Gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat 11 fiatallal – fiúkkal és egy lánnyal.

A Pest megyei középiskolások olyan pornográf felvételeket osztottak meg az interneten, amelyek az egyik vádlott volt barátnőjéről, a bűnügy sértettjéről készültek

– olvasható a Budakörnyéki Járási Ügyészség közleményében.

A felvételeket egy fiú készítette a lányról a telefonjával, illetve a lány, aki bízott abban, hogy a felvételek nem kerülnek illetéktelen kezekbe, maga is küldött a fiúnak intim fotókat.

Végül 2017 nyarán a fiatalok szakítottak, ám a fiú, aki haragudott a lányra, a felvételeket egy közösségi oldalon elküldte az egyik barátjának. Utóbbi pedig egy ismerősének továbbította a képeket.

A fiú, néhány nap múlva megbánta, hogy elküldte a képeket és arra kérte a barátját, hogy törölje az átküldött felvételeket, azonban addigra már a felvételek a bűnügy további vádlottjaihoz is eljutottak. Ők letöltötték, elmentették, tárolták, majd egymás között és további ismerőseik között megosztották a felvételeket.

Volt barátnőjéről küldözgetett képeket egy fiú, most gyermekpornográfiával vádolják

A vádlottak olyan csoportokba is feltöltötték a pornográf felvételeket, ahol több százan megtekinthették azokat

– ismertette az ügyészség.

A közlemény szerint

aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről pornográf felvételt készít, megszerez, tart, átad, más vagy a nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé tesz, bűncselekményt követ el.

Ezért emelt vádat a Budakörnyéki Járási Ügyészség gyermekpornográfia bűntette miatt a 11 fiatallal szemben – közölte a vádhatóság.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

levarosbukta
Remélem a csajszi tanult az esetből és soha senki kedvéért nem csinál és főleg nem küldözget senkinek meztelen fotókat magáról. A kisköcsög meg megérdemelne egy alapos verést hogy megtudja mit szabad és mit nem.
wagabund
fiatalság bolondság...

itt a kocsmában csak simán hülyegyerekek..
szalai999
=--Itt találsz meztelen 18+ lányok a városodban : Huit.Re/Lanyok

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél