Elsősorban biztonságpolitikai kérdésekről tárgyal háromnapos washingtoni látogatásán Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke.

A politikus már találkozott szenátorokkal és képviselőkkel, valamint részt vett és beszédet mondott a Biztonságpolitikai Fórum tanácskozásán.

Ez a fórum a biztonságpolitika olyan aktuális kihívásaival, feladataival foglalkozik, mint például a terrorelhárítás, a kiberbiztonság, a pénzmosás elleni fellépés, a külföldi beruházásokkal járó biztonsági kockázatok vagy a kriptovaluták ügye. Az amerikai szenátusban megrendezett konferencián mintegy 80 ország parlamentje képviseltette magát.

Az Országgyűlés alelnöke az MTI-nek különösen fontosnak mondta a Ron Johnson republikánus szenátorral, az amerikai szenátus külügyi bizottsága európai ügyekkel foglalkozó albizottsága elnökével, valamint a Robert Pittenger képviselővel, a Biztonságpolitikai Fórum elnökével tartott tárgyalásait.

Ron Johnson, akivel a migráció megítélését és "kezelését" illetően teljes volt a nézetazonosság, várhatóan a közeljövőben Budapestre látogat – tájékoztatta az MTI-t Hende Csaba.

A fórumon elmondott beszédében Hende Csaba hangsúlyozta, hogy Magyarország számára kiemelten fontosak a harmonikus és erőteljes transzatlanti kapcsolatok, és az a kölcsönös bizalom, amely – mint fogalmazott – "a legszilárdabb híd kontinenseink között".

Leszögezte, hogy mind a NATO-, mind pedig az EU-tagság iránti magyar elkötelezettség "teljes, töretlen, és élvezi a lakosság túlnyomó többségének támogatását".

A politikus beszámolt a konferencián arról, hogy Magyarország – az Európai Unió Kiberbiztonsági Stratégiájával összhangban – elkötelezett a nyílt, szabad és biztonságos internet mellett, és fontosnak tartja, hogy az ENSZ égisze alatt folytatódjanak a normák, szabályok és a felelős állami magatartásra vonatkozó elvek kidolgozását célzó tárgyalások. Tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit arról is, hogy Magyarországon előkészületek folynak egy kormányrendelet-csomag kidolgozására, amely jelentősen átalakítaná a magyar kibervédelmi tevékenység kereteit.

Az elkövetkező hetekben Budapesten várhatóan elfogadják az új nemzeti kibervédelmi stratégiát, és a magyar honvédség létrehoz egy kibervédelmi parancsnokságot is

- tette hozzá.

Hende Csaba megerősítette, hogy Magyarország számára a terrorellenes küzdelem prioritás, és a magyar kormány politikájában kiemelt szerepet kap a terrorizmus finanszírozásának felderítése, illetve ezzel összefüggésben a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának meghiúsítása.

Az Országgyűlés alelnöke elmondta: különösen megragadta az amerikai politikusok figyelmét a pénzmosás elleni küzdelem magyar jogi szabályozása.

Hende Csaba részt vett a közel-keleti keresztények megsegítésén munkálkodó Keresztények Védelméért nevű szervezet gálavacsoráján, ahol eszmét cserélt számos kongresszusi politikussal.

Az üldözött keresztények megsegítését célzó magyar kormányzati program rendkívüli elismertségnek örvend

- mondta az MTI-nek Hende Csaba.

Az Országgyűlés alelnöke szerdán Magyarország képviseletében részt vett a néhai George H.W. Bush amerikai elnök washingtoni búcsúztatási szertartásán.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.