Szakszervezetek ismertették csütörtökön Budapesten a kormányzati igazgatásról és a rendvédelmi szervekről szóló törvénytervezetekkel kapcsolatos munkavállalói véleményeket.

Sztrájk helyett tömeges szabadságkivétellel tiltakoznának a szakszervezetek a kormány tervei ellen
Fotó: Youtube

A sajtótájékoztatón Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke közölte, hogy

ha a jogalkotó nem veszi figyelembe az érdekképviseletek javaslatait, "szabadságnapot" szerveznek: arra fogják kérni a munkavállalókat, hogy vegyenek ki szabadságot a döntés napjára, és nézzék "egészen közelről, a parlament mellől" a fejleményeket.

Ennek oka, hogy sztrájkot nincs idejük szervezni: ha csütörtökön meghirdetnének egyet, akkor is

legkorábban csupán december 27-én lehetne törvényes munkabeszüntetést tartani

- jelezte. A tiltakozás kifejezéséről ugyanakkor nem mondanak le – tette hozzá Boros Péterné.

Az MKKSZ elnöke hangsúlyozta, hogy szolidaritási napnak szánják a megmozdulást, amelynek pontos dátumáról külön felhívást adnak majd ki.

Jelentős feszültséget érzékelnek a munkahelyeken

- jegyezte meg.

Közölte, hogy a kormányzati igazgatásról és a rendvédelmi szervekről szóló törvénytervezetekkel kapcsolatos munkavállalói véleményekről szóló dokumentumot több mint egy hete elküldték a kormánynak.

A közigazgatásról szóló törvénnyel kapcsolatban jelezte, az anyagban közös véleményként arra utaltak, hogy a célkitűzésekkel egyetértenek:

támogatják az állampolgárok elismerését kiérdemlő igazgatást, egyetértenek a bürokráciacsökkentéssel, valamint fontosnak tartják a méltó anyagi megbecsülést. A pozitív alapelvek megvalósíthatóságát azonban a javaslat nem igazolja vissza

- hangoztatta.

A leglényegesebb kifogásuk a bérrendszerrel kapcsolatos,

amely Boros Péterné szerint sem biztos jövedelmet, sem garantált előmenetelt nem jelent, továbbá semmivel nem indokolható, durva különbséget tesz az állami tisztviselők, a megyei kormányhivatali dolgozók és a központi közigazgatás munkavállalói között az előbbi két kategória kárára.

Agg Géza, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének elnöke hangsúlyozta, hogy intenzív időszakot élnek a központi közigazgatásban, egy folyamatban lévő létszámcsökkentés közepén vannak.

Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke a rendvédelmi szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvénytervezettel kapcsolatban

azt kívánta a kormány tagjainak, hogy a rokonaik is rendvédelmi alkalmazottakká váljanak.

A szakszervezetek.hu képviseletében felszólaló Dura Mirjam, a Dura Stúdió vezetője közölte, hogy online szavazást indítottak: arról kérdezték meg az olvasóikat, szerintük a jelenlegi helyzet indokolja-e egy országos sztrájk indítását. Az eddig mintegy 5700 válaszadó 97 százaléka igennel felelt. Hangsúlyozta, hogy a felmérés nem reprezentatív. Dura Mirjam azt szorgalmazta, hogy minél több ember nyilvánítsa ki a véleményét az ügyben.

Lázár András, a Hírközlési, Média és Távközlési Szakszervezeti Szövetség elnöke azt mondta, hogy a munkavégzés hatékonyságát és a családok életének segítését eredményezné a rugalmas foglalkoztatás, a családbarát munkahely. A humán erőforrás hiánya a közszolgálat szinte minden ágazatában krízishelyzetet idézett elő, amelynek terheit a jelenleg ott dolgozók, az ingyen túlmunkát teljesítők viselik – fűzte hozzá.

Mezei Tibor, a Külügyminisztériumi Dolgozók Szakszervezetének elnöke kitért rá, hogy a törvénytervezet kedvezőtlenebb helyzetbe hozná a szakszervezeteket, mint a hatályos törvény.

Taskovics István, a Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezetének elnöke arról beszélt, hogy a kabinet kormányzati létszámgazdálkodást akar bevezetni, amely lényegében azt jelentené, hogy ők határoznák meg az igazgatási szervek alaplétszámát. Az egy hónapja végrehajtott létszámcsökkentés azonban bebizonyította, hogy a kabinetnek teljesen más fogalmai vannak arról, hány emberre van szüksége egy hivatalnak a feladatai ellátásához, mint az adott intézménynek – hangoztatta.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Itt már csak egy országos méretű többnapos bénító sztrájk jelenthet valamit. Ezzel a diktatórikus rezsimmel nem lehet tárgyalni, ez a szarházi bűnöző banda csak erőből ért.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
1magyar
Dolgozz csak hülye magyar majd az unió vezető,mérkell és zenekara az afrikai migránsoknak Orbán és kormánya meg a környező országban élőknek elosztogatja a fizetésedet, te meg dögölj bele a munkába!:(
Tracyotta
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
Eladott Ország
Nyugat- Európában ( különösen Franciaországban) a töredékét sem lehetne megcsinálni a dolgozókkal szemben, amit ez a despota bűnöző cigány és bandája meg mer csinálni, akinek már réges régen a börtönben lenne a helye!
terlasz
Jópofa dolog, de a szabadságot nem kötelező kiadni a dolgozó óhaja szerint.
gulyasgyula
@Eladott Ország: ...Tavaj ősszel a TESCOS tüntetéskor megkérdeztem az egyik nyugdíj előtt álló dolgozót ...Miért nem tüntettetek még 1-2 hétig biztos több bért kaptatok volna ...A válasz :: akkor miből élünk ??? A nyugdíjba vonulás előtt egy évvel nem volt 1-2 száz ezer forintja félre téve ...A most tüntetésre küldött tüntetőknek ki ad fizetést 1-2 hónapig ???
Eladott Ország
@gulyasgyula: Ezt a gazemberséget amit ez a rohadt bűnöző kormány meg mert tenni ezzel a néppel Európában senki nem meri megtenni. Amellett az egyik legszarabb fizetést tudják nyújtani, és még a túlórát is 3 éven belül lehet kifizetni. Erre csak az lehet mondani, hogy ez a kormány takarodjon a hálál faszára.Meddig lehet szopatni ezt a szerencsétlen népet? Maholnap a pofánkba fognak szarni! Elég volt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.