Mozgalmassá válik időjárásunk. Fokozatosan a tőlünk északra elhelyezkedő ciklon melegszektorába kerültünk, ahol nyugat, délnyugat felől enyhe és nedves léghullámok érkeznek fölénk. Kedden ugyanakkor már hidegfront érkezik. Ezek miatt több alkalommal várható csapadék: zömmel eső várható, de a magasban zajló melegedes és a felszínközeli fagyosabb légrétegek miatt néhol ónos eső is lehet. Ugyanakkor a hidegfront nyomán kedd este a hegyekben hózáporok alakulhatnak ki.

Hideg- és melegfrontok kergetőznek fölöttünk, tavaszi meleg lesz, aztán megint havazhat

Kezdetben még erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd nyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, az éjszaka képződött ködfoltok néhol csak lassan szűnnek meg. Délelőtt még többfelé, majd egyre inkább csak keleten lehet eső, de délután a Dunántúlon is kialakulhat egy-egy helyen zápor. Késő délután, este a hegyekben hózápor is előfordulhat. A déli, délnyugati szél egyre többfelé északnyugatira fordul, megerősödik, a Bakonyban és a Balaton térségében viharossá fokozódik. A hőmérséklet többnyire 7, 12 fok között valószínű, de északkeleten helyenként 4, 6 foknál nem lesz melegebb. Késő estére 1, 5 fok közé csökken a hőmérséklet.

(met.hu)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.