Kilencven százalék körüli szavazati aránnyal fogadtak el több, a Magyar Tudományos Akadémia és kutatóhálózata jövőjével kapcsolatos határozatot az Akadémia rendkívüli közgyűlésén 2018. december 6-án. Az Akadémia legfőbb döntéshozó testülete további feltétlen támogatásáról biztosította Lovász László elnököt, és arra kérte az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetőjét, hogy az akadémiai kutatóhálózat 2019. első negyedévi költségvetését maradéktalanul bocsássa az MTA rendelkezésére. A Magyar Tudományos Akadémia 2018. december 6-án tartotta 190., rendkívüli közgyűlését az MTA Székházában. Lovász László, az MTA elnöke először ismertette az elmúlt hónapok legfontosabb eseményeit. A közgyűlési képviselők előzetesen egy részletes összeállítást kaptak erről, amely ide kattintva érhető el. A közgyűlésen történt eseményekről később részletesen beszámolunk, most azokat a határozatokat ismertetjük, amelyeket nagy többséggel – 90% körüli szavazati aránnyal – hozott meg az MTA legfőbb...

Forrás: mta.hu
Feltöltő: Manhattan
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Büszke vagyok arra, hogy a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja és az MTA doktora vagyok. Az MTA még akkor is létezni fog, amikor Orbán Viktor és a NER csak egy apró és szégyellnivaló lábjegyzet lesz hazám történelmében. Dénes Lajos Nagy
csipetke
@Manhattan: 7:12 Csak az utolsó mondatodra.-reméljük,ez minél előbb végbemegy,így is többtíz évbe fog kerülni,mire az orbán-kormány garázdálkodását kiheveri az ország.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.