A főváros az állammal közösen fejezi be a budapesti elektronikus jegyrendszer projektet – közölte Tarlós István főpolgármester kedden az ATV Egyenes beszéd című műsorában. 2021-et emlegetett a főpolgármester.

A főpolgármester elmondta: megegyezett Pintér Sándor belügyminiszterrel, valamint Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel, hogy a főváros projektje rákapcsolódik a nemzeti elektronikus jegyrendszerre. A projektet valószínűleg elveszik a Budapesti Közlekedési Központtól (BKK) – tette hozzá.

Tarlós: a főváros az állammal közösen fejezi be az elektronikus jegyrendszer projektet

Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester a főváros napján, Budapest egyesítésének 145. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen az Újvárosháza dísztermében 2018. november 17-én

Fotó, címlapi kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Tarlós István azt mondta: az állammal közösen fejezik be a projektet, ami "által még jobb lesz, mint lett volna". A projekt 2021-re készen lesz – tette hozzá.

A főpolgármester kiemelte: a projekt "nem dőlt be", hét fázisából négy teljesült. Pénzügyi veszteség nem keletkezett, az eszközök itt vannak és a jövőben felhasználhatók, a BKK csak teljesítéseket fizetett ki – mutatott rá.

Tarlós István kitért arra is, azt tudták, hogy nem problémamentes a projekt, de azt nem tudták, hogy a BKK vezetése húzza az időt.

Azt mondták folyamatosan nekünk, hogy van probléma, de a megoldás küszöbén állnak – közölte, megjegyezve: november 9-én azt jelentették neki, hogy a kivitelezővel megegyeztek, majd néhány nap múlva kiderült, hogy ez az egész nem igaz, és egyébként a kivitelező hibájából fel kellett mondani a kiviteli szerződést, mert a finanszírozási szerződés került volna veszélybe.

A CEU (Central European University) Budapestről Bécsbe való átköltözéséről is kérdezték a műsorban Tarlós Istvánt, aki elmondta, az ügy nem az ő kompetenciája.

(MTI)

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
Ha komoly pályáztatással a legalkalmasabb cég sem tudta megoldani a feladatot, akkor majd az államnak sikerül? Na jó. Hacsak nem Mészáros vállalja.
justhpeter
Még nem volt elég szélhámosság 2018-ban, teszünk rá még egyet !
papa.49
A fiúk föntről ,,belecsapnak a lecsóba,, !!!
human
@Nessy: Mennyivel lesz drágább? Az úgy megy, hogy először betervezik hogy mennyit kell visszaosztani és ahhoz meghatározzák a teljes költséget.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.