Elfogadta új stratégiáját Miskolcon megrendezett közgyűlésén a Magyar Űripari Klaszter csütörtökön. A cégbemutatóval, workshoppal egybekötött tanácskozás egyik célja, hogy az űripar iránt érdeklődő vállalatok megismerhessék azokat a terveket, amelyeken keresztül a nemzetközi űriparban meghatározó szerepet nyerhetnek.

A hazai űripar új fejezete kezdődött 2015-ben, amikor Magyarország az unió űrügynökségének (European Space Agency – ESA)tagja lett, ezzel új lehetőségek nyíltak az európai együttműködésekre, a lehetőségek hatékonyabb kihasználását szolgálja a kormány azon változtatása, amely a magyar űrügyeket a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz (KKM) csoportosította át, és a teendők irányítását miniszteri biztosra bízta – mondta Ferencz Orsolya, a KKM űrkutatásért felelős miniszteri biztosa a rendezvény szünetében megtartott sajtótájékoztatón.

Új stratégiát fogadott el a Magyar Űripari Klaszter

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

Úgy fogalmazott: az unió kiemelkedő szerepet szán az űriparnak, mint az ipar egyik legösszetettebb, és innovatívabb területének, az ESA-hoz való csatlakozás óta az uniós döntéshozók, valamint az űripari kis- és nagyvállalatok szervezetében a Hunspace is képviselteti magát.

Mint mondta: az űreszközök létrehozása egy állandó innovációs kihívás, ugyanakkor ezen a területen a legnagyobb a hozzáadott érték, itt a leggyorsabb a technikai fejlődés.

Az űripar szolgáltatásai között a távközlés, a navigáció és a Föld-megfigyelés áll az élen, de egyes szolgáltatások, mint a logisztika, a térinformatika központi szerepet játszanak az információs forradalomban is. Az űripar fogalma is változott az elmúlt évtizedben, míg korábban az ismeretszerzésen, az űrkutatáson volt a hangsúly addig ez mára áttevődött a szolgáltatások területére.

A tanácskozáson elhangzott: az űrügynökséghez történt csatlakozás után fontos feladat, hogy a klaszter a magyar kutatási, fejlesztési eredményeket többszörösére növelje. Ezt leginkább nemzetközi nagyprojektek elnyerésével, illetve azokban való részvétellel kívánja elérni a Hunspace. A klaszter emellett minél több hazai vállalatot vonna be űripari fejlesztésekbe.

Budapesten az elektronika és az informatika a fő terület, a másik űripari központban, Miskolcon pedig anyagtudományi, szerkezeti, és hőtani fejlesztések történnek. A Miskolci Egyetem az 1980-as évektől előbb az Interkozmosz, majd a NASA partnereként aktív szerepet vállalt az űr megismerésében.

(MTI)

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
A társulat már konkrét terven is dolgozik. Magyar űrhajó szállna le a Nyékládházi kavicsbánya felszínére.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
@Qqberci: Miert akarod szennyezni azt a szerencsetlen Marsot? Nem tehet az semmirol sem,... Inkbb egy tuti kis feketelyukat keresne'k az egesz bagazsnak,...:o))))
karma1
@qxy: Ez a soknevu buzi, aki meg magyarul sem kepes egy tomondatot sem osszehozni, tutira a modi engedelyevel jon be erre az oldalra...
Elmehet az osszes neve'n a kurva anyjaba, mig finom urino vagyok...:o((((
Nem veletlenul latod PIROSSAL es felkialtojellel a "Not secure" megjegyzest a kereso sorban, ahova az URL-t kell begepelni,...:o(((
qxy
@karma1: Na akkor le is kurvázom minden cikkben az tuti.
karma1
@qxy: Baratom, semmi bajod nem lesz belole!...:o))))
Sámannus
Lehetne a NASA mintájára MÁSA. Hangzatosabb is meg a nagy kórmányosok is jobban boldogulnának vele, egy egy raport alkalmával félszavakból is jobban értenék egymást.
Sámannus
Hamarosan stadion csészealjak fedik el a napot előlünk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.