Két százalékkal növekedett a kormánypártok szavazóinak aránya októberről novemberre, a Jobbik tábora pedig ugyanennyivel csökkent – közölte a Nézőpont Intézet kedden.

Nézőpont: tovább erősödött a Fidesz, gyengült a Jobbik

Fotó: MTI/Mohai Balázs 

Továbbra is a teljes felnőtt magyar népesség 38 százaléka szimpatizál a Fidesz-KDNP-vel, tehát mintegy hárommillió kormánypárti választópolgár van az országban.

A Jobbik támogatottsága a teljes népességen belül 9 százalékra csökkent az elmúlt hónapban, így már kevesebb mint 800 ezer szimpatizánssal rendelkezik – mérte a Nézőpont.

Az MSZP és a Párbeszéd koalíciója 5-ről 6 százalékra növelte táborát, ez mintegy félmilliós lehet.

A Demokratikus Koalíció megtartotta az októberben mért 4 százalékos támogatottságát a teljes népességben, ami 320 ezer fő. A Magyar Kétfarkú Kutyapárt 1 százalékkal növekedve immáron 3 százalékon áll, azaz 240 ezer támogatója lehet.

Az LMP és a Momentum változatlanul 2-2 százalékos, 160-160 ezer fős táborral rendelkezik, a Mi Hazánkat pedig a lakosság 1 százaléka, mintegy 80 ezer ember támogatja.

Nézőpont: tovább erősödött a Fidesz, gyengült a Jobbik

Forrás: Nézőpont

A Fidesz-KDNP tábora jelentősen aktivizálódott az elmúlt egy hónapban.

A választási részvételüket biztosra ígérő választópolgárok körében 51-ről 53 százalékra emelkedett a kormánypártok támogatottsága.

A tavaszi választások óta ez már 6 százalékos emelkedést jelent a Fidesz-KNDP belföldi listás eredményében.

A Jobbik fordított utat járt be, támogatottsága októberről novemberre 17-ről 15 százalékra csökkent a biztos szavazók körében. Ez 4 százalékos csökkenés az országgyűlési választás óta, miközben a belőle kivált Mi Hazánk 2 százalékra növelte szavazói arányát.

A biztos szavazók körében az MSZP-Párbeszéd megtartotta múlt havi, 10 százalékos táborát, a DK 1 százalékpontot veszítve ezúttal 7 százalékon áll. Továbbra is 4-4 százalékos a támogatottsága az LMP-nek, a Kutyapártnak és a Momentumnak, a biztos szavazók 1 százaléka pedig egyéb pártokra szavazna.

A Nézőpont Intézet szerint "érdekes fejlemény", hogy a Fidesz-KDNP támogatottsága rendre azokban a társadalmi csoportokban növekedett, amelyekben a Jobbiké csökkent.

A férfiak körében a Jobbik 3 százalékkal esett vissza, a kormánypártok ugyanennyivel növelték támogatottságukat. A megyeszékhelyeken a Jobbik tábora 4 százalékponttal lett kisebb októberről novemberre, a Fidesz-KDNP ebben a csoportban 5 százalékkal bővült.

A legdrámaibb, 6 százalékos visszaesést a Jobbik a hagyományos célcsoportjának számító 18-29 évesek körében szenvedte el, a kormánypártok ebben a korcsoportban 4 százalékkal növekedtek.

Ha most vasárnap tartanák az európai parlamenti választásokat, akkor a mért adatok alapján a Fidesz-KNDP a jelenlegi 12 helyett 14 képviselőt küldhetne az EP-be. Rajtuk kívül a Jobbik 4, az MSZP-Párbeszéd 2 és a Demokratikus Koalíció 1 jutna parlamenti mandátumokhoz.

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása november 10-27. között készült 2000 fő személyes megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. A 2000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatóság esetén a mintavételi hiba 2,2 százalék – tudatta az intézet.

