Több mint kétmilliárd forinttal támogatja a magyar kormány két mexikói templom felújítását – szúrta ki a 444.hu.

Kétmilliárd forinttal támogatja a kormány két mexikói templom felújítását

A Tepoztolan kolostortemplom és a mexikóvárosi Jézus Szíve Templom is a 2017-es földrengésben sérült meg. 

Felújításukat több mint kétmilliárd forinttal támogatja a magyar kormány.

Az 1632/2018 (XI. 29.) kormányhatározat szerint a kormány 2019-ben 885554868 forinttal, 2020-ban 1145368657 forinttal támogatja a – Google Street View-val bejárható – tepoztlani kolostortemplom, illetve a mexikóvárosi Juaerez negyedben levő Jézus Szíve Templom felújítását. Határozatában a kormány felkérte a külügyminisztert, hogy folytassa le a szükséges tárgyalásokat erről a mexikói kormánnyal.

A Külügy az RTL Klubnak azt mondta, 

 "Magyarország elkötelezett a katasztrófa sújtotta keresztény közösségek védelme és vallási emlékhelyeinek gondozása tekintetében".

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Cserébe a mexikói drogkartell megigérte, hogy a balhé elsimítása érdekében átvállalja a Gruevszki ügyét.
Egy ide--egy oda avagy kéz kezet mos.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
1magyar
Úgy osztogatják a mi pénzünket mintha a sajátjuk lenne, bár abból nem osztanak senkinek.
Nem azért választunk vezetőket, hogy elbasszák a pénzünket, hanem gazdálkodjanak a mi javunkra jól vele.
kokopelli
@advocat: Érdekes dolog,hogy egy pártízezer km-re fekvő ország adakozik a világ egyik
legnagyobb droghálózatának!Aki nem volt még odaát az el sem tud képzelni,egy akkora
nyomort,olyan magas bünözési rátát,és akkora utólag megjelenő félelemérzetet,ami az or-
szág elhagyása után jelentkezik! 6 óra elég volt ahhoz!!Életem legnagyobb melléfogása!
feleselek
@papa.49: Mexikónak, sem az USA-val, sem pedig Magyarországgal nincs kiadatási egyezménye!!!
papa.49
@feleselek: Amerikába nem mehet mert ,,nem kívánatos,, ő meg a családja, a sleppje, tehát marad Mexikó !!!
kokopelli
@feleselek: én Mexikót ajánlanám neki,mert ott nem érdekes,hogy honnan jött,
mert a lóvéját nem tartja meg sokáig!...nagy rá a kereslet,és gyors a tulaj elünése!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.