A fővárosi önkormányzat valóban kötött egy finanszírozási szerződést az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD), de ez a szerződés továbbra is érvényben van, így az elektronikus jegyrendszer projektje folytatódhat – közölte Budapest főpolgármestere pénteken Budapesten.

Tarlós Istvánt egy szoboravatási ünnepség után kérdezték újságírók azzal kapcsolatban, hogy előzőleg közleményben tudatta:

a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának, Dabóczi Kálmánnak a felmentését kezdeményezte a cég e-jegyrendszer-projektje miatt.

A főpolgármester újságíróknak nyilatkozva úgy fogalmazott:

ez egy olyan rosszul felmért, időhúzó tevékenység volt, ami nem járhat következmények nélkül

Tarlós István problémának nevezte, hogy "az ellenzéki sajtó" összekever két szerződést, és ebből túlzó, téves következtetéseket von le.

A fővárosi önkormányzat valóban kötött egy finanszírozási szerződést az EBRD-vel, az érvényben is van, a BKK pedig önállóan kötött egy másik – kivitelezési – szerződést. Ez utóbbi az, amelyet a BKK igazgatósága "hosszú vonakodás után" november 21-én felmondott – mondta el Tarlós István. Hozzátette: mivel a finanszírozási szerződés továbbra is érvényben van, a projekt folytatódhat.

Ez a BKK saját önálló projektje volt, így pillanatnyilag nem tudja megítélni a kifizetett összegek nagyságát, de a neki átadott tájékoztató szerint az ezekért járó ellenszolgáltatás teljesült is – mondta Tarlós István. Ha legyártották például az összes kaput, akkor az a jövőben felhasználható – hozott példát.

A főpolgármester jelezte: a projektet felügyelő főpolgármester-helyettes pozíciója és feladata pedig megváltozott. "Gyakorlatilag lefokoztam" – fogalmazott Szeneczey Balázssal kapcsolatban.

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Pistuka tuggyuk, te is lenyúltad a magadét! =))
papa.49
Az új jelszó ,,a lopás zavartalanul folytatódik,, !!!
Tracyotta
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.