Forrás: MTI

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@Nessy: Ja és a szerverterembe idegeneknek belépni tilos! Csak a fidesz!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
Durván kéthetente jönnek ezzel a drogos szöveggel.
qxy
100 at adok arra hogy ez a " Nézőpont is Fidesz nyalonc. mint az Origó. Vagyis, ez a hír csak a Fideszeseknek szól, mert nem igaz Orbán meg pjon le.
desiro
Jól fizetik a köcsögöket...
Dicsérik az urat.
Eladott Ország
...+ az anyátok 3,14csája. Mivel dübörög a magyar jólét, mint az angolai elefántcsorda, Hegedűs Zsuzsa asszony már nem etet, hanem oktat. Most, hogy már elfogytak a szegények az országban, valamiféle iskolai legó játékba kezdett a csórók nagy megmentője, hiszen dugig van ötletekkel. Agitált már kökényszedésre, csirkeudvarra és már 2012-ben elszállt a tudós agya. Minálunk moziba, színházba, kozmetikushoz jár az idős emberek többsége. Golfoznak, teniszeznek is, aztán pihenésként becsapnak egy adag lazacot. Azok az öregek, akik valójában örülnek, ha luk van a seggükön. Hablaty a köbön.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2018/10/hegedus-zsuzsa-666x430.jpg
Eladott Ország
Már indulni sem szükséges senkinek, úgyis a Fidesz győz. Mondta a Nézőpont, mert látta ő a szemével. Az külön cuki, hogy a "függetlenpártatlanjobboldalikonzervatívkeresztény" ( így egy slukkban) de leginkább fideszes intézet konkrétan tudja, hogy az összes párt témája a migráció lesz. Az egyik lehetőség: csak a Fidesz indul a választáson ezért tudható előre a kampánytéma. A másik opció: a Fidesz megmondta az induló pártoknak, mi lehet a kampánytéma. Több most nem jut eszembe. Vagy ha nem, hát majd leáll a szerver.
Jó lenne ha Nézőpont valami hasznosat csinálna a kormány seggének lihegő nyaldosása mellett.
tudode
Nem lehet más oka ennek a bazi nagy ERŐSÖDÉSNEK, mint az, hogy cirkuszjegyre nincs lóvéja az alattvalóknak olyan év után, amelyet előadott pl. 2017-ben a NEMZETI ÁLLAT CIRKUSZ:
.
---- Élő adásban omlik össze a Soros-valóságshow
www.youtube.com/watch?v=tRObn2unBpQ
.
Oszt mi lett az OLCSÓ MUNKAERŐVEL való csábításának a NÓTA VÉGE, már ami a migráncsokat illeti:
.
---- Özönleni kezdtek a külföldi munkavállalók Magyarországra
Székely Sarolta
mfor.hu/cikkek/makro/ozonleni-kezdtek-a-kulfoldi-munkavallalok-magyarorszagra.html
Egyre nagyobb gond a munkaerőhiány, na de ennyire?!
.
A CEU megvót, mi jön ez után a közpénzből qva jól fizetett PAPAGÁJKOMMANDÓ előadásában ahhoz, hogy az ALATTVALÓK jól szórakozzanak a csuti KAR MESTERKEDÉSÉVEL!
Nessy
Csak jó informatikus gárda kérdése a győzelem! Lényeg, hogy tudja a program, mikor leállni, és mikor kell sorokat téveszteni! Már kipróbálták, és működött!
Eladott Ország
@Nessy: Ja és a szerverterembe idegeneknek belépni tilos! Csak a fidesz!
kereső
Csak visszatérnek az anyakebelre a jobbikosok.Most már nem a jobbik a legszélsőbb,hanem a fidesz=orbán.Túlszárnyalja a valahai jobbik legvadabb álmait is.
Gauntlet
Mi az? Minél többet lopnak és hülyülnek, annál népszerűbbek?!? Mi van ezzel az országgal?!?!?
RonaGyuri
a témához tartotik, sajnos nagyon:

És nálunk hogy van ez?

Egy Gorbacsovról szóló filmet (na jó csak utolsó 20 percet) láttam az elmúlt percekben.

