A szolgáltatások teljesítménye alapján nagyrészt a bérnövekedéssel magyarázható, hogy kiemelkedő mértékben nő a magyar gazdaság – reagált a Pénzügyminisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára a harmadik negyedéves GDP-adatokra szerdán az M1 aktuális csatornán.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerda reggel közölte, hogy a harmadik negyedévben 4,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) a tavalyi azonos időszakhoz képest, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint pedig 5,2 százalékkal.

Korábban a KSH a nyers adatok alapján 4,8 százalékos, a kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 5,0 százalékos növekedést jelzett.

Balogh László hangsúlyozta, hogy

a második becslés több részletadat ismeretében, jobban mutatja a belső folyamatok összefüggéseit, ezért pontosabb.

A szolgáltatáson belül – mint mondta – különösen a turizmus és vendéglátás, a művészetek és szórakozás, valamint a kereskedelmi szolgáltatások teljesítettek jól, vagyis azok az ágazatok, ahol a 12 százalék körüli reálbér-növekedés megjelenhet.

Az adatok azt is igazolják, hogy a visegrádi államok az EU gazdasági motorjai, hiszen a magyar GDP-bővülés több mint két és félszeresen haladja meg az 1,9 százalékos uniós átlagot

- tette hozzá.

A PM helyettes államtitkára szerint a harmadik negyedév adatai alapján a magyar gazdaság éves növekedése elérheti a 4,5 százalékot.

Szerdai közleményében a minisztérium kiemelte, hogy a KSH második becslésében közölt növekedési ütemre 1995 óta nem volt példa. A magyar GDP idei 4,9 százalékos bővülése az EU-tagállamok között a második legmagasabb, a növekedési lendület várhatóan egész évben fennmaradhat – tették hozzá. A PM a közlemény szerint a következő években 4 százalék körüli növekedést valószínűsít.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Ha és amennyiben a jövedelem-kiáramlásnak ilyen jó hatása van a nemzet-gazdaságra, akkor miért nyúltok le több mint 2 %-ot a nyugdíjemelésből??? =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.