyében Oroszországgal, addig ilyen minden nap előfordulhat...a büntetésnek nemhogy visszatartó ereje nincs, de inkább ösztönöz...akármilyen szar körülmény van a böriben, némelyik elítéltnek még az is sokkal jobb az otthoninál...

...de, ha ezek a nagyarcú elitéltjeink megismerkednének a Fekete Delfin nevű orosz fegyelmező intézmény körülmémyeivel, akkor összeszarnák-hugyoznák magukat az itélethírdetéskor(is)...méghogy kártérítés? pfff...

Az oroszok féláron vállalnák a bérrabtartást, mint amennyibe itt az adófizetőknek kerül...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
wagabund
Lári-fári...addig amíg a vezetőink nem egyeznek meg a bér-rabtartás ügyében Oroszországgal, addig ilyen minden nap előfordulhat...a büntetésnek nemhogy visszatartó ereje nincs, de inkább ösztönöz...akármilyen szar körülmény van a böriben, némelyik elítéltnek még az is sokkal jobb az otthoninál...

...de, ha ezek a nagyarcú elitéltjeink megismerkednének a Fekete Delfin nevű orosz fegyelmező intézmény körülmémyeivel, akkor összeszarnák-hugyoznák magukat az itélethírdetéskor(is)...méghogy kártérítés? pfff...

Az oroszok féláron vállalnák a bérrabtartást, mint amennyibe itt az adófizetőknek kerül...
Fradigege
Akkor azzal a lendülettel lehet is azt az 5 misit Kittiéknek átutalni. Így elbántak volna a faterommal éjszakánként vadászni járnék vissza.
X-ray
@Shikari: Ügyvéd? Hahaha... Ilyen csáládi háttérrel?
advocat
Csak megemlítem, hogy az 5 millió forintot kifizethetik a családnak. Mert az tartozás, csak egy jogerős bírói ítélet kell hozzá. Ügyvédek! Lehet jelentkezni.
Edmond Dantes
@advocat:Igaza van. Szerintem is az áldozat családjához juthat,mert a végrehajtó nyilván bejelenti rá az igényét.Csak itt is működik az a szabály,hogy egy bizonyos sorrendben kell kielégíteni a követelőket,s ha sokan vannak az áldozat családja előtt (állam,bankok,ügyvéd,végrehajtó...) akkor nekik csak a maradék jut,esetleg a fele.Az biztos,hogy a gyilkos féreg ebből egy fillért sem fog kapni,tehát nem kellene hergelni az emberek jogos indulatát!Persze még akkor is hiányzik harminchét és félmillió a családnak járó összegből.
kereső
@advocat: @Edmond Dantes: már elindult a végrehajtás az öt millára.
Macskaszem
@kereső: Nagyon helyes, Ez a pénz a tanár családját illeti. Már ami a hivatalos levonások után megmarad.
kereső
@Macskaszem: Kártérités! Elvileg ebből nincs hivatalos levonás-semmilyen jogcimen.
gazdag dezső
Sajnos,hogy még itt is akad pártfogója az ilyen rohadt gyilkos társaságnak !! Persze az ugyanilyen aljas férgek mint az ! ! Szomorú dolog az nálunk,hogy nem a becsűletes ,tisztességes emberkenek van becsület!! Az aljas bűnöző striciknek a világa ez !!Ami itt van nálunk!! Meddig is mehet ez így ?? Rákosiból is elege lett végűl a Magyar népnek !!!
bence
Sajnálod ? Hát sajnálhatod is ! Ha te nem futkosol hanem nézel is , akkor ez a szegény tanár még ma is élne ! Ő ! Akit ti meggyilkoltatok !!! A gyilkolásotok után a családja egy fillért nem kapott ! Veletek ellentétben ! Van pofátok felmarkolni ötmillió forintot . Ha lenne bennetek egy szikrányi becsület azt a pénzt oda adnátok a családjának , aki miattatok vesztette el az életét ! Kívánom mindnyájatoknak , de főleg annak , aki kiharcolta nektek az ötmilliót , hogy amíg éltek mardosson a lelkiismeret furdalás egy életen át benneteket !
kaomuflage
Valamelyik távol keleti országban hasonló nyavalygásokkal próbálkoztak a rabok. A válasz az volt: -Pont olyan körülmények vannak, hogy az ország legszegényebb lakója se akarjon oda bekerülni!!! És ezzel le is zárták a témát!!! Hozzá kell még tenni, azokhoz a börtönökhöz képest a magyar börtönökben rózsadombi körülmények vannak!
Borsodi
@bence: Én azt kívánom,hogy lassú kínok által dögöljenek meg akik ezt tették a tanárral.Remélem a lányok láthatják ahogy agyonverik őket ha már nem akasztották fel,inkább etették és még pénzt is adnak neki,érdemes gyilkolni a cigánynak Orbán szerint.Egyre nagyobb a biztonság,egyre jobban élünk,főleg ha agyon vernek,vagy leszúrnak.Egy élhető ország a mienk,de kinek?
vadsanca
Most jutott eszembe. Pedig tegnapelőtt kommenteltem a hírt.
Reformálnám a büntetés-végrehajtást. Mégpedig a következő képen.
Az elitlétekkel már nem börtönben, vagy fegyházban töltetném le a szabadságvesztés időtartamát, hanem pl. szállodában, motelben, esetleg panzióban.
Milyen érdekes lenne, ha a bíró az ítélethozatalkor a következőket mondaná.
15 év szabadságvesztés, -mely időtartama- szállodában letöltendő. Akkor felmerülnének ilyesmi problémák? Talán reklamálna az elítélt, hogy nem kapta meg időben a reggeli kávéját?
Edmond Dantes
@kereső: Sajnos van,nincs minősített végrehajtás.
kereső
@Edmond Dantes: hivatalos levonás mi lehet? Adó?-az nincs,nem terheli.
Edmond Dantes
@kereső: A fene tudja.Például a végrehajtó az biztos,vagy ügyvédi költség.Esetleg tartozás a szolgáltató felé,mivel azok egy része állami tulajdonban van,lecsaphatnak rá.A végére mindig a civil károsult marad.
wpym
@wagabund: Az kellene bizony! A hazai ipari hulladekot exportalni kellene Sziberiaba.
Azert odzkodnak bunozo politikusaink ettol, mert ok is odakerulnenek. De jo is lenne...
kereső
@Edmond Dantes: A jogerős birósági itélet,amennyiben végrehajtásra adják megelőzi az összes többit.Itt még csak a végrehajtó költségének sem szabadna felmerülni, hiszen a birói itélet alapján az összeget közvetlenül az államtól kell inkasszálni.Nem kell birósági végrehajtót igénybe venni.
terlasz
@Pegero: Nem kell ide még egy Sargentini-jelentés, elég lenne csak a megállapításai alapján az igazságszolgáltatásnak végezni a dolgát és kiosztani a lakatokat, akiket megillet.
Edmond Dantes
@kereső: Jó az ötlet,csak nem így van.A végrehajtó a negyvenmilliót próbálja összeszedni,neki ez az ötmillió olyan bevétel csupán,amit lefoglalhat.Nem mérlegelheti,hogy honnan jött,lefoglalja,munkát végez,tehát költsége van.
kereső
@Edmond Dantes: A végrehajtási eljárás helyett azonban lehetőség van arra, hogy a pernyertes fél az ítéletben foglalt fizetési kötelezettség kikényszerítésére az úgynevezett átutalási végzés jogintézményét vegye igénybe.