A film azzal ért véget, hogy: „Gorbacsov megteremtette a lehetőséget arra, hogy az orosz nép demokratikus körülmények között élhessen. nem lehet hibájául felróni, hogy a nép ezt nem akarta!
Nem tudom, hogy mennyire igaz, de legondolkodtam a dolgon, megpróbáltam átfordítani a dolgot a hazai rögvalóságra. Meg kell mondjam nem sikerült. Nálunk már a valós reményt is ab ovo ellopták! =))
Tracymika
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
Borsodi
Mernek nagyot álmodni,és hazudni,pedig egyre többen kezdenek felébredni,és be ismerni,hogy hazánkat egy zseb diktátor irányítja.
moareka
Ja,a Nézőpont?...engem soha nem kérdeznek...
Nessy
@moareka: Mikor megkérdezik és megmondom a koromat, egyből nem kiváncsiak a véleményemre! Lehet, hogy engem is besorolnak a hívőkhöz, mint demens nyuggert?
terlasz
@Shikari: Kit sorolsz a liberális ellenzék közé, Shiki?
Desischado
Persze, a nézőpont statisztikája. Én meg a római Pápa vagyok!
terlasz
Azt kár tagadni, hogy a fidesz támogatottsága még mindig toronymagasan kiugró, de az a 38% mégse 2/3. Sőt, nagyon nem!
creativehun
@terlasz: Mindenkit aki nem a fidesz szekerét tolja!
desiro
@Shikari: Csak 2 millió birka szavazott a fideSS-re.
Mit hablatyolsz össze.
NÁCI KÖCSÖG!!!
Eladott Ország
A mintavételi hiba a közvélemény-kutatások eredményeinek abból eredő hibája, hogy azok nem a teljes népességnek, csupán annak egy (gondosan kiválasztott) részének megkérdezésén alapulnak. A mintavételi hiba a sokaság jellegén, az alkalmazott mintavételi eljáráson és a szóban forgó mutatószám fajtáján túlmenően alapvetően a minta nagyságától függ. Egyszerű véletlen mintavétel és ezres mintaelemszám esetén a mintavételi hiba maximuma (hibahatár) 95%-os valószínűséggel 3,1%. Akkor felmerül a kérdés hová tegyük a nézőpont intézet 2%-os elsöprő fidesz erősödésérő szóló diadaljelentését, mely közpénzből fenntartott kutató? intézet a fidesz seggéből lóg ki.
Eladott Ország
@moareka: tegnap, 20:33; A Nézőpont intézet a fidesz párthatározatát hajtja végre, értelemszerűen közpénzből.
kereső
@desiro: @Eladott Ország: végül is jól csinálják. Valamivel igazolni kell a hányadék választási törvényüket, és a csalások sorozatát. Bár nem bizonyosodott be- a balfax ellenzék hagyta!!!-de a számitógépes rendszer leállása rendszerszintű csalást biztositott a szavazatok összesitésénél.
Aki Én
@Shikari a neobolsi hazaáruló: Nyugi van... Ha majd a gondolkodni képes többséghez tartozol, akkor legyen ekkora az arcod beteg.
Még a fidesznézőpont számai is azt mutatják, hogy a nagy többség nem fideszes, hanem szimplán eszes. Vágod propagandisták legalja?
papa.49
A benézőpont ezt megint benézte !!!)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Aki Én
@Shikari a neobolsi hazaáruló: ...tudjuk. Én a támogatottságról beszélek. Ezért illegitim ez a kormány :)
Sose felejtsd el, a kisebbséghez tartozol, mert buta és aljas vagy :)
kereső
Hogy is van ez? Egy másik felmérés szerint a magyarok 38%-a szimpatizál a kormánypártokkal, 62% meg nem. Ebből számoltak mandátumot a jövő évi EP választásra.Toronymagasan a fidesz -é lesz a legtöbb.A tavaszi cválasztáshoz képest a fentiek szerint nőtt a fidesz támogatottsága. Csak kérdezem- a 48 mióta kevesebb,mint 38?
kereső
@Shikari: a hülyék igen. A nem hülyék,meg számolnak.
libellle
valótlanságot állitanak mert a valóságban a fidess 225 %- va, legalább!!
Eladott Ország
@libellle: A fidesz már a háromharmadon is túl van annyira erősödött, már választásokatt sem kell tartani, mert az felségsértés lenne!
ocdn.eu/pulscms-transforms/1/ZgBktkqTURBXy8zM2IyYjk3Y2Y4NWI2Y2Y4Yjg5ZTkwNWMyM2EyZjBhZC5qcGVnkZMCzQMmAA

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.