A Vestfrost dán vállalat 4,4 milliárd forint beruházással bővíti a Csongrád településen lévő hűtőgépgyártó- és raktározási kapacitását, amelyhez a magyar állam 1,05 milliárd forint kormányzati támogatást ad, a beruházással 93 új munkahely jön létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Ismertette, Magyarországon 150 dán cég több mint 230 milliárd forintot fektetett be, több mint 15 ezer magyar munkavállalót foglalkoztatnak, korszerű technológiájukkal pedig jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar gazdaság sikeresen átlépjen az új típusú gazdasági korszakba.

Kijelentette:

a magyar-dán gazdasági együttműködést nem terheli politikai nehézség, tavaly a magyar-dán kereskedelmi forgalom 13 százalékkal bővült, meghaladta az 1,3 milliárd eurót, az idén az első kilenc hónapban meghaladta az 1 milliárd eurót.

Bővíti gyártási kapacitását a dán Vestfrost Csongrádon

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Gattyán László, a cég vezérigazgatója a Vestfrost Zrt. beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2018. december 3-án. A dán vállalat Csongrádon 4,4 milliárd forint beruházással bővíti hűtőgépgyártó és raktározási kapacitását, amelyhez a magyar állam 1 milliárd 50 millió kormányzati támogatás ad, a beruházással 93 új munkahely jön létre. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Szijjártó Péter felidézte, hogy a dán tulajdonos 2010-ben vásárolta meg a helyi hűtőgépgyárat, amit mára Csongrád város egyik legnagyobb ipari üzemévé fejlesztett, ahol nemcsak termelnek, hanem kutatás-fejlesztés is zajlik.

A Csongrádon gyártott hűtők 100 százalékban környezetbarát anyagból készülnek, működésük során károsanyag-kibocsátásuk megfelel a nemzetközi szabályozásnak, a termékek 98 százalékát exportálják, ezért a beruházás a magyar gazdaság teljesítményében is fontos szerepet játszik – mondta a miniszter.

A tárcavezető felhívta a figyelmet arra, hogy a rendszerváltás óta Magyarországon most először haladta meg a 4,5 milliót a foglalkoztatottak száma, a jelentős létszámbővülés elsősorban a versenyszféra beruházásainak köszönhető.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány 2010-ben 10 év alatt 1 millió új munkahely létrejöttét tartotta szükségesnek az ország versenyképességének javulásához. Az elmúlt 8 évben több mint 800 ezer új munkahely jött létre Magyarországon, a magyar munkanélküliségi szint pedig a negyedik legalacsonyabb mutató az Európai Unióban Hollandiával holtversenyben.

A miniszter kitért arra is, hogy folyamatosan növekszik a magyarországi beruházások száma, ismertetése szerint a Nemzeti Befektetési Ügynökségen (HIPA) közreműködésével Magyarországra 2015-ben 67, 2016-ban 71, 2017-ben 97 beruházás érkezett.

A sajtótájékoztatón Gattyán László, a Vestfrost Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy

a dán tulajdonos folyamatosan bővíti csongrádi gyárát, 175 munkavállalót foglalkoztatnak, amit a beruházással tovább növelnek 93-mal.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy

a dán beruházás új szemléletet is meghonosít Csongrád városában, jelentős műszaki bázist képvisel a jellemzően mezőgazdasági területen.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szalai31
=----Itt találsz meztelen lányok a városodban : Huit.Re/Lanyok
Benedista
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.