Az átutalási végzés a végrehajtás speciális módja, amely olyan végrehajtható okirat, mely tartalmazza ugyanazokat a kellékeket, amelyet a végrehajtási lap mint végrehajtható okirat. Az átutalási végzés kiállítására az a bíróság rendelkezik hatáskörrel és illetékességgel, amely a végrehajtási lap kiállítására jogosult lenne.

Az átutalási végzés kiadása végrehajtást kérő kérelmére történik, amelynek egyetlen korlátja, hogy kizárólag a pénzforgalmi szolgáltató által, az adós javára kezelt pénzre folyhat végrehajtás, egyéb vagyonra (ingó- vagy ingatlanvagyonra) nem.

Az átutalási végzés iránti kérelem kötelező tartalmi elemei között természetesen meg kell jelölni az adós nevét (cégnevét) és az azonosításához szükséges adatokat (legalább az anyja nevét, illetőleg a cégjegyzékszámát), valamint az adós számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatót és a számlaszámot.

A fentieken túl meg kell jelölni a végrehajtandó határozatot, a pénzkövetelés összegét, a teljesítési határidő utolsó napját. A pénzkövetelés kifizetését a végrehajtást kérő számlájára történő átutalással, illetőleg a címére történő kiutalással is kérheti. Az átutalási végzés iránti kérelem mint végrehajtás elrendelése iránti kérelem illetékköteles.

Átutalási végzés esetén olyan hatósági intézkedésről van szó, amikor a törvényi felhatalmazással rendelkező szerv (pl. bíróság) megkeresi az adós számlavezető pénzintézetét, és átutalási megbízást ad részére, hogy a végzésben foglalt összeget az adott bankszámlára utalja át. Ezt a felhívást a pénzintézet nem tagadhatja meg.
csipetke
Felháborítónak tartom,hogy elítélt bűnözők bármiféle kártérítést kapjanak a rossz tartási körülmények miatt.Mit akarnak?A börtön nem gyógyüdülő,aki odakerül,igenis érezze magát [email protected] ha már ez a gané,aki agyonverte Szögi Lajost,és kártérítést kap,ezt az összeget kapja meg a tanár családja.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.