A DK szerint a magyar kormány "elüldözte" Budapestről a CEU-t.

Arató Gergely frakcióvezető-helyettes hétfői budapesti sajtótájékoztatóján az egyetem közleményére reagált, amelyben bejelentették, hogy minden amerikai akkreditációjú programjukat Bécsben indítják el 2019 szeptemberében.

Ez a hétfő fekete nap a magyar felsőoktatás, az egyetemi autonómia és a tudományos élet számára

- fogalmazott az ellenzéki politikus.

Közölte:

a DK-s képviselők hétfőn emiatt fekete szalagot tűztek ruhájukra, parlamenti irodájuk ablakából pedig fekete zászlót lógattak ki.

Kijelentette: "a CEU elüldözése" azt üzeni, hogy Magyarországon nincs szükség tudásra, innovációra, egyetemi autonómiára és felelős gondolkodásra.

Az a rendszer, ahol egyetemi szakokat tiltanak be, az maga a nagybetűs diktatúra

- mondta.

Kérdésre válaszolva kiemelte, hogy a CEU-nak éppen az az értéke, hogy egyszerre magyar és amerikai felsőoktatási intézmény, de közben Budapesten működik. Az egyetemen számos magyar hallgató tanul és az intézmény tudományos kapcsolataiból a magyar felsőoktatás más szereplői is profitálhatnak – szögezte le.

A politikust kérdezték arról is, hogy a jobbikos Szávay István visszaadja képviselői mandátumát, mert előkerült egy hangfelvétel, amin azt állította: lezsidózott, majd megütött egy nőt egy budapesti szórakozóhelyen, miután az azt mondta, hogy nácibűz van. Arató Gergely azt felelte, hogy a DK nem kommentálja más pártok belügyeit. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a lépést szükségesnek tartják, mert nem lehet országgyűlési képviselő, aki így beszél és "könnyen lehet, hogy így is gondolkozik".

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Madácsi Pali
Nem csak a DK szerint. Minden demokrata.így érzi.
Madácsi Pali
Nem csak a DK szerint. Minden demokrata.így érzi.
Nessy
@Madácsi Pali: Sőt, pártállástól függetlenül minden értelmes ember! Kivéve a kegyenceket.
Jozefina
Ennyit a vezérről!!!??
ov grázi diliház számlája!!!
olkt.hu/itt-a-vege-orban-amokfutasana...

Ez a lengyel cikk író hihetetlen józansággal tárja fel az orbán rendszert!!! Kétszer is elolvastam!!! Nagyon ajánlom mindenkinek!!!
tldr.444.hu/2018/12/03/orban-viktor-n...

Egyszer mindennek vége!!!
olkt.hu/tortenelem-ora-egyszer-minden...
Lepényleső
Az embereket összefogni a különböző ügyek mentén ezeknek sem jutott volna eszébe?
Statiszták ezek mind a bán kezébe?
Benedista
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.