Az LMP társelnöke szerint "a magyar külügy bűnözők utazási irodájává vált".

Demeter Márta pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette:

a külképviseletek nem a magyar embereket és a magyar államot képviselik, hanem Orbán Viktor miniszterelnök személyes döntéseit hajtják végre.

A hálózatot bűncselekmények elkövetésére használják, diplomáciai fedésben – jelentette ki, az egyik legnagyobb biztonsági kockázatnak ítélve mindezt.

Sérelmezte, hogy a külképviseletekre szinte ugyanannyit költ az állam, mint a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságra és a végrehajtó alakulatokra, a forrást pedig például egy "elítélt szöktetésére" fordítják.

Visszásnak nevezte többek között azt, hogy a moszkvai magyar kulturális intézet biztosított helyet az egyik letelepedési kötvényeket forgalmazó cégnek, amely az orosz tényfeltáró sajtó szerint maffiakapcsolatokkal rendelkező üzletembernek is biztosított letelepedési engedélyt.

Demeter Márta hozzátette: a külügyi iratbetekintésekor derült ki, hogy a taskenti nagykövetség felújítása során ellenőrizetlen üzbég magánszemélyek ismerhették meg a nagykövetség teljes alaprajzát és műszaki paramétereit. Ide sorolta Kiss Szilárd volt moszkvai agrárattasé ügyét is, aki szerinte bűnözőket juttatott vízumhoz, ám az ügyben megszüntették a nyomozást, mert "a külügy egyszerűen bedarálta a vízumigényléssel kapcsolatos dokumentumokat". Az állam közös céget is alapított a terrorizmus finanszírozásáért is körözött nemzetközi bűnözővel, Ghaith Pharaonnal – folytatta.

A képviselő kérdést kapott azon videóval kapcsolatban, amely szerint Szávay István (Jobbik) a párt egyik tisztújító kongresszusán párttársai előtt azt állította: az előző nap lezsidózott, majd megütött egy nőt egy budapesti szórakozóhelyen, miután az azt mondta, hogy nácibűz van. Demeter Márta kijelentette: ha a kijelentés így hangzott el, az elfogadhatatlan, amiért elnézést kell kérni, tudomása szerint ez meg is történt. Elvárhatónak ítélte azt is, hogy Szávay István pártja is elhatárolódjon a kijelentéstől.

Arra a kérdésre, hogy Szávay Istvánnak vissza kell-e adnia parlamenti mandátumát, azt felelte: bármilyen szankcióval kapcsolatos kérdés a Jobbikra tartozik.

Hogy a történtek után az LMP vállal-e még politika közösséget a Jobbikkal, a társelnök azt felelte: az együttműködésük a Jobbikkal nem politikai közösségvállalás és nem is ideológiai alapú. Napi gyakorlati munkáról van szó – tette hozzá –, amelyet eredményesnek tart. Közölte: a munkát folytatják, az pedig a Jobbik döntése, milyen feladatokra delegálja Szávay Istvánt.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.