A férfi nem követ el bűncselekményt azzal, ha otthonát áron alul és ezzel együtt természetbeni fizetségért árulja, sőt, még csak prostitúcióról sem lehet beszélni.

Szexért cserébe kínálja 35 négyzetméteres lakását egy negyven év körüli férfi Komárom-Esztergom megyében – írja a Blikk.

„Lakrész kiadó munkahellyel rendelkező lány vagy hölgy számára, maximum 50 éves korig. Bérleti díj igen kedvező, fix 20 ezer forint, ami tartalmazza a rezsit, plusz heti egy alkalom természetben”

– ezzel a felhívással keresi szexpartnerét, egyben lakótársát egy férfi.

A hirdetőt álnéven kereste meg a lap. A főbérlő nem sokáig kertelt, még csak ismerkedni sem szeretett volna, csupán egy képet kért, majd rögtön a tárgyra is tért.

„A természetben fizetést én nem egy ilyen romantikus dolognak gondolom, csak hogy kihasználjuk egymást testileg”

– kezdte az ismeretlen, aki nem sokat árult el magáról.

Állítása szerint azért nem fedi fel azonnal a személyét, mert

nem egyedülálló, de a keresztnevét hajlandó volt elárulni. Mint mondta, annak a hölgynek, aki elfogadja a feltételeit, biztosan nem lesznek anyagi gondjai a jövőben.

„Kétféle lehetőséged van, rajtad áll, hogy melyik a szimpatikusabb. Meg lehetne oldani úgy, hogy

orálisan kényeztetsz engem végig, vagy pedig aktussal oldanánk meg a dolgot”

– írta a férfi, aki a nem kívánt terhességre is gondolt.

„Ha utóbbit szeretnéd inkább, jó lenne, ha gyógyszerrel védekeznél, hogy elkerüljük a teherbe esést” – mondta.

Kamarás Péter ügyvéd szerint bár az eset felvet némi erkölcsi aggályt, jogilag nem követ el bűncselekményt az, aki így keres magának szexpartnert.

Szexért kínál lakást egy főbérlő

„Nem beszélhetünk üzletszerű kéjelgésről, hiszen nincs szó válogatás nélküli szexpartner felhajtásáról, prostitúcióról. Ebből később kialakulhat akár barátság, szimpátia. Erkölcsileg mindenképp sajátos az eset,

jogi értelemben azonban az ilyen albérletszerződésért senki sem tehet feljelentést”

– vélekedett az esettel kapcsolatban az ügyvéd.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(Blikk)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
wagabund
Ez új? ugyan kérem... diáklányok is próbálnak jól élni úgy, hogy valaki eltartja őket, kifizeti a borsos tandíjukat, amíg a diplomát megszerzik. Vagy számtalan albérletben ez a fizetési mód. Ha a bérlő meg van szorulva, akkor nincs mit tenni... csak szólok, hogy ez nem csak ebben az országban van így...
gulyasgyula
@wagabund: ...Az RTL sorozat filmjein naponta van szex és mégse háborodik fel senki PEDIG EZT IS PÉNZÉRT CSINÁLJÁK amit a gyerekek is láthatnak ...
wagabund
@gulyasgyula: ajaj, az rtl-t nem nézem, de hallottam róla...ez egy igen jó példa (sajnos)...
GeoCravker
@wagabund: z egyetemi prostitució valóban nem új és nem magyar találmány. Még csak nem is csak a lányok esetében. "Házinéni" is előfordulhat olyam, aki a negyvenes éveiben, válóper után diákfiu(ka)t vállal magára.
volvós
@GeoCravker: 12:48
De nem csak a 40-esek, hanem 70-es pénzes öregasszonyok is ( még fizetnek is érte, hogy rendesen megdugják Őket. ) A vénember férje meg végignézi az orálist...
Tracymika
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
Lepényleső
Ez mindig is állami monopólium volt;tettél szert egy lakásra,miközben az állam úgy kezelt
mintha lennél az ágyasa.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.